Ez normális dolog szerintetek?

Én értem amugy mind a 2 nezetet és amugy igaza van a kérdezőnek is meg pl a 32esnek is.

De ugye azt nézi mindenki ami neki jó...ha jön a mama amikor kell az jó ha meg épp nem aktuális ne jöjjön.

Nem olyan bonyolult ám ez. Mikor még mi voltunk "fiatalasszonyok :)", egész másképp működött az anyós-meny történet. Nekünk még szépen szólva főnökünk volt az anyósunk. Engem pl. saját anyám "beszélt rá" a -né névre, mert, jaj, az anyósnak nem esne jól ha nem venném fel a fia nevét. Csengetett az anyós, szív a gyomorba, gyors körbenézés, úristen, mibe tud belekötni. Bejelentkezés előre? Már a gondolat is bűncselekmény. De: pont ugyanúgy utáltuk mint most ti, aki mást mond, be akar csapni. És itt jön a lényeg, sajnos el kell ismernem, a korosztályomból sokan ezt a "hatalmat" szeretnék végre egyszer megérezni, vagy a másik lehetőség, hogy mindig is ilyen vaskalapos vénasszonyok voltak, fiatalabb testben. Itt most nem a példabeli anyósról beszélek, neki ugye csak a hangja változott, de legalább nem állított be csakazértis.

És így a végére, tessék végre minket megsajnálni, mi vagyunk az a korosztály akinek tudomásul "kell" venni, hogy minket a nálunk idősebbek is és a fiatalabbak is "rendszabályozhatnak". Skandallum, hol a kardom, dőlök is belefele.

Nyugi, sokan vagyunk akik nem felejtettük el, hogy annak idején mi volt idegesítő, már a gyerekeinkkel is egész másként bántunk és eszünkbe sem jut soha sehova hívatlanul, váratlanul beállítani, eszet osztogatni meg főleg nem.

Szóval, szólj a férjednek, szóljon anyukának, hogy itt egy nő azt írta, illik az anyósnak időben szólni ha érkezne. :)

#34

Végre valaki hitelesen, első kézből beszél a "régi időkről"! Annyi olyat olvasok itt, akik valami képzeletbeli régi időkről úgy áradoznak, hogy akkor bezzeg még "teljesen természetes" volt, hogy együtt él több generáció, "minden gond nélkül"!

Legfeljebb annyiban volt természetes, hogy nem volt más lehetőség. De az anyós főnök volt, már a nagymamám is ezt mesélte a sajátjáról. Ifjú házas családanyaként úgy élt a házban, mint egy rövid pórázon tartott gyerek. Ha nem adták oda neki a sodrófát tésztanyújtáshoz, akkor nem adták oda. Ennyire rendelkezhetett önmagával, és a környezetével, ami elvileg az otthona volt. Nem volt az csupa vidámság.

Az is visszatérő szurkálódás itt, hogy ha nem jöhet a nagymama, mikor kedve szottyan, akkor azt se várjuk el, hogy vigyázzon az unokára. Ez is a ló egyik oldalát hasonlítja össze a vélt másikkal. Vannak szülők, akik azt várják el a nagyszülőktől, hogy minden hétvégéjükön, délutánjukon, szabad percükben haptákban álljanak, mert úgy illik, hogy ők már a világon mást se akarjanak, mint segíteni meg unokázni. Hirtelen szűnjön meg minden igényük a pihenésre, más kikapcsolódásra, vagy akár a magánéletre is, "élni" csak a fiatalok akarhatnak, nekik kell a gyerekmentes program és a magánélet, a nagyszülőknek nem. Nos, ez bunkóság.

Az, ha a nagyszülő úgy kezeli a fiatal családot, mintha az ő szórakoztatására léteznének, más dolguk, igényük nem is lenne, és mindig tegyék szabaddá magukat és szaladjanak nyitni a nagykaput, ha neki kedve szottyan unokázni, pontosan ugyanolyan bunkóság.

Mindkét félnek a másik igényeit, határait tiszteletben tartva kell viszonyulni a másikhoz. Például előre szólni, kérdezni hogy alkalmas-e, nem pedig öntörvényűen programot csinálni, beosztani mások idejét.

