Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Anyós, após » Ez a kijelentést meg lehet...

Ez a kijelentést meg lehet bocsátani anyóstól?

Figyelt kérdés

(Előzmény: édesapámat nem ismertem, édesanyám gyerekkoromban meghalt hosszas betegség után, így árvaként nőttem fel. Most 31 vagyok, vőlegényem 35.)


Anno fél éve voltam együtt a mostmár vőlegényemmel, mikor bemutatott az édesanyjának. Ez decemberben a két ünnep közé esett. Az édesanyja már tudta a családi hátteremet, illetve én is nyíltan beszéltem erről neki.


Aznap este, amire a kérdés irányul, étteremben voltunk, beszéltünk mindenről, jól éreztük magunkat, majd a következőket mondta nevetve a fiának:

"Szerencsés vagy drága kincsem, hogy nem lesz anyósod"

A vőlegényem és én is ledöbbentünk.


Ez 2 éve történt, addig nyitottan álltam hozzá, vártam, hogy megismerjem, de azóta egyre inkább kellemetlenül érzem magam a társaságában, főleg, hogy mostmár tőlem is elvárja a kapcsolattartást, nem csak a fiától, és ezt leginkább érzelmi zsarolással éri el. Tegyük hozzá, ha ritkán hármasban vagyunk (egyke a párom, és anyós elvált a férjétől), akkor meg azt érzem, hogy én vagyok a gyertyatartó...szerencsére a vőlegényem hasonlóan áll hozzá, úgyhogy a kérdés arra irányul, hogy magamban ezt hogy tegyem helyre.



2023. dec. 16. 18:55
1 2 3 4 5
 11/43 anonim ***** válasza:
35%

Kérdező, ezt jó lett volna minél hamarabb megbeszélni egymás között.


Alapvetően jó lett volna, ha a párod még akkor reagál rá vagy anyósjelölt még akkor kapcsol, hogy ezt nem kellett volna.

...ha nem akkor, akkor utána kettesben megbeszélni a pároddal és utána ő beszéljen anyósjelölttel - nem tudom, ebből mi történt meg.


Nem ismerlek titeket, de lehetett ez valóban egy szimpla rossz poén.

...tehát, amit viccesnek szántak, de olyan dologgal vicceltek, amivel nem szabadott volna - te ezt rögtön felismerted, mert rossz helyre talált, a párod értette, mert ismer téged, de igazán átérezni a fontosságát nem tudta, anyósjelölt kérdés, észrevette-e egyáltalán, hogy ezzel megbántott, és, ha észre is vette, sejtette-e, hogy mennyire.


Ezt nem megbeszélni "bűn" abban az értelemben, hogy tönkretesz (vagy már tönkretett?) valamit, ami jó is lehetne (kapcsolat a család egy részével) és egy életen át hurcolni ezt nem jó.


Én leginkább azt vizsgálnám, volt-e a kijelentésében rossz szándék.

Ha nem volt, akkor el kell vagy el kellett volna mondani neki, hogy ez neked nagyon rosszul esett, mert legbelül, nagyon mélyen bántott meg.

Nem tudom, elmondtátok-e neki és azt ő megfelelően reagálta-e le (ebben is lehet hiba akár jó szándék ellenére is), de látnia kellene, hogy ez érzékeny pont.

Ha nem szándékosan csinált hülyeséget, akkor nem szabad őt sem bántani emiatt, egyszerűen rosszul jött ki és tisztázni kell vele - én megbocsátanám neki, mindenkinek lehet szerencsétlen kijelentése.


Ha rossz szándékú, az egy teljesen más kérdés.


Nem tudom, a két év alatt ebből az állapotból mennyi negatívum jött (lehetne jobb a kapcsolatotok), de ezt mindenképpen oldjátok meg.

Párodnak sem jó, ha rosszban vagytok, és, ha lesznek gyerekeitek, nekik sem lesz jó.


Ha nem menthetetlenül hülye az anyósod, próbálj te lenni az okosabb.

Valószínűleg neki nem jelentett különösebben semmit, amit mondott, lehet, hogy el is felejtette már, lehet, abból indult ki, hogy régen történt dolog nem fáj annyira és nézzük a "pozitív" oldalát, de ez már megtörtént, tudnia kell róla és figyelembe vennie, hogy ezzel, ilyesmivel nem viccelünk.


Ne feledd, hogy ő nem ment át azon, amin te, nem tudja, mi történik benned egy ilyen "viccel", legfeljebb megértenie kell tudnia (empátia), pontosan tudni sosem fogja, csak azon keresztül, amit hall.

2023. dec. 16. 21:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/43 anonim ***** válasza:
82%

"Ez 2 éve történt"

. Akkor ez most hogy...?

2023. dec. 16. 21:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/43 anonim ***** válasza:
87%

A megbocsátás sosem azt jelenti, hogy a másikat felmentjük, hanem azt, hogy saját magunkat és a lelki békénket megtiszteljük.


