Ha vendégül látjuk anyóst, miért nem tud hozzánk alkalmazkodni? Miért nekünk kell őhozzá?

Na, próbáljuk meg a másik oldalról. Anyós vagyok, igaz lányos anyós, de a kérdés szempontjából mindegy.

Messze lakom a gyerekektől, nekem nehéz havonta útrakelni, ezért évente kétszer megyek, egy-egy hónapra. Éz évente úgy 60 nap.

Annyira vagyok más helyzetben, hogy eredetileg 2 hétre megyek, de két hét után háromnaponként kialkudozzák a négyet. Van saját szobám, és ha ott ülök egy hónapot, valahol elvárom, hogy biztosítsák a kényelmemet. Legalább annyira, hogy két hét után ne fejvesztve meneküljek.

Ez alatt a két hónap alatt természetesen megoldom nekik "a gyereket hova tesszük szünidőben, vagy hogy hozzuk el idejében" problemát.

Pakolászás? Szoktam...a lányom kifejezett kérésére. Évente kétszer átszervezem a pincét, a beépített szekrényt, a fagyasztót, a konyhaszekrényt, a gyerek szekrényét. Nehezen fogok hozzá, de végül megteszem, és ő örül neki. Habár az első napokba cifrákat mond, mert semmit nem talál.:) Dehát ő kéri...én meg szeretem csinálni.

A kaja... ha nem írod, nem írtam volna ide. Na, azzal gond van. Elvárom, hogy megvásárolják nekem a szénsavas ásványvizet, ők nem isszák....de én naponta megiszok egy flakon vizet, és nem mindegy nekem, milyen. Én is megveszem nekik az innivalót, ha idejönnek, pedig nekik sokrétűbben kell vásárolni. Nem az én ízlésem szerintit töltöm a poharaikba.

Csirkemell....hát én sem eszem meg a csirkemell pörköltet. Herótom van tőle, hogy a nagybetűs hús a csirkemell. Hétközben én főzök, ha ott vagyok. Elsősorban az unokának. Hétvégén a lányom, de előfordul, hogy csirkemell van, na azt nem eszem meg. Nem szeretem. A brokkolis tésztát sem.