Most tényleg mi vagyunk a bunkók?

A helyzet az, hogy párommal együtt élünk az apukája házában, aki a nővérénél lakik, mert elég beteg, mi pedig nem tudnánk a nap 24 órájában figyelni rá, mert dolgozunk (járóbeteg, csak olyan betegsége van, ami miatt a nap bármelyik percében összeeshet, ha pedig mi épp nem vagyunk itthon, akkor hatalmas baj lehet). Minden költséget mi fizetünk, amit egy házra fizetni kell, hiszen mi is élünk itt napi szinten. A helyzet az, hogy a nővére férje hazahozott egy csövest, és lebeszélte mindenkivel a családból, hogy kiadja albérletbe az egyik itteni szobát, úgyis nagy a lakás. Mindenkinek szóltak, kivéve nekünk, minket az érkezés előtt 2 órával hívtak fel, és már kész tényként közölték a dolgot. Nem ismertük a gyereket, a koma sem ismerte, csak nem volt hol aludnia, ő pedig úgy döntött, itt jó helye lesz. Ok, két hét (állítólag), felvettük a fapofát, jól van, nyilván normális, ha már ismeretlenül is megbíznak benne, habár egyikünk sem akarta a dolgot. Megtörtént a bemutatkozás, becuccolt, és azzal indította az estét, hogy elment a helyi kocsmába. Mint másnap megtudtuk, alkoholista a szentem, és csak azzal a feltétellel költözhetett be ide, hogy nem iszik. Párom tombolt, gyomoridege volt, hiszen nem is ismerjük, mi van, ha egyszer bekattan, és kárt tesz bennünk? Másnap ki is tette a szűrét, úgy hogy nem szólt előtte senkinek, mert ők sem szóltak nekünk, mi pedig nem vagyunk kötelesek itthon tartani egy csövest, aki ráadásul iszik is. Pluszban hajnali egykor tántorog haza, miközben tudja, hogy én másnap 3-kor kelek. Persze, ma már jöttek a rikácsolások, hogy mit képzelünk magunkról, párom apukájának ment volna a pénz, stb... Mi lettünk a fekete bárányok, akik ráadásul antiszociálisak is.... Pluszban este vissza is akarják hozni a komát, párom nem akarja beengedni, de az apukájáé a ház, aki pedig beleegyezett. De nekünk kell együtt élnünk vele, most mit tegyünk?