A menyem ellem hangolja az unokámat, mit tehetek?

Anyós még nem vagyok, de fiús mama igen. Engem elgondolkodtatna az a tény, ha a fiam láthatólag egy tőlem mindenben különböző természetű lányban találná meg élete párját. Arra következtetnék, hogy a pörgésemből elege lett, és nyugit, csendet akar maga körül.

Tiszteletben tartanám a döntését, és nem erőltetném magam rájuk. Ha kevésbé nyomulósan közelednék, az idővel biztosan javítana a helyzeten.

Hát pedig nem hazudik a gyerek, akár saját magától is felismerhette a valóságot:

"te mindig bántod az anyát."

Ha mások előtt is ilyeneket ilyen stílusban mondasz a menyedről, mint amiket itt leírsz:

"megörülök a nyugodtságától."

"mert felhuzza az orrát rögtön a nagyasszony,"

akkor ez az igazság, amit a gyerek mond. Lehet nem is mondta neki senki, csak elege van abból hogy szapulod állandóan az anyját. A gyerekeknek az anyjuk a mindenük és bizony rosszul esik nekik ha leszólják. Gondolom nincs kedve napokig ezt hallgatni.

Az egyetlen amit tehetsz, hogy abbahagyod a menyed szapulását és megvárod amíg megbékél. Nem kötelező szeretni, de szidni sem. Egyszerűen hanyagold a témát, max annyit kérdezz meg a fiadtól udvariasságból, hogy hogy van a Manyika és ne kommentálj róla semmit.

"nagyasszony"

Ha így beszélsz az anyjától, akkor miféle békülési szándék vezethet...?

Az az igazság, miközben nem akarlak megbántani így ismeretlenül sem, és a tévedés nyilvánvaló kockázatával mondom ezt, de sajt tapasztalatból is ezt látom, hogy sokszor az ilyen ember, aki azt állítja, hogy őt nem fogadja el a konfliktusban érintett másik fél, miközben saját bevallása szerint sem bírja elviselni, mert másmilyen, mint a neki tetsző stílusú emberek, nos szóval, valójában az ilyen ember nem képes elfogadni a másikat, bármennyire is az ellenkezőjét próbálja beállítani a helyzetről és a dolgok ok-okozati összefüggéseiről. Vagyis megkockáztatom, hogy a menyed hozzád való mostani hozzáállása -mondom a tévedés kockázatával- már csak okozat, vagyis őnvédelmi reakció, Avagy félelem szülte "agresszió" vegy olyan emberrel szemben, aki őt emberi minőségében, azon személyként, aki ő, beleértve a stílusát, vérmérsékletét, nem hajlandó elfogadni, mert másmilyen, mint a neki tetsző, vagyis önmaga.

Valamint a kislány elsősorban az édesanyja lánya, és csak másodsorban a nagymama, illetve anyós unokája. Ezt jó volna nem elfelejteni és szem előtt tartani.

Vagyis a válasz a kérdésre, hogy mit tehetsz, az az volna, hogy megpróbálod elfogadni az unokád édesanyját valóságosan és nem csak a szavak szintjén, valamint tudomásul veszed azt, hogy ebben a konstellációban, ha lehet így mondani, nem te vagy az, aki a tápláléklánc csúcsán vagy, ezért érdemes volna ennek megfelelő talán szerénységgel hzzáállni a dologhoz.

És az is lehet egyébként, hogy te magad sem veszed észre, hogy a menyed iránti unszimpátiád és mérsékelt empatikus készséged okán adott esetben őnkéntelenül is micsoda mérgezett nyilakat lövöldözöl, akár csak "ártatlan" kis kritikai hangvételű észrevételekkel a menyed felé. Persze mindíg Mindezt csak építő szándékkal teszed...

És aztán már csak a dololg eredményét látod, amin persze csodálkozol.