Kezdek kimerülni, mit tegyek?

A problémám sajnos nem fér egy kategóriába. A férjem egyszerűen nem képes tudomásul venni, hogy közel a negyvenhez feleséggel és gyerekkel már nem szimplán a szüleivel alkot egy családot. Ha családi kerti főzésről van szó, evidens, hogy mama ott ül(persze nem csendben). Slussz poén: átmenetileg velük élünk, de velük is dolgozik a férjem. Így, ha felhozom a dolgot, hogy elmehetnénk valahová, már szól is az apjának. Akik viszont fiatal koruk óta "nem kedvelik"egymást az én szüleimmel. Az én férjem sem szeret az én szüleimmel lenni, ezért sokszor a gyerekkel ketten megyünk el hozzájuk. A sógornőm egy mindenkit szekáló (főleg a túlsúlyosokat, mert ő most leadott 10kilót), rosszindulatú, kétszínű nő. Megőrülök tőlük. Egyre feszültebb vagyok, ami a saját gyerekemmel, munkámmal kapcsolatban is elő jön. Nemsokára elköltözünk, ezt mondogatja a férjem, de közeleg egy kötelező velük töltött balatoni hétvége... sosem sültek el jól az ilyen összezárások, mert enni is csak akkor lehet, amikor apósom azt mondja. Nem tudok már kedves, felszabadult lenni. Tiszta ideg vagyok, meg a férjem is ha kiderül, hogy nem szeretnék átmenni a szomszédba apósomékhoz. Folyton célozgatásokat,fricskákat kapok (pl. hisztizik a másfél évesem :" hasonlít az anyjára" vagy sógornőm sütött egy egyszerű piskótát és vitt az anyjának-az nem számít, hogy én rendszerint 2félét sütök egyszerre- erre a sógornőm új fickója: de jó, végre mama is kap, nem csak ad. A férjem szerint csak felfújom. Lehetséges. Az önértékelésem a béka feneke alatt, fáradt vagyok. Rögtön robbanok, mert úgy érzem meg kell védenem magam meg a gyerekem az apósomékkal szemben. A férjem meg csak azt mondja, milyen szerencsém van, hogy türelmes...