Lehet hogy csak felfújom az egészet. De mit tegyek?

Hát...

Gondolom nem véletlen, hogy akkoriban, amikor szinte csak az anya kapta meg a felügyeleti jogot, akkor a bíróság kivételesen az apának ítélte a gyereket...

Anyósod nem teljesen százas.

Ennek fényében ne hagyd vele kettesben a gyereket, és korlátozzátok a minimumra a látogatásait.

Ez a "milyen sza.rul főzöl" a kezdte annak, hogy anyaként és feleségként is ki fog kezdeni, a szemében a "jó anya jól főz", tehát így akarja kifejezni, hogy se a te gyerekedről, se az övéről (a fiáról) nem tudsz megfelelően gondoskodni. Na majd ő!

Az után, hogy mellre tette a picit, szerintem nem is kell bővebben kifejtened, miért nem szeretnéd látni, és örüljön, ha figyelembe veszed, hogy ő a pici nagymamája, és joga van látni.

Ne hagyd magad! Most kínos meg nehéz ez a helyzet, de ha úgy teszel, mintha semmi se történt volna, megint lesz valami hasonló.

Szerintem nem normális dolog ez, amit csinál. Mintha sajátjának tekintené a picit. Bevallom, az első mondatod után már azt gondoltam,hogy már itt rossz (hogy párod egyke) mert nálunk is vannak bajok, csak itt a kicsi fiát félti tőlem stb... aminek egy orbitális veszekedés lett a vége, és hogy akkor soha többet nem látjuk egymást.

Szerintem igenis beszéljen a férjed vele, hisz csak az ő anyja, lehet,hogy csak ő tud rá hatni.

Nem te "fújod fel az egészet". Amit csinál, szerintem egyáltalán nincsen rendben.

Függetlenül attól, hogy részéről mi ennek a viselkedésnek a pszichés háttere, én a helyedben minél előtt próbálnám benne egyértelműen tudatosítani, hogy ha a gyerek nagyanyjaként viselkedik, az rendben van, de az édesanyja én vagyok, és az anyai szerepet ne próbálja átvenni tőlem.

Azt írod: "mióta megszületett, az anyósom minden áldott nap itt van. Ő akarja fürdetni, pelenkázni, etetni meg mindent ő szeretne csinálni."

Belőled ez milyen érzéseket vált ki?

Nem tudom, mennyit tartózkodik nálatok, de önmagában ahhoz a helyzethez, hogy minden nap ott van nálatok az anyósod, Te hogy viszonyulsz?

Mindenkinek az lenne a jobb, ha kiabálás nélkül, normális hangnemben tudnátok megbeszélni, úgy, hogy tekinettel vagytok az anyósod érzéseire, amennyire lehet.

"Kedves #5 engem ez nagyon zavar, mint ahogy írtam, elveszi az örömömet és féltékeny is vagyok. De sajnálom is, mert ugye tőle elvették e gyerekét."

Emberileg érthető, hogy sajnálod őt, de szerinted ennek azzal kell együtt járnia, hogy ő érdekeit, kívánságait és érzelmeit a saját magadénál fontosabbnak tekintsd, és elé helyezd?

Szerintem érthető, és teljesen természetes, hogy a nagymamák többsége örül annak, és vágyik arra, hogy ő is kivehesse a részét a baba körüli teendőkből bizonyos mértékig, és szeretné, ha hozzá is kötődne már kiskorától az unokája, (és többnyire az anyukák is örülnek némi segítségnek), de szerintem mindenkinek tiszteletben kéne tartania az édesanya kívánságait és jogát arra vonatkozóan, hogy mi az, amit ő szeretne csinálni a saját kisbabájával, és mi az, amit jó szívvel átenged akár a saját anyukájának, akár az anyósának.

Ha nem érzed tapintatlanságnak, megkérdezhetem, hogy abban a helyzetben hogy reagáltál, amikor a szobába visszatérve észrevetted, hogy a mellére helyezte a picit? (Már ha nem értettelek esetleg félre, és nem úgy érted, hogy felöltözve magához ölelte a kisbabát, a mellére véve.)

Nem foglalkoztat, hogy a hozzászólásaimat mások hány %-ban tartják hasznosnak, mert az őszinteséget sokkal fontosabbnak tartom, mint a "zöld pacsikat", de pusztán kíváncsiságból komolyan érdekelne, hogy az előző hozzászólásomban vajon ki milyen kivetnivalót talált.

Annak, aki szerint ez a helyzet rendben van így, szívesen ajánlanám, hogy - amennyiben van hozzá kedve és ideje - olvassa el esetleg ennek a kétségbeesett anyukának a kérdését, és azt, amit a saját helyzetéről leírt a hozzászólásokra adott válaszaiban:

http://www.gyakorikerdesek.hu/csaladi-kapcsolatok__anyos-apo..

(Ez egy sajnálatos, ugyanakkor nyilván ritka, extrém eset, de talán elgondolkodtató példa lehet arra, hogy rosszabb esetben hova vezethet az, ha az anya nem tud kellő határozottságot felmutatni, és nem akarja, vagy nem képes a saját akaratát érvényesíteni a saját gyereke nevelésével kapcsolatban.

"elveszi az örömömet és féltékeny is vagyok"

Ez a célja. No meg az, hogy kisajátítsa a kicsit, az egész családodat.

Sürgősen redukáld a kapcsolatot: találkozzatok nyilvános helyen, amikor sétáltatod a kicsit, s az legyen neki elég.

Vagy menjetek el hárman hozzá időnként, és kicsit beszélgettek, előttetek foglalkozhat a picivel, aztán szépen hazamentek.

Az anyósod pszichopata, sürgősen pszichiáterre van szüksége. A családvédő szolgálattal is konzultálnék, hogy ilyenkor mi a teendő.