Nektek milyen a viszonyotok a barátotok/barátnőtök, párotok, házastársatok szüleivel?

4 év 8 hónapja vagyunk együtt, barátom 33 éves én 27 éves vagyok!

Az anyjával úgy érzem jól kijövök,a testvérét utállom meg a gyerekét is az élettársával semmi bajom. Az apja alkoholista így azzal nem sokat kommunikálok

1,5 éve vagyunk együtt, én 21/L, párom 24/F.

A szülei az elején érdeklődek voltak, utána már annyira nem, de azért rendesek voltak, hívtak magukkal nyaralni nyáron, valamint dolgozhattam a vállalkozásukban (amivel azért ők is jól jártak, nem kellett egy vadidegent beállítani dolgozni). Amikor dolgoztam, sokat találkoztunk, aranyosak voltak, egész közeli lett a viszony.

De mióta egyetemre járok - szeptember - távkapcsolatban vagyok a párommal, azóta keveset vagyok náluk, egyszerűen nem tudok többet menni, így meg szinte hozzám se szólnak. Sokszor csak ülök csöndben, mert mindenki csak csinálja a maga dolgát, még véletlenül sem néznek fel, amikor megérkezek (csak odalöknek egy heló-t), aztán kb 30-60 perc után megkérdezik, hogy hogy vagyok, de csak kb 1 mondatot tudok mondani, mert rögtön mással foglalkoznak, mást csinálnak, másról beszélnek. Így nagyon feszélyezve érzem magam náluk már.

(De ha meg bemegyek a párom szobájába és elfoglalom magam, akkor az a baj, megszólják a páromnak hogy ki se megyek hozzájuk.)

Ha azt vesszük jó. Csak néha fél évente beléjük jön valami és elkezdik mondani, hogy mert én nem úgy csinálom ahogy kéne a dolgokat ami a páromat illeti (mi az, hogy nem úgy gondolom, hogy a hátartás teljes mértékben a nő dolga)...

A leendő sógornővel semmiféle jó viszonyom nincs, amióta gallyra tette az egész kapcsolatunkat, már hogy vele meg velem. Fene tudja mi baja lett. De már felnőhetne, mert a 22 év nála csak egy évszámot jelent. Apósommal elvagyok, ő még nem szólt semmit. Nem is találkozok vele sűrűn igaz.

Szia! Én 23 éves vagyok, párom 24.

3 éve vagyunk együtt. Van egy 7 hónapos gyermekünk. Anyósomékat hála az égnek nem látom sokat, mert annyira nem érdekeljük őket, hogy el is jöjjenek. 😀

Általában nekünk kellett menni hozzájuk, ha volt valami. "Mert nekünk egyszerűbb." A pár hetes babával is nekünk 'egyszerűbb' volt!.. Na hülye meg nem vagyok, ha akarja látni az unokáját, majd eljön.

Ja, még úgy, hogy kizárólag hozzánk.. Úgy nem jöttek, csak ha valami elintézni valójuk volt erre. Nyáron látták utoljára az unokájukat, azóta egyszer voltak itt fél órára, hogy menjünk karácsonykor. Persze..

Mi 8 éve vegyünk együtt,4 éves házasok.

Eleinte nagyon-nagyon jó viszonyban voltunk,az utóbbi fél-egy évben kissé elhidegeltünk egymástól.

Ennek oka sajnos sok kis apróság,melyben biztos én is hibás vagyok.

Mivel jelenleg éppen azon a határon állok, hogy feljelentem őket állatkínzás miatt, képzelheted milyen velük a viszonyom.

Nem hívtak állatorvost az 1 hete nagyon beteg kutyájukhoz, a szemét nem tudta kinyitni, mert összeragasztotta a diónyi csipa, ami nem két nap alatt termelődött. Így találtam rá, amikor leutaztunk az ünnepek miatt. Messze lakunk amúgy. Amikor megmondtam a férjemnek, aki épp leheveredett 180 km levezetése után TV-t nézni, hogy megyünk állatorvoshoz MOST, anyós elkezdett hápogni, hogy nem kell annak állatorvos, dehogy megyünk! Mikor rájött, hogy márpedig megyünk, közölte hogy ő is jön. Férjem ettől el van halva, én felvilágosítottam, hogy csak azért jött, mert félt, hogyan tálalom az esetet a dokinak, plusz az hogy kifizette a vizsgálatot, gőgből volt és nekem szólt, nem azért mert annyira rendes volna. A kutya állapota iszonyú volt, megmondtam az eljövetelünk napján, hogy szégyelljék magukat mindannyian. Nem mertek ellene szólni, anyós kirohant megnézni a kutyát, aztán visszajött azzal, hogy mindannyian meghalunk, hiába az orvos, ez az élet rendje. Annyit feleltem, hogy vak volt a kutya a diónyi csipától.

Ja, és azért nem hívtak a nagybeteg kutyához már 1 hete (vagy ki tudja mióta beteg már valójában) orvost, mert féltek a büntetéstől, ami azért jár, mert nincs chip és oltva se volt soha. Akkor inkább hagyták volna a láncon így meghalni.

Ilyen véget kívánok nekik is.

A kutya mentését szervezem. Holnap vittük volna állatkórházba és utána ideiglenes befogadóhoz, de anyósék nem adják egyelőre a kutyát (nem tudják, hogy el akarom tőlük vetetni, csak annyit hogy kórházi kivizsgálásra vittük volna), mert holnapra kihívtak állatorvost vért venni a kutyától és meg akarják várni az eredményt.

Mivel annyira tomboltam, de csak itthon a férjemnek és velük még nagyon is kulturált maradtam, mert azon kívül hogy megmondtam nekik, szégyelljék magukat és amikor hazafelé készülődtünk (180 km), annyira bőgtem a kutyától elbúcsúzva, hogy nem volt gyomrom végigpuszilni kedélyesen a bandát, no szóval itthon megmondtam a férjemnek, hogy mostantól csináljon valamit ő, mert ezt mind neki kellett volna elintézni a szüleivel és nem nekem menyként, de ha nem vizsgáltatják ki a kutyát, rájuk küldöm az állatvédőket, nos azóta férjem távutasításba adta, hogy a kutyát vigyék meleg helyre és diétáztassák, amíg ki nem derül pontosan mi a baj.

Szóval milyen a viszonyom velük? Hát most még nagyon is remek. Ha a férjem rákényszerít a komoly feljelentésre, mert nem csinál továbbra se semmi komolyat a kutya érdekében, akkor lesz ám csak érdekes a viszonyunk.

A házasságomnak vége.