A sürgős eset nyilván kivétel, ugorjon át anyósom 10 perc múlva tojásért vasárnap este, ha már bekeverte a fél tésztát, mikor rájött, hogy nincs. De ha csak pár órát unokázni akar, igenis hívjon fel lehetőleg még előtte való nap, és kérdezzen. Én is ledobom nála az unokát, ha a balesetire rohanok, de ha tervezett dolog miatt kéne rá vigyázni, jóval korábban egyeztetek vele, és MEGKÉRDEZEM, hogy tudja-e vállalni. És még valami: ez nem csak üres udvariassági kérdés, hanem tényleg joga van nemet mondani. Ennek oda-vissza így kéne működnie.

38, az attól függ... Mit kapok karácsonyra? Az alapján döntök.:)

Az a baj, hogy tényleg nem tudom, hogyan lehetne állítani az ilyen anyósokon. Hogy miért nem veszik észre, mindenkinek jobb ha jókedvűen, együttműködve éljük az életünket. Saját érdeke is lenne, sokkal tovább maradna fiatal, szó szerint. Mi mindig úgy éltünk, hogy amin csak lehet, rötyögjünk egy jót. És igaziból döbbenten vettük észre, hogy felnőttek a gyerekeink. Ez meg mikor történt?:) Mi a "zurammal" ugyanolyan lököttek tudunk lenni mint 30 éve. És a lüke kis poénjainkba ugyanúgy bevettük a gyerekeink párjait is, szerencséjük van, bírják. De eszünkbe sem jut beletolakodni az életükbe, jönnek mind, "ha kell, ha nem".:) Így alakult nálunk, hogy egyik oldalról sem érezzük a generációnyi korkülönbséget (ami egyébként felháborító!), nagyon jókat tudunk diskurálni, nincs semmi feszergés. Mondjuk én hülyét is kapnék ha valaki úgy érezné, haptákba kell vágnia magát előttem.

Esetleg egy próbát megér, hogy a férjeitek próbálják meg rávenni a drága mamákat a lazulásra, hivatkozzanak esetleg a mimikai ráncokra, vagy mittomén, végső esetben küldjétek el hozzám őket továbbképzésre.

Komolyabbra fordítva, én nagyon sok embert nem értek. Olyan pikk-pakk repül az idő, hát miért nem jobb azt jókedvűen megélni? Nekünk még nincs unokánk, de ha lesz, tuti együtt bukfencezünk vele (ha még tudunk), nem hogy még szívességnek érezzük a vele töltött időt. De ő már akkor sem a miénk lesz, hanem a szüleié. Ahogy a gyerekünk sem a tulajdonunk, jött és ment, az ő élete a sajátja. De olyan jó, hogy szívesen jár vissza mindkettő és a párjaik is beugranak simán külön is. A betokosodott "öregeket" meg el kellene küldeni valami tanfolyamra, nem csak a ti életeteket keserítik meg hanem a sajátjukat is elb.szcsizzák.

39,

Amíg nem volt gyerek az én anyósom is normális volt. Valahogy az unoka hozta ki belőle az állatot. Olvasgattam itt az oldalon és ez úgy látom elég gyakori. Talán valami egzisztenciális krízis lehet mögötte. Én úgy látom anyósomon hogy ő úgy gondolta ketten leszünk anyák. Vérig van sértve hogy a gyerek hozzám jobban ragaszkodik és nem is érti hogy hogy lehet hogy nála sír a baba de nálam nem. Amennyiben megszületik az unokád és hasonló érzések kezdenek munkálni benned, kérlek írj privátot! Segítek szívesen hogyan NE viselkedj, de elöljáróban,: az ordító újszülöttel ne rohanj el hogy a gátsebes menyed ne tudjon utánad menni és közben ne kiabálj hátra hogy amúgy is sírnia KELL mert attól tisztul a tüdeje! Ez nagyon fontos. Egy frissen szült anya tele van hormonokkal és védelmezni akarja a babát. Legrosszabb amit tehetsz hogy futsz el vele és nem adod vissza míg tehetetlenül hallgatja a friss anyuka hogy a baba kifulladásig üvölt.