Anyós nem akar utazni azért, hogy láthassa az unokát? Kinek lenne jobb engednie?

Anyósom úgy érzi, hogy hátrányban van anyukámhoz, illetve az én családomhoz képest.

Anyós 45 km-re lakik, dolgozik, elég össze-vissza beosztásban.

Anyukám (illetve a nagyanyám) 20 km-re, nyugdíjas, legtöbbször ráér.

Anyóssal mindig jóban voltunk, nem voltak problémák, egészen a terhesség végéig, amikor mondtam a férjemnek, hogy nincs kedvem 2 órákat tömegközlekedni vagy 1,5 órát kocsiban ülni, jöjjenek ők. Ez már nem tetszett neki, mert milyen messze van, sokat kell átszállni, drága stb. (10-ből 9-szer mi is tömegközlekedtünk, szóval ugyanannyi mint nekünk.)

Párom sokat dolgozik, hívtam anyóst például babaszobát berendezni, nem ért rá, anyukám jött. Szülés után is, hogy jöjjön látogatni, itthon vagyok, nem jött, mert párom nincs itthon. Megmondtuk, hogy az első az, hogy párom is legyen a babával, nem fogunk az összes hétvégén átmenni és alkalmazkodni, ha nem elég neki a havi 1-2 alkalom jöjjön Ő. Én egyedül szintén nem szívesen viszem ki, egyrészt mert a kocsi melóhoz kell és nem fogok egy 6 hónapos babával 2 órákat zötykölődni buszon-metrón-vonaton, másrészt rutintalan sofőr vagyok (ha esetleg itthon maradna a kocsi) és nem merek egy üvöltő gyerekkel felmenni autópályára, illetve nem is érzem túl otthonosan magam. Anyukámnál van pelenka, ruhák, illetve az én babakoromból maradt dolgok (pl. pelenkázó), anyóshoz meg 120 kiló cuccal kell menni, mert egy pelenkát nem tárolna.

Anyukám ezzel szemben sokat jár át (nyugdíjas, van ideje), illetve szívesebben is viszem ki hozzá (tömegközlekedéssel 30 perc és kocsival is lehet a kertek alatt menni, kicsi a forgalom), mert a környéken lakik a nagymamám is, megbeszélem az unokatestvéreimmel, hogy ott találkozunk stb., szóval majdnem a teljes rokonságot letudom).

Én értem, hogy neki fáj, hogy keveset látja az unokát, de nem tudok mit kezdeni vele. Nyilván ha nagyobb lesz vagy a férjem kevesebbet dolgozik, akkor többet visszük, de így nekünk csak szenvedés. Plusz (gondolom mert keveset látja), nem is nagyon foglalkozik a babával. A múltkori alkalommal is fogta néhány percig és a kicsi nyűglődött, mert nem tudott nézelődni. Mondtam, hogy fogja máshogy, de neki az nem tetszett, mert Ő anno nem így szokta, inkább visszaadta és kiment a konyhába takarítani, én meg ülhettem udvariasan az asztalnál, hogy ezért aztán megéri kijönni :D

Nagyon kedvelem amúgy anyósom, kedves nő, jókat tudunk beszélgetni, de úgy érzem abból indul ki, hogy az első négy-öt évben csak mi jártunk ki hozzá (Ő sosem jött) és nem akarja érteni, hogy babával ez nem olyan egyszerű és magát fosztja meg az élménytől. Tényleg bármikor jöhetne, hétköznap is, ha akkor van szabadnapja, de egyszer nem írt vagy szólt volna.

Férjem szerint hagyjam rá, de engem zavar, hogy panaszkodik a rokonságnak, meg kelti a bűntudatot, hogy "mekkorát nőtt, mióta nem láthatta" és "meg sem ismeri az unokája". Nekem a saját nagymamámmal fantasztikus kapcsolatom van, lehet ezért is bánt ennyire a dolog.

Tényleg ekkora kérés lenne, hogy Ő utazzon? Gondolom nem olyan ritka a helyzetem, aki hasonlóban volt, hogy rendeződött?