Most ez komolyan ekkora bűn?
A hétvégén anyósomék meglátogattak minket és segítettek nekünk a karácsonyi előkészületekben, ami tényleg jól jött, mert egy 2 éves és egy 4 hónapos csecsemő mellett nehezen boldogulunk, bár én jobban örültem volna a saját szüleimnek.
Mikor a konyhában teáztam anyósommal szemet szúrt neki az az ablak dísz, mert egy vörös színű csillag volt az ablakra tapasztva. Megkérdezte tőlem, hogy ezt ugye nem gondolom komolyan és kérte h vegyem le. Mellé még megjegyezte, hogy jó h nem horrok kereszttel nem díszítem a lakást.
De én megmondtam h ez egy karácsonyi dísz, és az emberek semmi kivetnivalót nem találnak benne. Ráadásul a piros egy karácsonyi szín. Az anyósom pedig kikelt magából és kijelentette, hogy nem tűr meg maga mellett egy olyan szinbólumot, ami azt az ideológiát képviseli, ami miatt emberek tízmillióit kegyetlenül meggyilkoltak, megnyomorítottak. Erre fogta a kabátját és hazament. Szóltam a férjemnek, aki az apósommal a kocsit szerelték. Az apósom a hír hallatára egyből hazament.
A férjem pedig nagyon lecseszett. Igaz nem egyszer mesélte nekem a férjem, hogy az anyjával gyerekkorában kegyetlenül diszkrimináltak az iskolában kulák származása miatt, a rákosi korszakban pedig anyosom apját megkínozták mert nem tudta beszolgáltatni a terményt, az anyját pedig megerőszakolták. Oké értem én, hogy biztosan egy traumatikus múltja volt, de egy karácsonyi dísz miatt nem kéne kiakadni. A férjem egyből le is tépte a díszt, na én ekkor nagyon mérges lettem, mert aznap reggel nagyon sokadt szenvedtem a felhelyezésével.
Egy dísz miatt miért kell feszültséet teremteni.
Nem bűn, de biztos ismered már anyósodat, hogy mekkora hűhót tud csapni. Főleg, ha ismered a múltját, én levettem volna. Nem azért, mert annyira igazat adok neki, és normálisabban is közölhette volna, hogy figyelj lányom, nekem ezt látni lelki teher, vagy valami. Nem úgy, hogy azonnal vedd le, mert nem tűröm el. Ennyi erővel akkor sárga csillagot se tegyél ki, mert az meg az meg a zsidókra emlékeztet valakit........ Rá kell hagyni. Abszolút nem jogos, ha az ő házában tetted volna ki, oké, hogy nem tűri meg maga mellett. Ennyi erővel nálunk az utcában a villanyoszlopokról is letépkedné? Mert többek között piros csillag is van kint.
Szerintem is kérj (formálisan) bocsánatot tőle, a béke miatt. Tudod, okos enged.
A férjednek meg megmondanám, hogy nem utólag kell tépkedni, hanem ha ez neki is annyira fáj (gondolom csak anyósod hisztije miatt lett ideges, addig nem zavarta), akkor legyen szíves ha legközelebb lát valami kifogásolni valót, akkor előre nyissa ki a kicsi száját.
Nem bün, ideje le ne felsolgozni a múltbeli sérelmeket :)
Apámék is akkor voltak fiatalok, öket is bántották, mégsem hisztiznek egy karácsonyi disz miatt.
Írod, hogy nem tudtad, min ment keresztül az "átkosban". Amint elmesélte, először is sokkot kaptam volna, milyen megpróbáltatásokban volt része, és zokszó nélkül levettem volna, ha eleve segíteni ment, nemcsak teadélutánra.
Empátia lehetett volna benned, a férjednek meg nem letépni kellett volna, hanem szólni neked, hogy inkább leveszem a békesség kedvéért, ne haragudj.
Ezt anyósoddal pedig tedd meg te, vagyis kérj tőle bocsánatot, mondd el neki, hogy nem tudtad, mennyire mélyen érinti a dolog. Mondjuk szóvá tehette volna finomabban is. Bolhából elefántot csinált ő is, ez tény. Ez neked csak egy dísz, neki meg a fél élete... Én megsajnáltam volna a helyedben.
26. vagyok.
Annyit még hozzá, amit írtam, ha az én apámat kínozták volna így..., kicsit gondolj bele...
Ha jó egyébként köztetek a kapcsolat, akkor tegyétek rendbe a helyzetet, nem lesz nehéz - szerintem.
Jó nagy érzéketlen bunkó vagy, a te szavaiddal élve "egy dísz miatt miért kell feszültséget teremteni". Neked csak egy vacak dísz, neki pedig a családi tragikus időszakra utaló szimbólum.
A helyedben felhívnám anyóst, és azt mondanám neki, hogy bocsánatát kérem, átgondoltam, igaza van. És ezek után a vörös csillagokat kerülném.
ugyanmár!!! a saját házában álljon vigyázban és nézegesse a saját díszeit, hogy van e benne szimbólum? ez nevetséges...
Megértem anyóst, rossz élete volt, de ennyi erővel a nagyanyám minden fekete autó láttán visíthatna...
És a párod, meg egy anyuka kisfia, egy idióta, nehogy már az én házam ne nézhessen úgy ki ahogy én akarom. Ez kész vicc és a válaszolók is röhejesek, hogy engednének egy ilyen érzelmi zsaroló anyósnak.
Kérdező!
Csak szólok, hogy egy kamu kiírásánál aki annyira primitívnek akarja mutatni magát, hogy "horrok keresztnek" írja a horogkeresztet, az később is maradjon primitív és ne használjon olyan kifejezéseket, hogy:
szimbólum, ideológia, diszkriminál, traumatikus,
mert aki nem teljesen hülye, az azonnal veszi az adást!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!