Miért rossz gyakran az anyós-meny kapcsolat?

Az én anyósom az a típus, aki képes olt hajnalban rántott húst klopfolni ha a kisfia a buliból hazatérve megkívánta,aki jóformán mindenkinek külön főzött néha mert mindenki mást kívánt enni, aki felkelt minden nap 3 órakor, hogy a fiát felébressze, mert dolgozni kell mennie, aki először kicaplatott pizsamában a hóba, az autót beindítani, nehogy a kisfia megfázzon a hideg kocsiba, stb stb stb.......

Hálisten nem az én párommal csinálta ezt, mert ő elküldte melegebb éghajlatra ezek miatt, hanem a kisebbik fiával.

Viszont jól jellemzi, hogy ő mit várna el tőlem, mint feleségtől. Én viszont, a lusta dög, nem kelek fel reggel a páromnak ,ha korábban kel, ebédet csomagolni, nem takarítom ki a kocsit, nem főzök minden nap, mert a gyerek mellet csak minden másnap van rá időm, sőt egyszerre csak egyfélét főzök és amíg el nem fogy azt kell enni, nem mosok fel minden nap, stb stb stb (Hozzáteszem nem is vár el tőlem ilyet a férjem) Szóval szerinted milyen a (v)iszonyunk???

Én sem bírok kijönni sem az anyóssal, sem a sógornővel.

Nagyon nyugodt és visszahúzódó típus vagyok, Ők ketten meg agresszívak. Anyós idegileg beteg is, amiatt ilyen, de a lánya is szerintem ki fog lassan kötni a pszichiátrián, ha így folytatja.

Több évig is tűrtem az anyóst, az utóbbi 2-3 hónapban kezdtem el a véleményem elmondani, erre a sógornő leakarja tépni a fejem, de az már nem érdekes, hogy Ők is állandóan ordítanak egymással, és a sógornő szinte mindig úgy beszél anyóssal, mintha valami utolsó szemétláda lenne.

Még az a szerencsém, hogy mind a párom, mind az apósom, és a nagyszülők is mellettem állnak ki...

Anyósom anyósa pl. annyira be lett már fenyítve, hogy megszólalni sem mer.

Távol kell maradni Tőlük, és annyi.

Az én kedvencem az volt, hogy kinn vagyunk a konyhában, anyós meg én, kész a tea. Anyós kiönti bögrébe, két cukor bele, citromlé.

Az én szemem elkerekedik, meg is kérdem:

"Nem mondod, hogy még a teáját is előkészíted neki? Nem kéne egy kis önállóság egy 23 éves férfinek?"

Válasz:

"Nem, mert azt szeretném, hogy ha megállpodik, a felesége is olyan legyen, hogy legalább így ellássa mindenben."

Mintha leforráztak volta :D Még ilyen agyalágyult viselkedést.

Mostani párom majd' 40 évig élt az anyjával, aki 30 éve rokkant nyugdíjas, más dolga se volt, mint ötkor kimenni a piacra, reggel főzni, hogy a fia meleg ételt vihessen munkába ebédre, aztán délután főzni, hogy legyen meleg étel, mire hazaér. De ilyen 2-3 szelet rántotthúsokkal operált, meg liternyi levessel. Ráért. A takarításról mondjuk fogalma nem volt, egy merő öregasszonyos mocsok volt a lakás, macskaszag, blöe. Mindenbe kelekötött, hogy rossz helyre tettem a mosogatószivacsot, hogy rossz programot állítottam be a mosógépen, hogy rosszul főzöm ezt vagy azt, hát egyszer leordítottam, másnap pakoltam vissza saját albiba.

Szerencsére a párom megértette, hogy nincs az az isten, hogy én napi 4 órát főzőcskézésre szánjak, a főzést és a takarítást közösen fogjuk, nem vagyok cseléd, karriert akarok, megbecsülést.

A gyerekvállalást sajnos a rajtamaradt patriarchális módon nézi még mindig, 3 gyerek kell, azokkal 10 évig legyek otthon. Ha ez a hozzáállás nem változik, nincs mit erőlködni az egészen.

Közösen megállapítottuk, hogy neki egy nem törekvő, butuskább nő kell, aki szívesen van otthon 10-15 évig gyerekekkel, főz és takarít és számlákat intéz stb.,

de attól még nagyon imponál neki, hogy milyen intelligensnek és nagyratörőnek lát, szellemi kihívást nyújtok stb.

Sajnos szarban vagyunk, modern nők, a szerepkonfliktusainkkal.

A vőlegényem szüleit nagyon tisztelem, és mindig is próbáltam jó kapcsolatban lenni velük. Sosem mondtam el a véleményem, nem vágtam pofákat ha valami orbitális hülyeséget szajkóztak, vagy tettek. Azonban 2,5 év után ott tartok, hogy egyszerűen ha tehetném, nem is találkoznék velük. Nálunk a párom szülei úgy kezelnek bennünket mintha gyerekek lennénk, holott én 24 éves vagyok, a vőlegényem 33! Dohányzunk, és állandó jelleggel megkapjuk hogyha rá merünk gyújtani a szülei előtt, hogy ejnye-bejnye, most haragszunk, ezért ők mennyire mérgesek, és hogy miért kell dohányozni...

A másik, hogy az anyukája hülye szokása volt, hogy hiába tudta, hogy hétvégén 100%, hogy mindig főzök, még ha hétköznap nem is minden nap, akkor szombaton délelőtt 11kor felhívta a fiát, hogy van ilyen leves, és olyan hús, tesz el neki éthordóba, menjen át érte...vagy vasárnap du, hogy maradt a náluk lévő ebédből, menjen át érte a párom, hogy legyen neki hétfőre ebédje...aztán leszokott erről, gondolom a vőlegényem beszélt vele, hogy ezt nem kéne. Állandóan azt kérdezgeti, hogy mit ettünk, mit főztem, mit fogok főzni, én ehhez mindig jó pofát vágtam, egészen addig, amíg a névnapomkor összejött a család, 3 féle süteményt sütöttem, kinyaltam a lakást, de sajnos főzni nem volt időm, így szendvicset ettünk. Szokás szerint megkérdezte az anyja, hogy mit ettünk aznap, mire a párom közölte, hogy nem főztem, azt ettünk amit éppen találtunk. Erre az anyuka "hát nem adott neked rendesen enni xy..??" persze kicsit kuncogott hozzá, hogy poénnak tűnjön..de azt nem tűnt fel neki, hogy nálunk nincs kosz (nem úgy mint náluk), és h magam készülök az eseményekre és nem 5 szelet krémest veszek gyorsan a cukrászdába ha ünneplés van. Amin totál kibuktam, az az volt, mikor a vőlegényem születésnapjára beállítottak egy asztalnyi tortával (10 emberre) ami ráadásul ugyanolyan ízű volt mint amit én rendeltem, anélkül hogy megkérdezték volna, hogy rendeztem-e a tortát, vagy hogy ők intézzenek-e, holott minden évben rendeltem neki én...

azóta valahogy nem a kedvenceim, mert egyszerűen nem tudom elviselni ezt a sítlust és a butaságot...