Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Anyós, após » Hasonló helyzetben ki hogyan...

Hasonló helyzetben ki hogyan kezelte?

Figyelt kérdés

A két anyós teljesen egymásnak feszült és ki akarják túrni egymást.


Pl. felújítunk és két napra el kellene költöznünk valahova. Még azt sem tudjuk, hogy mikor lesz a felújítás, de már hol az egyik tervezi meg, hogyha nála fogunk aludni, akkor xy lesz és így meg így fognak bevinni, hol a másik hív fel, hogy akkor ugye náluk leszünk, mert jobban elférünk, mint az elsőnél. Aztán ki visz el minket a reptérre, meg kihez megyünk melyik hétvégén. Ki jön segíteni elhordani a cuccokat stb.


Lassan ott tartunk, hogy inkább kifizetünk egy szállító céget és beköltözünk egy szállodába (miközben mindkét házban van üresen plusz szoba/lakrész), csak legyen vége ennek az egész helyzetnek.


Most apum covidos lett, mire mondtuk, hogy mi lenne, ha otthon maradnának és pihennének (a szüleim nagy covid félők, 3 oltással, korábban rendesen karanténoztak mindenkit), mi addig megoldjuk ezt a festés kérdést. Anyum teljesen kiborult, mondta, hogy a festés utánra családi bulit szerveznek, ha apumnak negatív lesz a PCR tesztje, amúgy is jobb lenne máskor festeni.


Ez most anyum. De anyósom sem jobb, ő múltkor közölte, hogy túl nehéz lenne végigcipelni egy tégelyt a városon, amit anyum küldött volna nekünk. De, amikor kiderült, hogy akkor anyumhoz is be kell ugranunk ebben az esetben, akkor rögtön el tudta hozni.


Korábban nem voltak ilyenek, nem tudom, hogy mit csináltunk és azt sem tudom, hogy mit kéne tennünk, hogy ne feszüljenek egymásnak ennyire. Lassan úgy érzem magam, mintha 0-24-ben egy csatatéren kellene lavíroznom.


2022. jan. 25. 17:30
1 2 3 4 5 6
 11/51 anonim ***** válasza:
100%

#9

Ezzel a mondattal csak kitoltátok a "kampányidőszakot".

Rövidre kell zárni már most, hogy szálloda a döntésetek és kész!

2022. jan. 25. 19:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/51 A kérdező kommentje:

#10 Nem osztunk meg magunkról mindent...


Vettünk egy házat. Egyelőre nem ott lakunk. Fel kell újítani. Mivel mi másik városban lakunk, ezért a szülők hónapok óta azon pörögnek, hogy mikor fogunk hozzájuk költözni, hogy a felújítás közben közel legyünk a házhoz és ne 2 óra kocsiútra legyünk onnan. A volt tulaj még bent lakik, amíg nem készül el a saját háza (visszabérelte, most úgy néz ki, hogy majd ki fog tudni költözni lassan). Amikor megvettük, akkor mondtuk, hogy egy tisztasági festés lesz és be lehet utána költözni, ne szerezzenek festőt, mert mi festjük ki, és ne szervezzenek meg renoválást (mert anyósom azt is akart, falakat mozgatni, amíg elutazunk nyaralni ajándékba, hogy nekünk ne legyen vele dolgunk). Azóta mindkét anyós ezt szervezi, meg kaptunk polcokat, kanapékat küldözgetnek (szerencsére azt még nem kaptunk), hogy milyet kellene venni stb.


Az autót meg nem mondtuk. Talán a leírásból látható volt, hogy el akartuk adni MINDKÉT autót, amit kaptunk, mert nem volt rá szükség. Csak anyósomnál kattant valami, mikor mondtuk, hogy mennyire jó, hogy használhatjuk a szüleim kocsiját, mert így gyorsabb kiérni hozzájuk, mire vettek egyet. Mikor vissza akartuk adni a szüleim kocsiját, hogy akkor kaptunk egyet, akkor anyumék is vettek egy másikat maguknak és odaadták az előző kocsijukat. így konkrétan három autó állt a ház előtt. Mikor megpróbáltunk eladni két autót, akkor meg mindenki ki volt borulva.


