Ti hivjátok telefonon párotok szüleit?

Egy jó családban mindig van miről beszélni, még ha annyira hívom fel hogy mit főz, nem-e jön el hétvégén vagy valami, már abból elindul egy beszélgetés

Sose gondolom ki előre hogy mit mondjak neki, jön magától

Dehogy hívom, bőven elég őket havonta-kéthavonta látni!

A a mai napig meg kell magam erőszakolni, hogy tudjak velük 2-3 percig valamiről beszélgetni, pedig vannak gyerekek, kb 200 km-re lakunk egymástól, mesélnivaló lenne, de semmi kedvem megvitatni velük a dolgainkat.Ha úgy alakul h a férjem beszél velük és vmiért átadja a telefont (ki nem állhatom, h sose kérdezi meg vagy beszéli meg velem előre, csak váratlanul a kezembe nyomja, h "ezt beszéljétek meg", tökmindegy miről van szó, amúgy is utálok telefonálni) na akkor kényszerből h ne legyen kínos a csend mesélek ezt-azt a gyerekeről, egyébről, de rendes fejtörést okoz h mit mondjak.Nem szeretek velük beszélgetni, na.Ennyi:)

Mi házasok is vagyunk, de nem nagyon szoktunk telefonálni.

Apósomat talán 1x hívtam fel a 7 év alatt. Ha van valami, akkor úgy is a fiát hívja és fordítva.

Anyósom napi szinten 3x-4x hívja a férjemet. Mikor megszuletett a lányunk, engem is hívott napi 3x-4x, hogy mi újság? Téli baba, ki sem mozdtultunk a házból, vajon mi újság lenne. Utána próbáltam mindég úgy csinálni, hogy inkább a férjem hívja fel az anyját, mielott az anyja hívna engem. Igy elmaradt a telefonálgatás is.

Szervusz

Sajnos az az általános helyzet (az enyém is) mint amiről írtál, és a hozzászólók írtak.

Egyrészt bibliai prófécia, hogy az emberek közötti szeretet meghidegül napjainkban, de a jó kapcsolatért mindenkinek tenni kellene valamit. Nem működhet jól, ha csak egyik tesz érte.

Nálunk, a kezdet volt elhibázva, már akkor, amikor a párom (a későbbi férjem)kezdett járni hozzám. De később még romlott is ez a helyzet.Soha nem tudtak igazán elfogadni engem és ezt állandóan éreztették velem. Ennek már 39 éve.

Mindig tiszteltem őket, hiszen végül is a férjemet nekik köszönhetem. Apósomat még ápoltam, gondoztam is két évig anyósom halála után. Ez sem javított a kapcsolatunkon, sőt. Pedig Isten a tanúm, minden tőlem telhetőt megtettem, mégsem voltam jó.

Szerintem mindenkinek meg van a maga oka miért alakul a helyzet úgy, hogy nem tudnak igazán miről beszélni.

Próbálom kiigazítani azt, amit én nem kaptam meg, én nagyon szeretem a vejemet és ezt el is mondom neki, igyekszem a kedvében járni. 250 km-re laknak tőlünk, de havonta jönnek és örülök neki, amikor látom jól érzi magát nálunk. Bárcsak én is megkaphattam volna ezt a fajta szeretetet.

Üdv. Zita

6-os vagyok

Még elfelejtettem, hogy anyósom heti 1x-2x el is jon hozzánk.