Egyszerűsítve: szard le, hogy mekkora gyökér az anyós. Mert az, az tény, de saját magadat ne emészd miatta. Főleg ne évekig.

2023. dec. 16. 21:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/43 anonim ***** válasza:
33%

Mivel nem.voltam ott ket eve, nehez megitelni a leirtak alapjan, hogy ez nem egy az ottani hangulatbol, helyzetbol eredo rosszzl sikerult vicc akart lenni. Sajnos a mi csaladunkban is ilyen humor divik, es siman elhangzanak nagycsaladi osszejovetelen is, hogy hu de jo v..ze neked nincs gondoe az anyosra-aposra. Talan utolag mondanam, ne vedd a sz8vedre, mert mindenki magabol indul ki. Lehet a te anyosodnak valami orbitalisan gaz anyosa volt es ilyenkor az jon fel az emberben, amit o megtapasztalt vagy ami elotte volt minta..lehet magan poenkpdptt, hogy o mipyen rossz anyosnak tartja amagat. Szimplan buta, egyszeru no is lehet, egyszeru es buta humorral.


Viszont ha 2 ev utan most ezen ragodsz meg mindig, akkor biztos mas furasagai is vannak es inkabb az bant teged, de konnyebb egy megfoghatoan bunkonak beallithato kijeoentesebe kapaszkodnod, mint azt kitalapnod mi is a valos problemad vele. Nyilvan az nehezebben megfoghato, hogy egyszeruen nem egy hullamhosszon vagytok, hogy nem szimpatikus, hogy ahogy az elmult ket evben jobhan megismerted, mar kezd idegesiteni.

De igy tehetned ezt helyre magadban, hogy elismered neked nem kedvenced az anyosod es kesz. Ettol nem leszel rosszabb ember, nem jepenti azt, hogy kevesbe szereted a parod. Vagy ha ez a helyzet, hogy 2,5 ev utan most kezdesz a parodbol kiabrandulni, akkor meg ne az anyjat tedd meg bunbaknak es ne a 2 eggel ezelotti beszolasa miatt. Ez utobbi esetben ha menteni akarod a kapcsolatot, akkor menjetek parterapiara, legyel oszinte a paroddal stb.


Szoval hepyretetel: 1. beismered magadnak, hogy az anyosod leendo anyosod egy neked nem tul szimpi ember es ezt elfogadod.

2. elismered, hogy a parodba mar nek vagy annyira szerelmes es probalod akar igy, akar ugy megtalalni a modjat, hogy ne kelpjen vepe egyutt maradnod...es ezen vagy dolgozop.vagy nem.

2023. dec. 16. 22:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/43 anonim ***** válasza:
36%

Én viccből szoktam haverommal így beszélni,ő is velem.

De mi igazából ismerjük egymást 5 éve.

Tudjuk hogy milyen a másik,ökörködésnek tudjuk be.

Azért na...

Így sok...

Ha ezer éve ismernétek egymást is sok lenne.

2023. dec. 16. 23:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/43 anonim ***** válasza:
64%
Nagyon ráérhetsz ha még 2 év után is ennyire foglalkoztat.
2023. dec. 17. 00:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/43 anonim ***** válasza:
82%
SZerintem csak poénos akart lenni. Valszeg kis alkohol is fogyott és nem mérte fel, hogy ez a viccesnek szánt megjegyzés neked hogyan eshet.
2023. dec. 17. 00:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/43 anonim ***** válasza:
71%

Akkor, és ott a vacyora asztalnál kellett volna helyre tenni ezt a dolgot.


Én a helyedben akkor és ott, feláltam volna, és ott hagytam volna hozzá téve, hogy gondolkozzon el néha mielőtt megszólal.


De... eltelt 2 év. Érzelmileg azt mondod zsarol hogy, tartsd vele a kapcsolatot ami nem is a Te feladatod lenne, sokkal inkább a fiáé.


Magadban pedig úgy tedd helyre, hogy el engeded. Akkor ott nem reagáltad le, 2 év távlatában már felesleges ezen rágódni.

2023. dec. 17. 03:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/43 anonim ***** válasza:
91%

Én azonnal visszaválaszoltam volna, hogy "bezzeg én nem vagyok ilyen szerencsés"

De mégszebb lett volna, ha a párod mondja, hogy "sajnálom, hogy a leendő feleségemnek viszont egy ilyen anyósa lesz, mint te".


Ha meg - te irtad - "azt érzem, hogy én vagyok a gyertyatartó...", akkor ennek a kapcsolatnak nincs jövője. A párod mindig az anyjával lesz, nem veled. Te csak üríteni kellesz.

Sajnálom. :(

2023. dec. 17. 07:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/43 anonim ***** válasza:
92%
Èn tuti mondtam volna hogy sajnos nekem nincs ilyen szerencsèm.
2023. dec. 17. 07:43
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!