Végül a tesómnál kötött ki az egyik kocsi, a másik visszakerült anyumékhoz a garázsba, a harmadikat eladtuk, mi meg vettünk magunknak egy negyediket.


De mindennel ez van. A kit mit főz nekünktől, egészen a kinél karácsonyozunkig, az összes kommunikáció az anyukáinkkal leredukálódott egymás túllicitálására. Már nem említhetem meg egyik előtt a másikat, mert tuti, hogy megint egymásra próbálnak licitálni.

2022. jan. 25. 19:44
 13/51 anonim ***** válasza:
100%
Őszintén szólva úgy látom, nagy hiba volt közel a szülőkhöz venni házat... adjátok el és maradjatok kétórányi autóútra a szülőktől, mert ha a közelükben lesztek, csak még rosszabb lesz...
2022. jan. 25. 20:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/51 anonim ***** válasza:
91%

Te most panaszkodsz vagy dicsekszel.

2 autó, 3 autó, 4 autó, amit kigondoltok megkaptok, a házat átépítenek helyettetek...

Amúgy a két vénasszony pöszörőt mereget, rivalizál.

Ha ennyire zavar ez a minden jóval ellátás, akkor hallgassatok minden tervetekről, határozottan állítsátok le ezt és költözzetek minél messzebb.

Kisbabák...

2022. jan. 25. 20:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/51 anonim ***** válasza:
100%
Hát amíg ilyen töketlenek vagytok, gyereket nehogy vállaljatok mert ez semmi ahhoz képest, ami akkor fog elszabadulni.
2022. jan. 25. 20:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/51 anonim ***** válasza:
100%
Nőjj fel.. Tiszta dedo.. Anyu mondja meg, ő irányít? :D
2022. jan. 25. 21:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/51 anonim ***** válasza:
100%
Meg kell mondani szemtől szembe, hogy ami sok az sok.
2022. jan. 25. 21:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/51 A kérdező kommentje:

#14 Nem dicsekszem. Panaszkodom, igen, nekem mindig is helikopter szüleim voltak, akik nem engedtek el bulizni, ha nem tudtak végig ott lenni a bulihely előtt (amíg otthon laktam, mikor elköltöztem gimi után koliba, akkor nem volt gond), vagy akik nem engedtek sötétedés után tömegközlekedve hazamenni a suliból sem.


Biztos van, aki összeteszi ezért a kezét és én is tudom, hogy ez legyen a legnagyobb problémám.


#16 Nem ő irányít, erről szól minden beszélgetésünk. Oda fogunk költözni, ahova akarunk. Nem tudom, hogy miért kell fél éve folyton előhozni ezt a témát, minden héten.


#17 Köszi, ezt lehet, hogy megpróbáljuk. Valószínűleg ez lenne a legegyszerűbb megoldás.

2022. jan. 25. 21:52
 19/51 anonim ***** válasza:
100%

Azt még sosem mondtátok nekik, hogy fejezzék már be a kéretlen segítségtukmálást, belenyúlkálást, helyettetek döntést, ajánlgatást, ötletelést, rivalizálást, hanem legyenek nyugton a seggükön, és annyit nyújtsanak, amennyit konkrétan kértek? Mert így csak terhelnek titeket. Ezt kéne letisztázni. Fel kell vállalni a konfliktust, nem csak csendben várni hogy maguktól megváltoznak.


Egy festést meg simán lehet úgy abszolválni, hogy ott laktok a házban. (Mivel azt írod, tisztasági festés után azonnal költözhető, gondolom van melegvíz, villany, ilyenek. 2-3 nap alatt éhen sem haltok, vesztek vagy rendeltek valamit, napközben meg tologatjátok a teddyhengert.) Mi is kifestjük a lakásunkat párévente, nem szoktunk addig sehová elköltözni.

2022. jan. 26. 09:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/51 anonim ***** válasza:
73%

"Nem osztunk meg magunkról mindent..."


Tényleg nem, csak a fél élettörténetedet leírod gyakorin névtelen idegeneknek :D

2022. jan. 26. 11:05
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!