Mit kellene tennem, hogyan reagáljak?
Férjemmel babát szeretnénk már lassan két éve, Mivel már egy ideje próbálkoztunk sikertelenül, elkezdtem kivizsgáltatni magam. Tavaly ősszel diagnosztizáltak elég masszív inzulinrezisztenciával,valamint több hormonális eltéréssel. Az orvos utasításait betartva lefogytam azóta 15 kg-t, pontosan betartom a diéta szabályait, értékeim javultak. Teljes életmódot váltottam.
Anyós azonban korábban folyton minden látogatás alkalmával kérdezte, hogy mikor lesz már unoka, ha nem ilyen nyíltan kérdezett,akkor célozgatott. Ezt kérésemre a férjem leállította. Ezzel a probléma nem oldódott meg, csupán annyi van, hogy a férjemnek magyaráz,hogy mit kellene szerinte még tenni, milyen vizsgálatok lennének szükségesek. Amiken megjegyezném, már mindenen túl vagyok. Érezhető a feszültség, ha ott vagyok.
A diétámat majdhogynem semmibe veszi. Tudja jól, hogy milyen időközönként kell ennem, mégis rendszeresen előfordul, hogy az ebédmeghíváskor, akkor áll neki készíteni az ebédet, amikor érkezünk, így ha nem vinnék magammal valamit, órákig tolódna egy étkezés,szinte már ehetném az uzsonnát. Persze, ebből sértődés van és csúnyán nézegetés. Ezen kívül minden alkalommal megjegyzi,hogy felesleges ennyire tartani a diétát, cukorra igenis szükség van,csak egyek kevesebbet belőle, meg semmi nem történik,ha fehér kenyeret eszek.
Jelenleg elég mélyponton vagyok a sikertelenségek miatt és szombatra ebédmeghívást kaptunk. Nem vagyok olyan állapotban, hogy bármi csekély jellegű beszólást elviseljek.
Azon is gondolkodtam, hogy rosszullétre hivatkozva nem megyek el.
Ti mit tennétek a helyemben?
Mondjuk a férjet sem ártana kivizsgáltatni.
Anyóst meg most már jól leordítani.
Nem rosszullétre hivatkozva, kislány! Felnőtt ember vagy, és úgy hazudnál, mint egy 12 éves, aki nem írta meg a leckéjét? Téged ez a nő módszeresen bántalmaz! Megjegyzem, a férjed nem véd meg! Hogy az istenbe nem merült fel már réges-rég, hogy a bántalmazó kapcsolatot beszüntetjük?! De ha a férjednek van vér a pucájában, ő se megy! Te pedig egyáltalán soha. A legkevésbé se fogsz neki hiányozni, kifejezetten boldog lesz, ha nem lát!
Aki tapintatlan, az bántani akar, 5-ös! Nem értem, mért kell a bántalmazót védeni!
Elküldte idő előtt :D
a lényeg, hogy mindenből a sértődés volt. Ha náluk voltam, ha nem ittam alkoholt, amikor a gyerekével össze akartunk költözni. Semmit nem tudtam jól csinálni, feszültség volt, mint a kérdezőnél. Ja és mellettem sem állt ki. Én legalább nem mentem hozzá, és gyermeket sem szültem.
Felnőtt módjára leülnék vele, és megmondanám, amennyiben nincs orvosi diplomája, ne osztogassa a tanácsait étkezésben, ezt hagyja inkább a szakemberre.
Amúgy nem mennék, és ezt is nagyon világosan közölném. Nem a te anyád, hanem a párodé.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!