Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Anyós, após » Egyszerűen nem tudom elviselni...

Egyszerűen nem tudom elviselni párom szüleit, testvérét. Van itt még olyan, aki így van ezzel?

Figyelt kérdés

Nem tudom már tolerálni, és mosolyogva elfogadni a h*lyeségüket. 5 év után betelt a pohár, és attól tartok, hogy egyre kevesebbszer tudom majd visszafogni magam. Anyukájával még úgy ahogy nincs is nagy baj, de após, és a nővérke, egyszerűen szörnyű.

Após mindenbe beleszól, mindent jobban tud (holott külön élünk már), ami neki egy kicsit is nem tetszik egyből szóvá teszi, majd megsértődik, ha nem ugyanaz a véleménye a másiknak. Épp egy ilyen miatt lett vége a kettőnk közti jó kapcsolatnak.

A drága nővére pedig, ott tesz keresztbe ahol tud, uszít mindenkit mindenki ellen, kihasznál, és fű alatt próbál fúrni, hogy lehetőleg párom ne vegye észre. Emellett feltűnési viszketegsége is van, nem tudja elviselni, ha nem vele foglalkozik mindenki, ezért gyakran tesz olyan dolgokat, amik következtében rövid ideig ugyan, de legalább róla lesz szó. (Bár a legutóbbi húzása, hogy gyereket vár, kicsit hosszabb időre szóló feltűnést biztosít neki. És ezt nem én találtam ki, a családban is mindenki tudja, hogy irigységből esett teherbe.)


Sajnos éppen ezekért azt veszem észre magamon, hogy egyre kevesebbszer tartok párommal, ha hazalátogat, illetve ahogy az elején is írtam, már a hamis mosolyt se tudom felvenni ilyenkor, annyira idegesítenek. Van itt olyan, aki volt, vagy épp van hasonló cipőben, és el tudná nekem mondani, hogy hogyan oldjam meg?


Nem akarom sem a barátomat elszakítani a családjától, sem pedig azt, hogy a mi kapcsolatunk ezért menjen tönkre.



2016. szept. 5. 14:24
1 2 3 4 5
 11/46 anonim ***** válasza:
44%
Kérdező, neked van gyereked?
2016. szept. 5. 16:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/46 A kérdező kommentje:

10es, úgy, hogy nem tudja elviselni, hogy a másik lány testvérének is van már, ezért vele többet foglalkoztak.


11-es, nekünk még nincs, és tudom, most lehet azzal érvelni, hogy majd ha nekem is lesz, akkor megtudom... nem, akkor sem fogom elfogadni, ha másokat ezért teljesen kirekesztenek, és vitaforrást generálok. Akkor sem és most sincs rá szükségünk, hogy körülöttünk forogjon a világ.

2016. szept. 5. 16:34
 13/46 A kérdező kommentje:
9es, mintha én írtam volna ezt is..ugyanez megy. De ez a része még talán kevésbé zavart addig, amíg a viták nem kezdtek sűrűsödni, meg a beszólások. Valahol érthető, hogy nekik ez most nagy öröm, hiszen unokáik lettek, de attól még nem kell leejteni magasról a másikat, és folyton folyvást vitatkozni olyan dolgokról, amikhez semmi közöm. Illetve hovatovább, ha már amúgy is körülöttem forog a világ, miért nem tudom elviselni, hogy egy pillanatig esetleg más körül is foroghatna? (lásd a legutóbbi látogatásunkkor tett kísérlet is kudarcba fulladt, mert a figyeleméhes lányuk azonnal megjelent az unokával..)
2016. szept. 5. 16:38
 14/46 anonim ***** válasza:
62%

Te egyszerűen féltékeny vagy mert a gyerek miatt ő van a figyelem középpontjában és nem te.Ennyi.

És ilyen hülyeséget meg ne állíts másról hogy azért esett teherbe mert irigy.Miért lenne rád irigy egyébként?

Ráadásul egy konkrét dolgot nem írtál hogy mivel bánt/bántott meg ő és apósod.

Hisztis és féltékeny vagy.Ennyi.

2016. szept. 5. 17:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/46 anonim ***** válasza:
56%
Azért az elég súlyos, hogy azt képzeled, hogy irigységből szül valaki!! Veled nagy bajok vannak! Semmi konkrétat nem írsz csak általános zagyvaságot. Hány évesek vagytok?
2016. szept. 5. 17:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/46 anonim ***** válasza:
32%
sógorom neje irigységből szült. Egyrészt zavarta hogy én és a párom összeházasodtunk míg feledte eljár az idő és még meg sem kérték a kezét(bár mi csak az utolsó csepp voltunk) de leginkább a tesójára lett irigy, mert a húga(aki fiatalabb ugye és így még idegesítőbb számára)szülte meg az első lányunokát és mindenki a húgát és a gyereket pátyolgatta ő meg le lett tojva. Na most szült egy fiú unokát és még mindig ugyanúgy le van tojva még mindig az első unoka a legszebb/legokosabb és naaagyon látványosan le se tojják az ő gyerekét, szóval valahol sajnálom is szegényt. Azóta kérked az anyasággal és mindig lepasszolja hétvégén a gyereket.
2016. szept. 5. 20:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/46 anonim ***** válasza:
90%

"sógorom neje irigységből szült" ha a neje,akkor megkérték a kezét, a nej ugyanis feleséget jelent! Még mindig nem értem hogy lehet irigységből szülni.

Feledte????? felette!! A két szó teljesen mást jelent!

2016. szept. 5. 20:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/46 A kérdező kommentje:
Nálunk például a másik lánytestvérre féltékeny:) és kerek perec kijelentette,hogy bár nem tudja mennyi gyereket akarnak a másik testvéréék, de ők is annyit terveznek. Mellesleg erről mindenki nyíltan tud, amiért ki is lett nevetve, nem gyengén. Így lehet irigységből szülni.
2016. szept. 5. 21:06
 19/46 anonim ***** válasza:
92%
16-os:nagyon normális család lehet az ahol a nagyszülők le sem tojják a saját unokájukat.
2016. szept. 6. 07:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/46 anonim ***** válasza:
95%

Kérdezőnek pedig:engem abszolút nem szokott zavarni ha szülőknél/anyósnál megjelenik a testvérem/sógornőm a gyerekével.Sőt természetes hogy ilyenkor a gyerek van a középpontban

Egyébként ha nem lennél te irigy akkor nem is érdekelne hogy anyós figyel e rád vagy sem.Miért akarod hogy veled foglalkozzon?Ha nem tetszik nem mész és kész.És ha nem lennél féltékeny nem is ezen pörögnél.

Sajnálom párodat egy ilyen hisztikirálynő mellett.

2016. szept. 6. 07:27
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!