Elengednétek a kisgyereket?

Mondd meg, hogy azért nem engeded a gyereket, mert a wellness én nincs keresnivalója, kicsi még. Ráadásul ez az ő házassági évfordulójuk, ahol megint nincs sok keresnivalója a kicsi gyereknek, akire 0-24 figyelni kell. Koncentráljanak egymásra, érezzék jól magukat!

Viszont ajánlj fel egy másik programot, ahová elvihetik az unokát. Például cirkuszba, állatkertbe, játszóházba, stb. Részben vagy egészben fedezve a költségeket.

A közös nyaralás helyett is ajánlj fel más közös programot. Például élményfürdőbe mehetnétek együtt. Az egy nap, és váltva tudtok figyelni a kicsire. Te is nyugodtabb vagy, hiszen látod, hogy mi történik a kicsivel. Meg ki is élvezheted, például úszhatsz pár hosszt, akire amúgy nem lenne lehetőség.

A közös nyaralásra se mondj (egyelőre) kategórikus német, csak azt, hogy 2-3 év múlva inkább, mikor a gyerek nagyobb lesz.

Hozd te a szabályokat, és állj ki az igazad mellett! De a nagyszülőkkel nem érdemes összerúgni a patkót! Hidd el, hogy kincset ér egy szerető nagyszülő, aki szeret is időt tölteni az unokával! Sajnos egyáltalán nem olyan egyértelmű, mint hinnénk. Nem csak azért, mert sok családban már nincs nagyi. Hanem azért, mert aki van, az olyan, hogy bár inkább ne lenne...

"Hozd te a szabályokat, és állj ki az igazad mellett!"

Felénk a két szülő együtt hozza a szabályokat

Te tudod. Mindenkinek vannak határai, nekem is, és utálom, ha azt érzem, ki kellene tolnom őket mások érdekében.

De azért érdemes önreflexíven állni ezekhez a határokhoz is, különösen, ha a gyerekedről, családodról van szó. Mennyiben szolgálja a döntésed a gyereked érdekeit? Mi a valódi célod? Biztonság? Családi egység? Kötődő gyerek? A saját autonómiád megélése? Miket tartasz értéknek? És koherensek-e a döntéseid ezekkel?

Mindenféle korú gyerekem van, és most épp egyszerre élem meg a bölcsistől való elszakadás nehézségét és azt is, hogy olyan taggal bővül a család, akit nem én, hanem a gyerekem hozott be (évek óta együtt vannak a párjával), és nekem meg kell szoknom, hogy új határok érvényesek már, amiket nem mind én állítottam fel, és be kell engednem a párját a családba, ha jó szülő akarok lenni, pedig akar a halál egy idegent kerülgetni a családi nyaraláson, mégis megteszem, és igyekszem a pozitív érzéseimen erősíteni a gyerekem érdekében. Ebben az egész anyaságosdiban nem csak az állandó készenlét és az óriási felelősség a nehéz, hanem az elengedés is, hogy ne csavarodjon bele az ember az állandó kontrollgyakorlásba, hanem képes legyen önmagát és a gyerekét különálló lényként látni, és észrevenni, hogy olykor azzal teszi az ember a legtöbbet, ha más szereplőkkel való kapcsolatát erősíti.

És kit érdekel ő mit akar, mit gondol rólad?

Te vagy a gyerek anyja, meg kell védened, az ő érdekét kell nézned, nem azt, ki mit gondol rólad.