Kedves tagok! Tanácsra lenne szükségem. 4 éve vagyok férjnél. Imádom, szeretem a férjem. Külföldön élünk ahogy a családja is. Az én családom sajnos nincs itt. Néha emiatt sokszor van honvágyam. Én vagyok a rossz?

Kedves kérdező! Mi miatt érzel így anyósod és sógornőd esetében?

Egyébként meg tudlak érteni teljes mértékben. Mi közös telken élünk a férjem szüleivel egyelőre,és habár az én szüleim a szomszéd városban laknak mégsem tudunk napi szinten találkozni,de anyósomékkal igen. Nekem is nagyon rossz,neked még rosszabb lehet. Én is úgy érzem,hogy el elfogadtak,de sokszor én is azt veszem észre,hogy rám úgymond nem kíváncsi a családja. Sosem kérdezi meg egyik sem hogy vagyok pl holott én eleinte meg szoktam tőlük,de már leszoktam róla. Nem bántanak (legalábbis a szemembe nem mondják,ha valami gondjuk van)de mégis néha az az érzésem,hogy oké beletörődtek,hogy én lettem a fiuk felesége,de kaphatott volna jobbat is. Nincs meg az a szoros viszony,pedig néha szükségem lenne rá,hisz édesanyám 15éve ment el,édesapám meg most augusztusban. Nevelőanyám él még,vele viszonylag jó a kapcsolatom,de vele se tudunk napi szinten találkozni. Sajnos tanácsot nem tudok adni,hogy mit tegyél vagy mit ne tegyél ezesetben,de gondoltam leírom,hogy nálunk mi a szitu,és ha gondolod privátban is írhatsz meghallgatlak.

Egyfelől tök érthető, hogy hiányzik neked is a családod, és szeretnél néha velük is találkozni, olykor hazautazni egy kis időre. Ha ezt nem képes belátni a férjed, akkor mondjuk próbálja ki úgy, hogy évekig nem találkozhat ő sem a családjával, talán akkor megértené.

A baj az, hogy nem tudtok egymással őszintén beszélni, nem értitek meg egymást, és az önbizalmad is totál lecsappant, ha volt egyáltalán. Ez hosszútávon nagyon nem jó.

Szerintem nagyon fontos lenne, ha társaságot keresnél magadnak kint, akivel ki tudod ereszteni a gőzt, ki tudod beszélni a bajodat, fel tudod dolgozni az eseményeket.

És néha igenis haza kell, hogy gyere, jöhess látogatóba, vagy meg kell, hogy hívhasd a szüleidet. Ha ezt nem képes megérteni, és elfogadni, akkor ez nagyon mély sebet fog okozni bennetek, ami még a házasságot is tönkre teheti.

"Azt nem szeretem amikor olyanokat mondanak vagy olyanokra utalnak ami a múltban történt, amikor a férjem még csak egy kisfiú volt."

Innentől kezdve úgy gondolom, hogy ez nem gyakoris téma, inkább orvosi! Ebben csak pszichológus a kompetens, mert nem normális dolog.

#17

Meggyőztél! (...vagy ön meggyőzött!):D

NEM VAGY NORMÁLIS! Esetleg: Ön totál dilinyós hölgyem!

Pont az a gond te szerencsétlen - és ehhez kellene pszichológus, hogy ne legyen az a kényszerképzeted, hogy

"Nem azzal van a baj hogy emlegetik a múltat, hanem hogy ezzel az a céljuk, hogy úgy érezem én ki vagyok rekkesztve mert én akkor még sehol nem voltam a férjem életében."

Ez a jól fejlett üldözési mánia!

[link]

Ez így szokott lenni sajnos sok családnál ahol az anyós apos szeret iEzt én is megtapasztaltam

Folyton dicsérete a fiát lányát.

Egy nap jött a pofára esés amikor a lánya a barátjához költözött

Az a lényeg hogy a férjed hogy áll hozzá