Hogy álljak anyósékhoz? Nem utálom őket, és sokszor segítenek, tudom számíthatunk rájuk a bajban. Nem is akarok összeveszni. Viszont sokszor van kéretlen véleményük, kéretlen tanácsuk, és nehéz meghúzni a határt mert támadásnak vennék.

Én nem értem egyeseknél mit jelent a család, ha nem azt, hogy ilyen esetekben rájuk számíthatok, nem idegenedre, már ha szívesen teszik, ha nem, jönnek az idegenek. Ez persze nem jelenti azt, hogy ezzel jogot formálhatnak arra, hogy irányítsák az életünket.

Ha meg ez nem tiszta, akkor egyszerűen csak meg kell mondani, bocs azt majd mi eldöntjük, hogy hogy csináljuk. Előbb utóbb megértik.

Én bevásárolok anyámnak, mert nincs autója, de nem mondom meg ne ezt főzz, hanem amazt, átveszem a gyerekem webes cuccait, mert én itthon vagyok ő nem, de nem mondom meg, ne ezt vedd hanem amazt.

Működhet ez ha nem akarjuk mások életét dirigálni, és kulturáltan, de megvédjük saját határainkat.

Ha másképp nem megy, mosolyogva: kösz mama/anyós, te csináld ugy/azt, én meg ahogy nekem/nekünk jó. Én sem mondom meg te hogy csináld. Kommunikáció! Persze ez nem mindig egyszerű.

15-ös! Egyetértek a véleményeddel! Végre valaki, aki reálisan és emberségesen nézi a kérdést.

Szerintem se kell utálni valaki azért, mert akarva-akaratlanul véleményt nyilvánít. Hiszen mindnyájan ezt tesszük. (Persze nem mindegy, hogy milyen mértékben). De ha például valaki a családban fejjel megy a falnak, akkor mi a nagyobb hiba: hagyjuk, hogy csak törje be a fejét? Vagy tapintatosan felhívjuk a figyelmét arra, hogy rossz úton jár? Szerintem az utóbbi a helyes. Ugyanis senki nem tökéletes, és hiába felnőtt, követhet el hibákat, tévedéseket.

Ha elmúlt 18 éves, akkor nem szabad az érdekében szólni semmiről?

Hiszen még itt is, ezen a közösségi oldalon is az megy, hogy felnőtt emberek tanácsokat adnak egymásnak. Igaz, nem kéretlent. De ez is megmutatja, hogy egy felnőttnek is szüksége van tanácsra.

34-es: azért nem szólhat bele, mert vérrokon? Barát többször beleszólhat? Már kezdem azt gondolni, hogy a családok szétverése folyik.

Szerintem családtagnak van több joga beleszólni, persze nem erőszakosan és nem feleslegesen. De ha szükség van rá, inkább családtag szóljon bele.

Sokan itt mintha fordítva gondolnák. Miért?

"Én vagyok a nő, és a férjem is látja ezeket a problémákat, csak ő leszarja, nem veszi a lelkére, én meg igen."

Itt a lényeg. Mi lenne, ha te is leszarnád és te sem vennéd a lelkedre? Erre a verzióra nem gondoltál?

És ez most nem a tipik gyk-s beszólogató frusztált oltogatás, hanem gondolj arra, hogy a világot nem tudjuk megváltoztatni, de a hozzáállásunkra van ráhatásunk.

Családok szétverése? Ki vagyok én, hogy bármit szétverjek? Az anyós nem a család, 35-ös! Az anyós a férj/feleség családja. Ő csak akkor válik családtaggá, ha én annak tekintem, nem az anyakönyv aláírásától. Ha nem olyan, akkor távoltartom magam tőle. A barát szólhat, de ő se erőszakosan és ő se sokszor. Mindenkit lehet figyelmeztetni egyszer-kétszer. Agresszíven, nyomulósan nem. Az akkor már nem az érintettről szól, hanem a másik személy akaratáról.

36-os, úgy nem lehet élni, ha az ember mindent leszar. Nem a megengedés a megoldás, aztán oldjam meg én magamnak a lelkemet, hanem a határhúzás. Annak kell visszahúzódnia, aki a határátlépő, nem nekem gumivá alakítani a határaimat.

"36-os, úgy nem lehet élni, ha az ember mindent leszar. Nem a megengedés a megoldás, aztán oldjam meg én magamnak a lelkemet, hanem a határhúzás. Annak kell visszahúzódnia, aki a határátlépő, nem nekem gumivá alakítani a határaimat."

Ez igaz /36 vagyok/ de nem lehet akkor sem az egész életünket végig csatározni, állandóan replikázni, konfrontálódni, konfliktusozni. Állandóan harcolni mindenen, folyamatosan békétlenkedni. Aminek van valós, velős, magvas tétje, abba nyilván kénytelen az ember beleállni, de állandóan csípőre tett kézzel kotkodácsolni, határozottozva tattarattázni minden szarért az eléggé fárasztó és hosszútávon a lelki békénk ellen teszünk vele.

38.

Nèzd én is letojom típus vagyok egyre inkább, de nem azért mert Zen buddhista lennék, hanem mert az esetek nagy részében a másik fél butasága, bunkósága, okoskodása a trigger.

És én ezeket lenézem. Egyértelmű, hogy nincsenek velem egy szinten és nem és értik miről beszélsz, így ráhagyom, mert buta.

Az anyósék dettó ez a buta, okoskodó szint, pont az állandó elégedetlenkedő, ennek rikácsolva hangot adó, viszályt szító, csatározó idióták.

Az ember még fiatalon észre sem veszi, mert a nála idősebbek 90% ez a szint, de amikor családi kapcsolatba kerülsz ilyenekkel és idősödől te is (40-50 felett), azt azért rendezni kell.

A fő gond az ilyen géniuszokkal, hogy fos az életük, semmiben sem értek el olyan eredményt, hogy azt mondjam ez igen, ezért érdemes a tanácsaikat megfogadni.

Nem tanultak tovább, nem képezték magukat, nem dolgoztak felelős munkakörben, nem építettek fel vállalkozást, nem építettek házat, nem tanítatták az egy szem gyereküket, aki ezt végül felnőtt fejjel tette meg.

De ezekbe a dolgokba, nagy pofával és hatalmas egóval tudják osztani a 0 eszüket, mert ők mennyi mindenen átmentek, meg a tapasztalatuk, stb.

Hát kinek hiányzik ez? Nekem nem.

Én megszakítottam a kapcsolatot.

Ja, a szüleim dettó.