Ki meddig bírt anyóssal élni?

Hát kapcsolattól és személyiségektől függ. Én jól elvagyok anyóssal tisztes távolból, de együtt nem tudnék élni vele egy napot sem. Ünnepekkor megyünk 3-5 napot, a második nap már idegbeteg vagyok, de nemcsak én, a férjem főleg. A saját gyerekei képtelenek együttélni vele. Nem rossz ember, csak rigolyás és annyira megszokta hogy ő dirigál, hogy más háztartásában sem képes alkalmazkodni.

De van olyan akik egész életét leélnek békességben, na őket nagyon irigylem.

Egy napot se éltem vele. Nem tudom minek kell betelepedni más anyja nyakára és utána szidni őt.

Előtte hol laktál? A híd alatt? Miért nem lakik mindenki a saját anyjánál, és mennek onnan albiba?

Minek kell kötelező mód betelepedni valamelyik szülőhöz? Ez az önállósodás..tiszta vicc.

De természetesen anyós a hülye.

"Ennek ellenére 100%, hogy az elsővel halálunkig békességbe tudtunk volna meglenni, mert egy szerény, finom, csupa jóság tündér volt, akit imádtam.*

Azért ez így nem teljesen biztos. Én imàdom az anyósom, egy tündér, komolyan anyámként szeretem, de amikor 10 hónapot náluk laktunk, míg felújítottuk a házunkat, akkor a végére szerintem már mindnyájan vártuk a költözést :D.

Pedig nem volt semmi veszekedés, mi is igyekeztünk mindenben alkalmazkodni, hiszen az ő hàzukban laktunk, ők is igyekeztek tekintettel lenni ránk, de egyszerűen másképp éltünk, föztünk, vezettük a háztartást (a férjem is nyilván, nem csak, magamra gondolok), így voltak azért kimondatlan dolgok, apró tűrések, amik egy idő után biztos robbantak volna.

Na, azóta is imádjuk amúgy egymást, de jobb külön, így senkinek nem kell lemondásban és alkalmazkodásban élnie. 🙂

Ex-vőlegényemmel éltünk nála, amíg lakásra gyűjtöttünk. Fél évig bírtam, aztán eljöttem onnan és azóta pszichológushoz járok, pedig már 10 éve. Vőlegényem úgy döntött, ő maradna, ott hagytam a mamával. Azóta is ott lakik.

32/N