Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Anyós, após » Ez a kijelentést meg lehet...

Ez a kijelentést meg lehet bocsátani anyóstól?

Figyelt kérdés

(Előzmény: édesapámat nem ismertem, édesanyám gyerekkoromban meghalt hosszas betegség után, így árvaként nőttem fel. Most 31 vagyok, vőlegényem 35.)


Anno fél éve voltam együtt a mostmár vőlegényemmel, mikor bemutatott az édesanyjának. Ez decemberben a két ünnep közé esett. Az édesanyja már tudta a családi hátteremet, illetve én is nyíltan beszéltem erről neki.


Aznap este, amire a kérdés irányul, étteremben voltunk, beszéltünk mindenről, jól éreztük magunkat, majd a következőket mondta nevetve a fiának:

"Szerencsés vagy drága kincsem, hogy nem lesz anyósod"

A vőlegényem és én is ledöbbentünk.


Ez 2 éve történt, addig nyitottan álltam hozzá, vártam, hogy megismerjem, de azóta egyre inkább kellemetlenül érzem magam a társaságában, főleg, hogy mostmár tőlem is elvárja a kapcsolattartást, nem csak a fiától, és ezt leginkább érzelmi zsarolással éri el. Tegyük hozzá, ha ritkán hármasban vagyunk (egyke a párom, és anyós elvált a férjétől), akkor meg azt érzem, hogy én vagyok a gyertyatartó...szerencsére a vőlegényem hasonlóan áll hozzá, úgyhogy a kérdés arra irányul, hogy magamban ezt hogy tegyem helyre.



2023. dec. 16. 18:55
1 2 3 4 5
 1/43 anonim ***** válasza:
93%

Szerintem, a párodnak ez kijelentést ki kellett volna kérnie.

Rohadtul nem szerencsés, ha valaki árva!

A párodnak a sarkára kell állnia, és a mammerral megbeszéli, hogy fogja vissza magát, vagy különben, fel is út le is út, vagy a előbb-utóbb anyós pajti tönkreteszi a kapcsolatokat.

2023. dec. 16. 19:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/43 anonim ***** válasza:
41%

Nem értem, KÉT ÉVVEL euzelötti hülye poénon rágódsz még mindig?

Egyáltalán nincs megbocsátanivaló, egyszerüen csak kicsit idétlen az anyós, vagy hülye a humora, vagy az adott esetben ivott egy-két pohár alkoholt és azért mondott ilyet, de emiatt megsértödni és ÉVEKIG ezen pörögni igen beteges dolog.

Másrészt szerinten nem vagy tisztában a "gyertyát tartani" kifejezéssel, ez annyit jelent ugyanis, hogy akire vonatkoztatod, azt szex közben figyeled, látod. Elég kizártnak tartom, hogy anyósod meg a férjed elötted szexelnek, vagy hogy egyáltalán van ilyen!

2023. dec. 16. 19:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/43 anonim ***** válasza:
87%

2 éve őrzöd ezt a sérelmet, és szenvedsz tőle.

Ez megbocsáthatatlan, még ha csak humornak is szánta. Vagy annál inkább.

Most már tudod, hogy milyen.

De előre kell nézned. Ha a fia jó neked, akkor próbálj minél kevesebbet foglalkozni az anyóssal, aki úgyis tudja, hogy neked nehéz vele.

2023. dec. 16. 19:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/43 anonim ***** válasza:
94%
Valószínűleg egy nagyon sz..rul sikerült "jópofáskodás" akart lenni (van akinek ez a szint, hogy ilyeneken viccelődik), ami nagyon bántó és jogosan esett rosszul! Talán az segít magadban kicsit helyretenni, hogy nála ez a szint... Sajnos ezt ott és akkor kellett volna lemeccselni, de gondolom sokkolt. Mostmár marad a távolságtartás és az, hogy ez az ő szintje, ahová neked/nektek nem kell lemennetek.
2023. dec. 16. 19:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/43 anonim ***** válasza:
87%
Itt szerintem nem a 2 évvel ez előtti elszólás a probléma, hanem hogy szemmel láthatóan nem bírják egymást az anyóssal.
2023. dec. 16. 19:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/43 anonim ***** válasza:
71%
Nem lehet. Most jó? Mihez kezdesz ezzel az információval? Nem bocsátod meg. És?
2023. dec. 16. 19:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/43 anonim ***** válasza:
48%
Várj még hat évet, és kérdezz rá.
2023. dec. 16. 19:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/43 anonim ***** válasza:
87%
Ma van az anyósok kijelentéseinek délutánja?
2023. dec. 16. 20:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/43 anonim ***** válasza:
87%

Van akinek ilyen a humora. Nekem beleférne a helyedben. Én szoktam viccelődni a szar gyerekommal meg a traumáimmal, ez segít nekem feldolgozni, de nyilván nekem közel sem volt olyan rossz mint neked.

Van akinek ilyen a humora, de neked nem kell nevetni rajta. Ha csak egyszeri alkalom volt, és máskor nem poénkodott hasonlóval, akkor szerintem elengedheted.

2023. dec. 16. 20:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/43 anonim ***** válasza:
91%
Ezzel a beszólással anyós voltaképpen magára mondott rosszat. Legközelebb ha a tyúkszemedre lép, jegyezd meg mosolyogva, hogy igaza volt Gizi néninek, tényleg nagyon szerencsés Tihamér, hogy nincs anyósa 😁
2023. dec. 16. 21:10
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!