Erről a "veletek költözünk mi is" dologról hogyan állítsuk le őket?
A barátomnak van egy pesti lakás a nevén, de mivel vidéken dolgozunk, lakunk mindketten a saját szüleinknél még ezért lakunk még itt. Barátom szeretne felköltözni és ott összeköltözni, mindkettőnknek jobb munkája lehetne.
A lakást anyósék kiadták, hisz üres, a lakbérből (már ha fizet aki ott van) semmit nem lát a barátom, sőt még ő is fizet nekik hogy otthon lakhat.
Akárhányszor megemlítjük, hogy szeretnénk költözni (ezen kívül külföld is felmerült, akkor is azt mondták hogy jönnek, pedig nem beszélnek nyelvet, sőt betegek mindketten): megyünk veletek mi is akkor, dejó! Úgyis kétszobás a lakás.
Na de ezt mi nem akarjuk, szerintem ez érhető is. Mindketten tervezzük a munkahelyváltást így jó lenne egy tervezhető dolog.
Anyósék egyik nap el akarják adni (barátom nevén vagy, így nem tudom, hogyan), másnap jó az, marad így, utána jönnek velünk akárhová, utána nem stb. Idegesítő.
Anyukájával meg nem szeretünk beszélgetni, mert veszett pletykás!! A barátomnak ezért borzalmas a kapcsolata vele.
Szeretnénk lépni, de így nem lehet, hogy egyik nap ez másik az, az albérlők meg nem fizetnek általában, mi meg fizetnénk. Meg ez a megyünk veletek...
Anyuja csak a takarítást csinálta, de azóta is csinál ilyeneket, de barátom nézett rá naponta, vásárolt be neki stb.
Ezért mondta hogy nekik ingyen volt a lakás és most profitálnak belőle. Csak pl most is, mi adtunk pénzt és ők kapják a lakbért majd.
Nem nagyon tudtam eddig a lakásról semmit, főleg hogy ki volt adva, azt se hogy a nevén van, ezért olvasd el a korábbiakat is. Csak amikor felvetődött, hogy oda kéne költözni, ha már van neki, ne kelljen albérletbe menni, főleg hogy jó helyen van, akkor kérdeztem én is dolgokat. Illetve most a felújításnál mesélt dolgokat, hogy hogy is voltak korábban.
De így ő kapta, hiába a szülők vállalták, a gondozott az ő nevére írta a végén, mert ő járt hozzá.
Ők meg azért adták ki mert a barátom akkoriban kiment külföldre, áldását is adta arra hogy kiadják, de akkor álljanak is mindent, csak ezt azóta nem tartják be és hiába mondtuk, hogy mennénk, mert ezt is mondták hogy persze, most elmennek a lakók mennünk (de ők magukat is belevették hogy velünk jönnek, aztán meg nem ugye ) stb. erre most vannak újak, akiknek olyanokat ígértek, amikbe a barátom nem egyezett amúgy bele (ott voltam, de anyuja akárhányszor visszakérdeztem, hogy jó-e így, megkérdezte ezt, mondta hogy persze, vagy rákontrázott így nem szólhattam bele) és ezt a barátomnak csak akkor mondta, amikor már elmentek az új lakók. Amiből volt is vita így.
Ennyi marhaságot! Párod eltartás fejében örökölt egy lakást (anyjának semmi köze hozzá, nem is volt), akkor költözik be, amikor akar. Nem kell se engedélyt kérni, se megbeszélni.
Nem, anyuka és apuka nem költözhet be, mert nem. Ezt így meg kell mondani, lesz harag, de majd megbékélnek, de mindenesetre beletörődnek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!