Szemét anyóssal volt már aki tudott mit kezdeni?

Nem

Miért az anyóssal kellene ilyen esetben kezdeni valamit?

Nálunk az anyai nagymamám áskálódik, vagyis apám anyósa, anyám anyja. A szüleim több évtizede együtt vannak, anyám most elég súlyosan beteg pszichésen (ebben anyai nagyanyámnak is benne van a keze), apám így is kitart mellette, pedig baromi nehéz, és nagyon sok türelem kell hozzá. Nagyanyámnak így sem jó. Azt tudjuk tenni, hogy nagyanyámat távol tartjuk, nem keressük, nem látogatjuk. Anyámék 3-an vannak testvérek, nagyanyám anyámat akarta maga mellett tartani cselédnek, ezért nem örült neki, hogy anyám diplomát szerzett, férjhez ment, elköltözött.

Mondj már valamit példát mi történt, légyszi!?

Normálisék ezt úgy csinálják, hogy ha látom, hogy a pasi egy mamakedvence, akkor eleve nem megyek hozzá és akkor anyós sincs. Ne mondd már, hogy menet közben derült ki.

Elváltam. A probléma az én részemről megoldódott. Ők tudatában sincsenek, szerintem. De ez már nem az én bajom.

Az én férjem sose tudott nemet mondani anyukájának, így észre se vette, hogy senki nem marad meg mellette, és vajon miért nem... Anyukájának kényelmes volt, hogy dróton rángathatja a fiát, sőt az egész rokonság ugráltatta, mert úgyis ráér, meg olyan önzetlen, jaj de cuki. Aztán megjelentem én, a rivális, anyukának meg nem tetszett, hisz azt hitte édes kicsi fia örökké a szoknyája mellett ül majd. Próbálkozott neki mindennel, feldúlta a találkozásainkat egy-egy most ide kéne, oda kéne menned kisfiam paranccsal. És ő ment. Én meg meguntam, hogy nem tud nemet mondani, hogy nem tud kiállni sem mellettem, se maga mellett, hogy nincs is élete, mert mindent a mama oszt be neki, lekötötte minden szabadidejét, nehogy nő beleférjen az életébe. Én meg mondtam h ezt nem bírom tovább sajnos, ha nincs rám ideje, akkor fejezzük be. És itt megijedt. És nagyon lassan, apránként, de megtanult nemet mondani. Anyuka először tajtékzott, utána már csak próbálkozott, de nem is számított a végén már sikerre. Aztán összeköltöztünk, és végleg "elvesztette", beletörődött. Engem is szeretett, nem ezzel volt a baj. Hanem ő nem engedte a fiát leválni, bebeszélt neki az elején mindent, hogy majd kihasználom meg ilyenek, a nőknek csak a pénz kell, stb. Próbálkozott mindennel. De mikor végre minden rendben lett, és elengedte a fiát, hagyta hogy főzzek a konyhájában, örömmel nézte, segített, minden ízlett neki, sokmindent odaadott, hogy neki már nem kell, örült nekünk. Csak ez a leválás dolog volt nehéz, az első években. Szegény férjem már rég családos lehetett volna, ha előbb észreveszi, hogy anyukája mennyit ártott neki, végül én voltam aki felnyitotta a szemét, hogy ez nem normális. De legalább mert változtatni. Azóta már semmi gond nincs anyukája és köztünk. :) Jobb később, mint soha.