Nem tudok vécézni a férjem szüleinél? 23/L
Ez a problémám minden látogatás során fennáll. A férjem szülei és a testvére egy 1,5 szobás lakásban laknak. Az egyik szoba nagyon kicsi, a másik sem túl tágas, igy amúgy is zsúfoltan vagyunk.
A legnagyobb problémám, hogy képtelen vagyok ilyen körülmények között vécézni, mert kb minden szak érződik, minden hang hallatszik. A 3-4 napos látogatásokat igy irtózatos hasfájással kell átvészelnem.
Én vagyok túl szégyenlős? Mit lehetne tenni?
Már ott tartok, hogy utálok oda menni, pedig a családot kedvelem. Sajnos nem megoldható az, hogy többszőr menjünk kevesebb időre, pedig ez lenne a legjobb.
Én esküszöm nektek, hogy nem tudok már fingani. Mármint csak vécén, mert nem tudom megmondani a különbséget a kettő közt.
Pedig azt meg tudom mondani, hogy most mi miatt fáj a hasam, de a fingás nem megy.
Nálunk is a konyha mellett volt a vécé, innen csókoltatom a tervezőket, egyszer sok fing volt bennem, mikor kijöttem a vécéről, apám megjegyezte, hogy lány létemre ez undorító. Azóta nem fingtam vécén kívül.
Szia.
Én sem tudtam soha.
Első évünkben sokat voltam náluk, mert kicsit messze laktunk egymástól a párommal volt hogy egy hétig ott voltam. Gondolhatod....Anyósom 1 héten át főzött, sütött, ettünk ittunk, én meg nem mentem wc-re...Volt már, hogy azt hittem összeesek annyira fájt a hasam, mégsem tudtam fizikailag elmenni, pedig nekik a szobájuk messze volt a wc-től. Aztán kb 1 év után elmondtam a páromnak, hogy mi a szitu, ő is próbált segíteni, odaállt a wc ajtó elé, de akkor meg azért nem tudtam, mert ott állt...Ördögi kör.. Volt, hogy kijött velem a kerti pottyantós wc-hez, hogy próbáljam meg ott, na ott meg megint nem ment, mert én ezektől nagyon félek, hogy beszakad meg ilyenek.
Szóval szenvedtem.
Most már 3 éve együtt élünk a párommal, előtte, mármint úgy hogy ő is itthon van simán elmegyek wc-re,de ha elmegyünk anyósékhoz 3-4 napra, akkor ott én is megint szenvedek...Úgy szoktam, hogy ha anyósék elmennek valahova egy negyed órára, akkor gyorsan rohanok wc-re, vagy ha kint vagyunk a kertben beszaladok és próbálom gyorsan elintézni, de ez sem jön mindig össze, szóval van, hogy szenvedek. Jobb tippem nincs.
Nem olvastam a válaszokat, nem tudom írtál e valamit erről, de ha wc vagy egyben van a fürdővel, akkor mikor mész fürdeni előtte kakilj, aztán amíg zuhanyzol, pepecselsz bent elmegy a szag. A zuhanyt megnyithatod wc közben és akkor a hang ellen is pipa.
Ha nem egyben van, akkor próbáld meg, hogy éjjel kiosonsz, akkor lehet órákig nem megy utánad senki, és próbáld meg hangtalanul. A wc-be, hogy ne pottyanjon rakj jó sok wc papírt, mielőtt nekilátsz.
engem is felbosszant,hogy a wc a legtöbb helyen a konyhából/nappaliból nyílik.
én nem is tudok wc-zni,csak ha egyedül vagyok a házban. ha valaki bent van a szomszéd helyiségben,akkor nem tudok.
próbáld este vagy kora reggel időzíteni a wc-t, amikor nincs senki a konyhában. más tanács nem nagyon van. 3-4 napig nem egészséges visszatartani. ha más nem,akkor tényleg bevásárló központban vagy más helyen intézd el. de ne tartogasd. amúgy ha egyszer sikerülne anyósodéknál,utána később könnyebb lenne. szóval hajrá. és akár a férjeddel is megbeszélheted. ha eljuottatok a házasságig,ez ne legyen már tabu:D
A kakálás egy mélyen személyes dolog, senkinek semmi köze hozzá. Én teljesen megértelek. Nagyon rossz lehet egy ilyen helyen mindenki füle hallatára csinálni. Esetleg megkérheted a férjedet, hogy diszkréten tegyen fel valami zenét, vagy csavarja fel a TV, rádió hangerejét amikor beülsz a WC-re.
Sajnos a férjed szülei elég szegények ahhoz, hogy WC-ből érkező szagok, hangok a kis lakásban szétterjedjenek, annyira viszont nem szegények, hogy a kertben legyen a budi. Pont a kettő között a legrosszabb sávban vannak.
Ennyit hisztizni ezen.
A szarás a legtermészetesebb dolog a világon, mindenki csinálja, mindenkié büdös. :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!