Én vagyok a rossz hogy rászóltam az anyósra, hogy az ételmaradékot ne a WC-be dobja mindig?
Én nem tudom milyen családba kerültem, mert vannak szokások.
Nála azt csinál amit akar nem éredkel.
De mikor eljöttek legutóbb ebédelni a levesmaradékot, a túróstésztát stb a wc-be gyors elviszi és ott húzza le.
Nagyon idegesítő. Elcsöpögteti a szőnyegen..
Vagyis náluk ilyen automatikus szokás hogy minden a wc-be. teljesen természetesen visz oda bele mindent süti akármi
Megkértem, hogy ez volt az utolsó és egyből ment árulkodni.
Mondjuk lehet én vagyok büdös nagy proli, de nekem mindig halálom volt a kukába dobott ételmaradék.
Volt lakótársam aki simán bele borította az üres kuka aljába, majd hetekig tömte rá a szemetet. Amikor kivettem a szemeteszsákot, konkrétan dőltek ki belőle a kukacok.
A haverja volt a tulajnak. Mondjuk az is hasonló volt. Púposra rakta a kukát, üveg, műanyag, minden, majd fogta és az egész tetejére ráborított komplett szószos tésztákat. Moshattam utána ki a kukát.
Nyilván nem azt mondom, hogy mindent úgy ahogy van a WC-n kell lehúzni, de én például a gyorsan romló dolgokat, hús simán lehúztam.
Panelban lakom, az sem éppen higiénikus, hogy nyáron 40 fokban ledobják tizedikről a komplett menüt, ami aztán beleborul a kukába, meg ott rohad napokig amíg nem jönnek a kukások érte. Na ez az ami valójában vonzza a patkányokat.
És tény, nekem mint csóró panellakónak korlátozott lehetőségeim vannak, mert csomó olyan hulladék keletkezik ami vidéken simán elmegy komposztlóba, háziállatoknak.
42. "Én nem értem ezt a "fúj wc" dolgot, tekintve hogy a mosogatóba simán belemossák UGYANAZT a retkes, zsíros edényt."
A mosogató is akkor szokott eldugulni, ha hideg vízzel öblítik le azt a zsíros trutyit.
"Illetve milyen eldugulásról beszélünk miközben teletolja a budit mindenki nedves WC papírral meg ökölnyi kulázás után fél tekercs papírral?"
Elvileg apapírt sem szabadna a wécébe dobni mert attól is eldugul. De mivel a víz oldja papírt, így ez mégsem akkora gond, mintha a maradék spagetti landolna a klotyóban.
42. "Mondjuk én nem tudom mennyiben jobb a szemetesbe dobni az ételt, ami utána ott rohad napokig a kukában, vagy elviszik egy szeméttelepre, ahol halomban fog rohadni."
Szerintem ez még mindig jobb, mint a dugulásveszély.
"Szerintem ez még mindig jobb, mint a dugulásveszély."
Most nem azért mondom, de az az 1-2 adag budin lehúzott kaja szó szerint csepp a (szar)tengerben.
Nyilván, nem kell kutyát-macskát lehúzni a WC-n, és nem lenne jó ha egy 10 emeletes panel minden lakója nekiállna szemétledobónak használni a wc-t, de azért túldrámázni sem kell a dolgot.
A leves leve amúgy is oda kerül, a sütemény az első dolog ami szétmállik a vízben.
Ettől függetlenül meg tudom érteni, ha ez valakit zavar és képes ezt normálisan közölni. A "Megkértem, hogy ez volt az utolsó" nem éppen megkérésnek, hanem le^szásnak tűnik, ami nyilván nem ugyanaz.
Most lehet azon vitatkozni hogy le lehet-e húzni vagy nem… de másnál akkor se rohanok a budira a tányérom tartalmával szerintem. 😀
Ahogy annak se állok neki, hogy elkezdem bele kotorni a kukába. 😀
De tényleg.
Lépjünk túl ezen a mi a jobb dolgon.
Jól írja itt valaki. Miért kezd valaki másnál intézkedni? Normalis ember megkerdezi,mi itt a szokás
Én a folyósabb dolgokat, pl. leveseket, romlott tejfölt (vízzel felhígítva) a wc-n húzom le. Majd biztos azzal fogok b4szakodni, meg azért fogok összekoszolni egy szűrőt, hogy leszűrjem az amúgy is kidobásra szánt kaját :D De pontozzatok le nyugodtan, tudom, hogy van köztetek olyan, akinek ez a napja fénypontja :)
Az viszont szerintem is elég furcsa, hogy vendégségben van és ott is ő intézkedik. Az nekem se tetszene, ha egy vendég ott pattogna, mintha szerinte én olyan rossz házigazda lennék, hogy nem tudok utána meg a többi vendég után eltakarítani és segíteni kell benne. Még jó, hogy nem kezd el ott mosogatni is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!