Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Anyós, após » Mit kezdenétek ezzel a helyzet...

Mit kezdenétek ezzel a helyzettel?

Figyelt kérdés

Nem rég eldöntöttük, hogy építkezünk a párommal. Eddig albérletben éltünk, de a nyáron felmondták, akkor jött az ötlet, hogy saját fészket építsünk, mert olyan árakkal találkoztunk, hogy azt már sajnáljuk más zsebébe adni. A párom szülei egyből felajánlották, hogy addig költözzünk hozzájuk, amivel éltünk is. Ami inkább a gond, hogy nem fogadnak el cserébe semmit. Nem adhatunk pénzt a rezsibe, nem vásárolhatunk be, sőt még ők akarnak nekünk plusz pénzt adni. Mivel anyós nyugdíjas ezért egész nap otthon van, mi meg reggel elmegyünk és kb este 7-8 fele érünk haza szinte minden nap. Még mosogatni se enged, meg főzni se, mert mire hazaérünk mindig van kaja, amiből mindig úgy főz, hogy nekünk is jusson. Még a mosást is át akarja venni, hogy ne este mossunk, majd ő kimos napközben, de már így is nagyon sok mindent tesznek értünk. Amikor pénzt szeretnénk adni, mindig azt mondják, hogy annyit segítünk a vállalkozásukba az adminisztrációba, hogy ne adjunk semmit.

Még csak az első hónapon vagyunk túl, természetesen az így maradt pénzt félretesszük, de még előreláthatólag majd 1 év lesz mire elkészül a házikónk. Hiába mondjuk, hogy ez számunkra kellemetlen, hogy nem adhatunk bele semmit a háztartásba, egyszerűen lerázzák. Ti mit tennétek? Albérletbe nem megyünk vissza, mert akkor pénzünk nem lesz építkezni. Ha ügyesek vagyunk évvégéig a meglévő pénzünkhöz összejön még plusz 1 millió.


2021. szept. 29. 08:12
1 2 3
 21/21 anonim ***** válasza:
75%
Irigyellek! Azért mert ilyen kedvesek anyósodék, hogy ennyire támogatnak titeket. Ha nem fogadják el, nem kell előre közölni, nagybevásároltok nekik pl. Ilyenekkel be tudtok segíteni ha szeretnétek adni. Meghívjátok étterembe, ilyeneket... Én örültem volna, ha legalább a szándék meglett volna anyósomékban, hogy segítenek. De még meg is kaptuk igaz főképp a mamától, hogy hát nekik sem segített senki! De mi 2 büdös szóval sem kértünk amúgy egy forintot sem tőlük! Maguktól mondták. Anyósom meg a mártír. Jaaj ha tudna adna! S akkor tegyük hozzá, hogy a fiától szedett lakbért (ha nem is horribilis összeget) plusz a ráadás hol ennyi hol annyi. Na a lányától egy forintot sem kér azóta sem pedig régóta dolgozik már az is, otthon lakik és vagy 400 ezret keres! Na csak annyira akart segíteni a fiának... A fiát simán lenyúlta. Úgyhogy irigyellek, hogy ilyen kedves anyósod meg apósod van!
2021. okt. 3. 22:02
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!