Az anyósok nagy része miért nem bírja ki, hogy ne szóljon bele a gyereke és annak párja életébe?

Kognitív disszonancia.

Egyetlen utat ismernek, amit ők megéltek, tapasztaltak. Így el sem tudják képzelni, hogy többféle életút, megoldás van a dolgokra és ha valaki másképp csinál valamit, az bennük frusztráltságot vált ki, amit nem tudnak viselni. Így kontrollal, beleszólással akarnak kompenzálni.

Érzelmileg éretlen a személyiségük.

Túlzott anyai féltés, egy perspektíva, nem igen fogja fel, hogy gyermeke már felnőtt és saját élete, döntései vannak, nincs meg emiatt egyfajta alap tisztelet a gyermeke fele sok esetben.

Azok a kivételek, akik normálisak, azok tisztelik a gyermeküket, elfogadják, hogy felnőtt anyuci pici babája s tiszteletben tartja emberként, felnőttként a gyermekét és életét.

Ám ez kortól és nemtől független. Igazából embertől függ.

Hidd el sok após is kotynyeles "tanácsokat osztogató".

Egyszerűen van egy réteg, akik azt hiszik több idő lepergett az életükből az egyenlő kb a szent bölcsességgel is.

Holott a legtöbb felnőtt/idősebb ember csak a testéről mondhatja el, hogy mennyit élt meg, de az elméjük nem igen fejlődött. Legtöbben nagyra nőtt lelki gondokkal küzdő egyedek.

A volt anyósom miatt pszichiáterhez kellett járnom. Szerencsére felvilágosított, h nem velem volt a probléma, hanem vele.

Mivel a volt férje lelépett mellőle ezért a fiát nem úgy kezelte, mint a gyerekét, hanem, mint a párját.

Állandóan féltékeny volt rám, lejáratott előtte. Ha ott voltunk nála, akkor nem engedte, h kettesben maradjunk. Ha telefonon beszéltünk, akkor mindig ott állt mellette, h hallja miről beszélünk.

Végül sikerült ellenem hangolni és megkapta három évre. Aztán ő dobta ki a saját fiát, mert elege lett belőle.xD

Anyós vagyok :-) Van baráti társaságom, dolgozom, hobbim, elfoglalt vagyok, nem csüngök a gyerekek nyakán, sőt, azt sem várom el, hogy folyvást jöjjenek hozzánk, mert imádok egyedül lenni. Hétköznapi dolgokkal kapcsolatban nem igazán teszek megjegyzést, azt is inkább a fiamnak, mert ő ismer, tudja milyen vagyok, tudja, hogy nem vagyok akadékoskodó fajta, tényleg lazán veszem a dolgokat, de ami már kib.ssza a biztosítékot, arra rákérdezek. A fiamat ez nem zavarja, jól vagy anya, majd meglesz az is. És itt le is zártuk, nem pörög rajta semmi. És ezekből nincs semmi gond.

A másik menyem az a fajta ember, akinek mindenek felett van az öntudata, ő a már mindent is megélt 23 éves. Amikor belementek egy gazdasági ügybe, amiről sütött, hogy átverés, sőt bűncselekmény, egyszerűen képtelenek voltunk lebeszélni, még mi voltunk a feketeseggűek, hogy mindenbe a rosszat látjuk. A vége az lett, hogy milliós büntit kellett kifizetniük a adóhatóságnak, és még örülhetnek, hogy nem lett komolyabb következménye. Szerintetek ki segített kifizetni? És nem ez volt az egyetlen hasonló eset/hozzáállás, a mai napig krva okos. Elváltak, csak az unokánk miatt tartjuk a kapcsolatot.

Amikor fiatal voltam, én is hasonlóan gondolkodtam az anyósról, mint az előttem írók. Most már tudom, hogy azért nagyon erősen kettőn áll a vásár és alapvetően lehetsz jófej, ha nem vagy szinkronban a menyeddel, széllel szemben fogsz p.sálni egész életedben. Ugyanakkor vannak nagyon szerencsés helyzetek is. Volt a fiamnak olyan barátnője, akivel kifejezetten imádtuk egymást, amikor szétmentek, azt mondta nekem, hogy sajnálja, hogy nem én lettem az anyósa és szerencsés lesz az, akié leszek. Hát, szerintem a mostaniak nem annyira érzik így :-) Én meg reménykedem, hogy mire benő a fejük lágya, kitisztul a kép, meg hasonlók, szóval, hogy egyszer majd egyenesbe jövünk.