Hogy karácsonyoznátok így? Én vagyok az önző?
Anyósék az ország másik végében élnek, mint mi, a szüleim meg velünk egy településen. Ebből adódóan a karácsony úgy szokott kinézni, hogy szenteste az én családomnál, aztán utazunk le anyósékhoz, mert a táv miatt ugye oda csak több napra lehet menni. (Kocsink nincs, egy fél nap így lejutni.)
Idén is ez volt a terv, vettünk ki szabit is emiatt, hogy most ilyen rövid a karácsony, tudjunk maradni; ajándékok beszerezve, stb.
Na, aztán pár hete anyós kitalálta, hogy inkább ne menjünk mégse, mert egy másik rokon is náluk karácsonyozik, aki elég nehéz eset, meg nem jön ki párommal (igazából senkivel), és ő így is ki van készülve, nem akar balhét karácsonykor, stb. Az egész családnak be lett hazudva, hogy mi elutazunk kettesben és ezért nem megyünk oda, ezzel minket is hazudozásra kényszerítve, hogy hova megyünk meg jó pihit meg csináljunk képet, ilyenek. Ugye hogy ne legyen konfliktus, hogy a rokon miatt nem megyünk.
Jó. Nem baj, majd leszünk az én családomnál meg végre nyugiban ketten, bevásároltam hogy minden napra legyen ünnepi kaja plusz szabira, sütemények stb, mit akarok főzni, majd társasozunk, ilyenek.
Erre ma, december 22én kitalálta anyós, hogy inkább mégiscsak menjünk le karácsonyra, mert ő nem akarja a másik rokon viselkedését, és majd párom jól leállítja, legyünk ott támogatni mert ő nem fogja bírni idegileg.
Na most én ezen kicsit berágtam. Kuka a rengeteg kaja, mert ha nem leszünk itthon csak megromlik, kuka a pihenés, meg a tervek, hogy végre nyugiban leszünk kettesben párommal. Ne utolsó pillanatban variáljon már, mikor ő találta ki, hogy ne menjünk, holott akartunk. És persze nekünk kell majd kimagyarázni, hogy nem utaztunk el, mert izé, megint hazudozás.
Párom meg ugrana, merthát kell az anyjának a nagy lelki támogatás, és különben is önző vagyok, mert az én családomhoz meg megyünk.
Tényleg én vagyok az önző?
"pár hete anyós kitalálta, hogy inkább ne menjünk mégse"
"Párom meg ugrana, merthát kell az anyjának a nagy lelki támogatás, és különben is önző vagyok, mert az én családomhoz meg megyünk."
Mert a te családod nem mondta, hogy ne menjetek. Ha ez bonyolult neki, akkor lehet, gondnokság alá kellene venni.
A férjed alighanem beleegyezett, hogy "elutaztok". Akkor most ne akarjon mást, hanem az anyósékhoz menjetek le szilveszterezni. Fotókat készíthetsz a legközelebbi faluban is, hiszen ott "üdültetek" karácsonykor. Ügyelj arra, nehogy összeveszz a férjeddel, de szép szóval magyarázd meg neki, hogy ez a változás már nem jó ötlet. Te vele akarsz lenni, miután az anyós erre kényszerített, mert először nem akarta, hogy találkozzatok a rokonnal.
Szép karácsonyt kívánok és BUÉK!
Mindig megdöbbent, hogy érzelmileg milyen óvodás szinten vannak felnőtt emberek.
Anyósod, ha nem akar a rokonnal lenni, megmondja neki. Nem hiszteriazik, hazudik, meg mártírkodik, mint egy 5 éves.
A párod, ha komolyan gondolja veled a kapcsolatot, nem az anyja akarata szerint ugrál össze vissza hazudozva.
Te pedig kiállsz amellett, amit gondolsz, és nem veszed magadra, ha önzőnek hív egy ilyen kattant társaság. Nyilvánvalóan nem vagy az, ezt te is tudod.
Igen szerintem önző vagy! Mélyhűtő van oda lehet rakni a sok kaját!
Az lenne a legjobb ha senki se hazudozna!!! Akkor is ha ilyen, helyzetben vagytok amit írtál!!! Szintíszta igazat kell mondani hazugság helyett!!!
Szerintem mennetek kéne az anyósékhoz!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!