Miért olyan nehéz elfogadni anyóséknak, hogy idén ne náluk legyen a Szenteste?
Előre leszögezem, hogy jóban vagyunk a férjem szüleivel, szeretjük egymást, amúgy nem szokott semmi konfliktus lenni.
Az elmúlt években mindig náluk volt megtartva a Szenteste, mert mi kis lakásban laktunk vagy más városban. Elmentünk, jöttek a sógornőmék is, ott aludtunk (csak mi, ők nem alszanak máshol).
Tavaly költöztünk be a családi házunkba, azt mondtuk oké, legyen most akkor náluk megint a karácsony, mert még pakoltunk, pici babánk volt és készülődni sem lehetett mellette normálisan, de már akkor mondtuk, hogy szeretnénk, ha idén nálunk lenne a Szenteste negtartva.
Van szép otthonunk, szeretnénk mi itt készülni, dekorálni, főzni, a saját otthonunkban is megélni a karácsonyi hangulatot. Mondtuk, hogy legyen úgy, egyik évben náluk, másik évben nálunk, szerintem ez jó kompromisszum (sógornőm nem akarja tartani náluk, szóval ebből nincs vita).
De amúgy régen is mondtuk, hogy ha egyszer lesz házunk, szeretnénk nálunk is karácsonyozni. Na, már akkor tavaly is ment erre a szájhúzás, a "jó, majd meglátjuk", főleg apósom részéről, ő a makacsabb, anyósom szerintem még bele is menne a béke kedvéért, de ő is azt szeretné inkább, ha náluk lenne a Szenteste.
Ma valahogy feljött a karácsony beszélgetés közben, és akkor már mondták, hogy majd akkor idén, ha ott alszunk.... Erre mondtuk, hogy de akkor idén nálunk akarjuk tartani a Szentestét, akkor jött megint a hümmögés meg a magyarázás, hogy de miért nem náluk...
Tudom, messze még a Karácsony, csak olyan jó lenne addigra lemeccselni ezt a dolgot, én nem értem meg, miért olyan nehéz elfogadni, hogy nekünk is van már otthonunk és mi is szívesen karácsonyoznánk itthon? Ök se a szüleiknél karácsonyoztak, miután gyerekeik születtek. Tudom, nehéz elengedni ezt a dolgot, de eljött az ideje.
Persze, mondhatjuk, hogy oké, mi akkor nem megyünk oda, hanem itthon karácsonyozunk, de egyrészt jobban szeretjük a nagycsaládos ünnepi délutánt/estét, másrészt a gyerekünket se akarjuk abból kizárni, hogy akkor az unokatesók ott vannak, ő meg nem lehet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!