Miért ilyen önzőek manapság a nagymamák?

Csak anyósnak lehet elvására a menye felé, ugye? Az unokának, egy gyereknek nem jár alanyi jogon a nagymama, mert elfáradt? Én magamnak szültem, bezzeg az anyósom nekem szült, nevelt egy szuper férjet?

Rendben, de akkor ha Neki lesznek elvárásai, mert a nyugdíja kenyérre se elég, vagy ne adj' Isten, nem tud egyedül kimenni a WC-re, akkor is jusson eszébe a követelésektől mentes élet!

Itt most mindenki játssza a kemény legényt, de azért megnézném, hogy ha a félig lebénult édesanyátokról lenne szó, elővennétek-e a kis határidőnaplót, hogy akkor számoljuk csak össze, hányszor vigyáztál Petikére, és mi jár érte cserébe.

És ami még jobban felháborít, hogy csak nagymamákról van szó. Ez mindent elmond. Nagypapa elmehet bárhova, neki nincs kötelessége, nagymama bezzeg főzzön, vigyázzon minden kis kölyökre. Hát elmondom, nekem nem volt nagymamám, a nagypapám vigyázott rám és a tesómra rengeteget. Ő főzött ránk, vele mentünk játszóra, és soha nem éreztem úgy, hogy lenne valami plusz, amit egy nagyi adhatna, mert mindent megkaptam. Csak akkor még nem tudtam a sztereotípiákról. Mégis mindig a nagymamákat baszogatjátok, hogy kötelességük a gyönyörtől összepisilniük magukat, ha az unokákról van szó.

Most nem azért, de egy nő EGÉSZ élete mások igényeinek kielégítéséről szól. Amíg kislány, addig a szülei elvárásai szerint kell élnie, amikor férjhez megy, a férjét kell kiszolgálnia, aztán meg a gyerekei igényeit kell lesnie és azok kielégítésén törnie magát, mégpedig legalább két-két és fél évtizedig/gyerek. Volt is olyan idősödő tanárnőm, aki elmondta egyszer nekem, hogy ezt nagyon bánja, és hogy most már nyugdíjas éveiben hiába gondolhatna végre egy kicsit magára is, ha már nem tudja élvezni, mert fájdalmai vannak, meg úgy egyáltalán belefáradt az életbe. Hadd ne mondjam, hogy egyáltalán nem hiányzik neki még az unokák rálőcsölése is.

De van olyan ismerős család is, ahol együtt laknak a férj szülei, a szülők meg két gyerek, és magától értetődő, hogy rengeteget vigyáznak a gyerekekre a nagyszülők, foglalkoznak velük, hozzák-viszik őket stb., a meny pedig ahelyett, hogy ezt nagyon megköszönné, vagy legalább elismerné, hogy ez bizony rohadt nagy segítség neki, sokszor úgy beszél az anyósáékkal, ahogy én egy kutyával sem tenném. Közben meg teszi az agyát, hogy ő mekkora fasza anyuka, hogy két gyereket nevel.

Azt kellene felfogni, hogy a segítséget MINDKÉT RÉSZRŐL ajándéknak kellene felfogni, és megköszönni, nem pedig alap elvárásként követelőzni.

Én 60 éves, dolgozó nagymama vagyok. 4 gyerekem és 9 unokám van (3 családnál). Nem érzem lemondásnak, odalőcsölésnek, ha családonként heti 2-3 órát unokázok, meg heti 1 estét felváltva nálunk alszanak, általában egyszerre 4-5 gyerek, így 2 hetente egy estét tehermentesítem a szülőket, ami Nekik is kell. De volt, hogy mind a 9-en ott aludtak a két szobás lakásban, mindannyian nagyon élveztük. Miről mondok le? Egy TV sorozatról? Akinek 1-2 unokája van, nem dolgozik, 2-3 órát a heti 168 órájából nem tud áldozni? Istenem, a gyerekem gyerekéről van szó! A legnagyobb kincseim legnagyobb kincseiről! Azért nevelgettem, dolgoztam egész életemben, hogy idáig jussanak, most meg üldögéljek ölbetett kézzel? Szerintem minden időbeosztás és akarat kérdése. Az unokák megfiatalítanak, az ember nem tunyul el és jó dolog, hogy a családjaimmal számíthatunk egymásra.

2 menyem van, nagyon jó a kapcsolatuk, tiszteljük és szeretjük egymást. Ha Náluk besegítek, azzal közvetve a fiaimon segítek, ami nekem örömet okoz. Két legyet ütök egy csapásra, segítek a gyerekeimen és a szeretett unokáimmal is vagyok egyszerre. Oda-vissza alapon, mert pl. amikor nemrég a lábom eltört, a menyeim felváltva főztek, ápoltak a lányaimmal, segítjük egymást mindenki ott, ahol tud.

És igen, még a 9. unoka után is majd összepisiltam magam a gyönyörtől, ahogy egy korábbi hozzászóló cinikusan írta, de bizonyára én csinálom rosszul, én vagyok a deviáns, hogy ennyire szeretem Őket.

Kedves 60 éves dolgozó nagymama. Nagyon dicséretes, hogy te ilyen tökéletes vagy, de ennyi idősen te is tudhatnád. Ahány ember annyi féle.

Lehet téged boldoggá tesz az állandó ugrálás az unokák, menyek, gyerekeid között, lehet neked birka türelmed van, de nem mindenki ilyen.

Nekem csak 4 unokám van. Imádom őket, de veled ellentétben én 12 óra fizikai munka után, bizony elfáradok rendesen. Magamon is észreveszem, hogy nincs türelmem a gyerekekhez. Nagyon lefáradok tőlük, egyszerűen nem tudok kikapcsolódni velük. Imádom az unokáimat. Szoktam én vigyázni rájuk, és igen boldogan vigyázok rájuk, mert arra az 1-2 órára még nem készülők ki. Ennyi időre még jómagam is letudom foglalni őket. De azt, hogy ebből rendszer legyen, mert az anyuka dolgozik, és kell a mama napi 8 órára.

Kedves 60 éves mama. Fogadd el, hogy nem vagyunk egyformák. Nem mindenkinek van türelme a gyerekekhez.

A 60-as lehordott nagymama vagyok. Nem szeretnék vitatkozni, de szerintem érthetően leírtam, hogy a menyeim és a lányaim segítettek. Nem érzem cikinek, ahogy írták. A fiaim egész nap dolgoztak, az egyik ráadásul még külföldön is volt, a menyeim otthon voltak gyeden, nekem is főztek, elhozták, meg eljöttek 2-3 gyerekkel, én mesét olvastam, amíg Ők felporszívóztak. Mi így oldjuk meg, még ha ez egyeseknek fáj is.

Nem vagyok tökéletes, de nem is érzem ugráltatásnak, ha menni kell, talán ez a különbség köztünk. A menyem pl. nem fáradt? Miért ne vehetnék le terhet az Ő válláról is? Ő is sokat dolgozik, otthon a 3 gyereket ellátja munka után, felváltva betegek, éjszakázik Velük, utána 10 órát dolgozik, Ő is fáradt. Miért vagyok lehúzva, mert önzetlenül segítek?