Kedves tagok! Tanácsra lenne szükségem. 4 éve vagyok férjnél. Imádom, szeretem a férjem. Külföldön élünk ahogy a családja is. Az én családom sajnos nincs itt. Néha emiatt sokszor van honvágyam. Én vagyok a rossz?

Na és nem kellene pszichológus...?! 🤦‍♀️

Kérdező a legkevésbé sem gondolkozol normálisan!

Anyósék se az miatt emlegetik a gyerekkort mert te akkor még sehol se voltál..

Mi lenne akkor az elvárás? Havi egyszer találkozni? Vagy elég csak szülinapokkor? Vagy akkor is inkább csak egy maximum 60 másodperces hívás, mert máskülönben bepofátlankodnak a TI családotokba?

Boldog lenne így a párod? Nem tenné ez tönkre a ti kapcsolatotokat is? Ha neked lenne valakikhez kötődésed, akkor téged nem zavarna, ha a párod el akarna szakítani tőlük? ​

De tényleg, mi az elképzelés, hogy lenne ez jó szerinted?

Irigykedsz a párodra, hogy ő hazai terepen lehet. Pedig hát a te döntésed volt, hogy hozzá költözöl. Az alapján, amit írsz, meg pont be akarnak integrálni. Próbáld hát meg ezt nem erőszaknak látni, hanem engedni magad. Lehet, neked tolakodó, túl bizalmas az ő családja a tiedhez képest, nem vagy hozzászokva, nem így szocializálódtál? De ha meg igazából közösségre, családra vágysz, próbáld magad kicsit kívülről látni, hogy miért félsz vagy taszít, és miért kritizálod. Persze biztos vannak nekik is hibáik, de mint írod, a te családodnak is. Ez tényleg önsorsrontás, így magad miatt maradsz magányos társaságban, ha ilyen összeesküvés elméleteket gyártasz.

A másik, hogy hívjátok meg / látogassátok meg a te családod is rendszeresen, legyen ennek valami hagyománya. És keress barátokat is helyben.

Rinyapitsa.

Számtalan ember él, dolgozik külföldön párban vagy egyedül.

Köztük én is lehúztam EGYEDÜL pár évet havi váltásban, miközben - akkor még csak párom, utána már a férjem - itthon várt.

Mikor megszületett az első lányunk, férjem hetelt kint én itthon.

Azon elgondolkodtál már ha csak te vagy helikopter akkor bizony veled van a baj?

Miért nem barátkozol? Dolgozol? Függetlenedsz párodtól? Vagy kapcsolatfüggő vagy, aki a párja nélkül életképtelen?

Ahhoz képest, hogy mennyire nem jó családból, gyerekkorból jössz még is eléggé ragaszkodsz hozzá..

Ahelyett, hogy kialakítanád az életed ott kint, megalapoznád a leendő gyermeked kényelmesebb életét, te foggal körömmel ragaszkodsz a szarhoz és rohannál vissza ide a semmire..

Ha ezen csak megsértődni tudsz, hogy "nem a te hibád", mert te erős vagy és nekünk könnyű, csak még magányosabb leszel.

Lásd magad reálisan. Ha hazautazol, elveszíted a férjedet. Nem jobb ennél, ha társaságot keresel és nem csak belé kapaszkodsz? 4 éve éltek ott? Beszéled a nyelvet? Dolgozol? Vannak barátaid? Van valami hobbid, ami kapcsán jársz közösségbe? Ha ezekre még nem a válaszra, efelé kellene menned a begubózás helyett. Ha "csak" háziasszonyként kell most téged elképzelnünk (amivel nincs baj, de ehet egy menekülés...), akinek egyetlen társasága a férje és hétvégente annak a bármiért neki nem szimpatikus családja, akkor persze, hogy begolyózol. De akkor ezen változtatni kell. Ha hazaszaladsz a komfortzónádba, az is egy változtatás persze. De lehet az is, hogy kilépsz belőle és megpróbálsz beilleszkedni ottani közösségekbe, felépíted magadat, mint önálló nő. Aztán pár hónap, fél év és már mehettek hétvégén a baráti házaspárral tekézni vagy a te munkatársi köröddel moziba vagy az xy anyukájával futni. Ha társaságra vágysz, akkor ennek az a módja, nem az, hogy irigyelve szidsz mindenkit, aki meri jól érezni magát és visszavágyni arra, hogy a szüleid alanyi jogon szerettek és nem kellett érte tenned semmit. Itt meg már kell, nyitni kell és barátságosnak lenni (nem erős és hallgatag westernhősnek, aki aztán a párjának panaszkodik).