Szereljem le a párom szüleit vagy inkább tűrjek?

3 éve vagyunk együtt a párommal. A szülei már az elejétől nem úgy álltak hozzám, ahogy vártuk volna, pedig semmi kivetnivalójuk nem lehetett rám, talán azt leszámítva, hogy az akkor 24 éves páromtól már elvártam, hogy ne csücsüljön mindig az anyja szoknyáján (nagyon durván elnyomták a páromat, még a levest is kimerték neki mindig, semmi önállósága nem volt otthon). A párom lassan függetlenedett tőlük, mára jól keres, de mivel én még csak most fejezem be az egyetemet, és én a szüleimmel élek, anyagi okokból ő is szinte nálunk él. A 3 év alatt mindig az én szüleim segítettek nekünk, ők futkoztak, ha kellett valami, ők tartottak el, most is ők segítenek, hogy félre tudjunk rakni saját lakásra és ne kelljen kidobnunk a párom fél fizetését lakbérre meg egyebekre. Ha pl a páromnak nem indult a kocsija, a szüleimével mehetett dolgozni, míg az apja max. a középső ujját mutatta neki. Vagy amikor lekéstük az utolsó vonatot, az én apám jött volna értünk éjfélkor is, pedig hajnali 4-kor kel, az ő apja se aznap, se másnap nem dolgozott, de nem volt hajlandó segíteni. Az ő szülei a 3 év alatt talán 2 napra fogadtak be, akkor is vinnem kellett magammal ételt, ők szabták meg, mikor fürödhetünk és mennyi vízzel, ők állították a hőmérsékletet a szobájában, ha fáztunk, az sem érdekelte őket. Nálunk ilyen szempontból mindig is érvényesülhetett a saját akaratunk, sosem korlátoztak minket ilyenekben, sőt a szüleimnek van egy üzlete is, onnan is akármit hozhatunk bármikor. Igaz, nem könnyű kijönni a szüleimmel, és ettől sokszor kivagyunk idegileg, de ők legalább segítenek, mégha mondogatva és szemrehányósan is, de az ő szüleire sosem számíthattunk. Az enyémek mindig hívták a páromat éttermekbe, kirándulni, vásárolni, (a többi rokonom is mind jól fogadta, keresztszüleim is úgy kezelik, mint engem vagy a testvérem, az ő családja meg mindig csak idegenként tekintett rám, akik 1 éve nem láttak, még annyit se kérdeznek tőlem, hogy élek-e még, inkább csendben ülnek velem szemben a szobában. Az ő szülei még a 10 fillért is sajnálták ránk, sehova nem hívtak minket. 1-2 olyan eset volt, amikor kellett volna egy kis segítség, de lazán hátat fordítottak nekünk, tényleg, értem még soha egy kisujjmozdítást sem tettek, pedig kértem tőlük már segítséget, de olyankor max. az apja gúnyolódását hallgathattam.

Mikor a párom még ott lakott, rossz volt velük a viszonya, de mióta nálunk van, kezd megbékélni velük, ennek hatására én is próbálom megbocsátani, hogy viselkednek velem, pedig sokszor még most is bunkók. A árom hetente hazamegy hozzájuk, néha én is megyek (2-3 hetente), de akkor is csak beszólogatni tudnak (múltkor kb egy pohár vizet kaptam a délután alatt, mégis megköszöntem a vendéglátást, erre mindketten beszóltak bunkó hangnemben, hogy "ja, nagyon hozzú vendéglátás volt...";de volt olyan is, hogy megálltak a házunk előtt odaadni valamit a páromnak, én is kimentem, erre az apja beszólt, hogy "ne aggódj, nem fogjuk ám elrabolni innen", mintha én nem kellenék oda). Magyarán mindig is bunkók voltak velem, felőlem nem érdeklődnek, csak a pici fiacskájukat akarják, mintha még mindig 5 éves lenne, én meg mintha csak egy kellék lennék az oldalán, egy felesleges rossz. De nem is ez a kérdésem lényege.

Mióta a páromnak saját fizetése van és függetlenedtünk tőlük, állandóan bele akarnak szólni az életünkbe. Régen a szemétségükért nem mentem hozzájuk gyakran, most ezért nem bírom őket elviselni. Meg akarják szabni, hogy mikor házasodjunk, milyen esküvő legyen (mi még nem is beszéltünk erről, de nekik már határozott elképzelésük van, tudják, hogy nekünk milyen és mekkora házat kell vennünk, hogy hol lakjunk és hogy hova járjunk dolgozni, hogy min spóroljunk és mire költsünk, mindenbe az ég adta világon bele akarnak okodkosni. Ezt még a saját szüleimtől is nehezen tűröm (anyám eléggé minden lében kanál, de őt legalább le tudom szerelni), de ők sokkal durvábbak, mint az enyémek. Ők még azt is megmagyarázzák, hogy vasútállomás mellett jobb lakni, mint fő út mellett (ahol abszolút tűrhető a forgalom), megmagyarázzák, hogy a régi ház-e a jobb vagy az új és hogy nekünk mit kell vennünk, hogy mikor legyen gyerekünk (bár az apósjelölt már tudtunkra adta, hogy nem örülne az unokának), megmondják, hogy a mosógép vagy a mosogatógép kelljen-e nekem jobban egy házba (én nagyon mosogatógép párti vagyok, anyósjelölt szerint felesleges és ő nem fog segíteni nekünk ilyeneket venni), szóval mindenbe belemagyaráznak. Én meg nem tűröm, hogy olyanok, akik egy fillérrel vagy egy kiujjmozdítással nem segítettek engem az életben, és mindig csak a saját szüleimre számíthattunk a párommal, így belemagyarázzanak az életünkbe. Nem náluk élünk, nem vagyunk rájukszorulva, ne szóljanak bele. Sosem lehet velük kellemes témákról beszélni, mert vagy az a téma, hogy mit csináljunk és mit ne csináljunk és hogy csináljuk, vagy az, hogy milyen szemetek vagyunk, hogy csak ennyiszer megyünk, vagy az, hogy a párom milyen gyenge és jellemtelen ember. Még karácsonykor sem kímélnek minket, előre félek már az ideitől, mert a tavalyit is elrontották. Mégis mit tegyek, hogy ne akasszanak ennyire ki és hogy ne menjenek állandóan az agyamra? Le lehet szerelni őket, hogy megtanulják, ha nem segítenek, ne is tudálékoskodjanak?