Tényleg nincs más, mint szakítani?

30 évas a pasim, 5 éve vagyunk eggyüt. Az anyós kikészít, mert nem fogad el, és állandó hadjáratot indít ellenem. 2-en élünk együtt, egy lakásban amit neki vettek. A ruháimat állandóan elpakolja ha ott van, h. itt én ne terjeszkedjek. Addig maradhatok amíg eltűr. Erre a barátom azt mondja h. ne vegyem fel. Meg h szokjam meg h ők ilyenek. Ha a barátom velük van, csak veszekedés árán tud engem felhívni. Tegnap az anyós hívott fel, h a fiának aludnia kell, hagyjam már békén, ne irogassak... A bajom az h. anyós nélkül dúl a love és nagyon szerelmesek vagyunk, de én kikészülök, az anyjától, ő meg vállat rándít, hogy már öregek, nem tud mit tenni. Ünnepeket (még egy ilyen 1 naposakat is) sokszor külön töltjük, mert őt hazarángatják, hogy dolog van. Sokszor nincs amúgy, vagy csak ürügyként kitalálnak egy pár órás elfoglalátságot. (Nem a szüret ideje zavar, v a karácsony-arról már lemondtam, hanem pl. a 4 hetes nyári szabadságából 3ategyütt töltenek,mert ha Ő nem megy le, akkor anyós jön fel, idén már a közös nyaralást akarták, hogy azt az időt is együtt tölthesse a fiával).

Ő is szenved ettől, de ha változtani próbál, olyan botrány kerekedik, hogy érzelmi zsarolással végül megtörik őt. Én már kerülöm őket, mert bár megtudom magam védeni, de ezzel a szörnyeteggel szemben baromi nehéz. Bármit mondok falra hányt borsó, a stílusa minősíthetetlen, megalázóan lenéz, és nem tűr ellentmondást. Próbáltam már szakítani, de a barátom hiányát nem bírtam, viszont kikészülök tőlük, hogy ilyen nyámnyila a pasim, és ezt kihasználja a zsarnok anyja.