Mit kezdenétek ezzel a helyzettel?
Nem rég eldöntöttük, hogy építkezünk a párommal. Eddig albérletben éltünk, de a nyáron felmondták, akkor jött az ötlet, hogy saját fészket építsünk, mert olyan árakkal találkoztunk, hogy azt már sajnáljuk más zsebébe adni. A párom szülei egyből felajánlották, hogy addig költözzünk hozzájuk, amivel éltünk is. Ami inkább a gond, hogy nem fogadnak el cserébe semmit. Nem adhatunk pénzt a rezsibe, nem vásárolhatunk be, sőt még ők akarnak nekünk plusz pénzt adni. Mivel anyós nyugdíjas ezért egész nap otthon van, mi meg reggel elmegyünk és kb este 7-8 fele érünk haza szinte minden nap. Még mosogatni se enged, meg főzni se, mert mire hazaérünk mindig van kaja, amiből mindig úgy főz, hogy nekünk is jusson. Még a mosást is át akarja venni, hogy ne este mossunk, majd ő kimos napközben, de már így is nagyon sok mindent tesznek értünk. Amikor pénzt szeretnénk adni, mindig azt mondják, hogy annyit segítünk a vállalkozásukba az adminisztrációba, hogy ne adjunk semmit.
Még csak az első hónapon vagyunk túl, természetesen az így maradt pénzt félretesszük, de még előreláthatólag majd 1 év lesz mire elkészül a házikónk. Hiába mondjuk, hogy ez számunkra kellemetlen, hogy nem adhatunk bele semmit a háztartásba, egyszerűen lerázzák. Ti mit tennétek? Albérletbe nem megyünk vissza, mert akkor pénzünk nem lesz építkezni. Ha ügyesek vagyunk évvégéig a meglévő pénzünkhöz összejön még plusz 1 millió.
Megértem, hogy ez számodra miért kellemetlen, azonban nagyon úgy tűnik, hogy ők ezt nagyon szívesen teszik, sőt talán el is foglalják magukat ezzel, hasznosnak érzik magukat méginkább.
Én hagynám, legyen akkor így, ha sokáig erőlteted ezt a hálálkodás dolgot, lehet magadra haragítod őket, hogy nem fogadod szívesen a segítségüket.
Én költözéskor adnék nekik egy ajándékot, ami szükséges lehet számukra / ki tudom fejezni a hálámat. :)
Írod, hogy besegítetek a vállalkozásuk adminisztrációjába. Ez már jó pont. Ez már pozitív. Emellett én szépen kérdés nélkül időről időre csak úgy megcsinálnék egy nagybevásárlást. Azt úgy is tudjátok, hogy mi fogy a háztartásban. Esetleg mondjuk vasárnap rendelhettek is étteremből vagy elmehettek ebédelni, hogy anyós is megpihenjen kicsit. Biztos nehéz lesz, de kicsit legyetek erélyesebbek. Ha jó a viszonyod anyóssal, ülj le vele megbeszélni, hogy nagyon jól esik a segítsége, de nem szeretnéd kihasználni, kiszolgáltatni magad - biztos jól fog neki esni.
És egyébként pedig örülj, mert tök jó, hogy ilyen segítőkészek. Emlékeztetnek a saját szüleimre - ők is mindig próbálnak támogatni (nem anyagilag), mert idejük és erejük szerencsére van, és örülnek neki, hogy vannak céljaink az életben amikért keményen küzdünk.
Előre szeretném leszögezni, nem kötekedni szeretnék csak megérteni.
A mai árakon megengedhettek magatoknak egy építkezést, de jelenleg nem kell a leírtak alapján, se kaját vennetek, se lakbér, se rezsit fizetni.
Milyen egyéb kiadásaitok vannak ami miatt egy év alatt csak 1m ft-ot tudtok felretenni?(havi 84)
En megpróbálnak többet félretenni és örülnék a segítségnek.
Meg, mikor átköltöztünk a saját házba, akkor vennék esetleg nekik egy nagyobb ajándékot, hogy megköszönjem az elmúlt évet.
5-ös! Valamit félreértettél nem 1 év alatt lesz +1 misi, hanem az idei év végéig.
Igen szerencsések vagyunk, nem is akarok rajta problémázni, csak zavar egy kicsit, hogy semmit nem engednek szinte. Nem tudunk meglepiből bevásárolni, mert anyós napközben mindent elintéz, hiába kérdezzük, hogy kell e valami.
Mondjuk a saját ágyuk elég öreg, szerintem lecseréljük nekik.
Oopsz, éjszakás voltam, átsiklottam felette..
Vedd úgy, hogy a válaszom első felét lese írtam, elnézést. 🙏
Én korom miatt inkább a szülők szemszögéből nézem a helyzetet.
Én is ezt tenném, mint ők. :-)
Ha jó a kapcsolat és látom, hogy a fiatalok is spórolnak, akkor szívesen segíteném ilyenekkel a gyerekemet és párját az otthonteremtésben. Sőt, ha az építkezés során kéne fizikai munkát végezni, vagy pl. mesterek után takarítani, akkor is mennék és segítenék.
És talán furcsának hat, de tényleg semmiféle ajándékot nem várnék érte, inkább zavarba hoznátok vele. Megmondanám, hogy nekünk ti ezt ne akarjátok viszonozni, csak annyit kérek cserébe, hogy ha nektek gyereketek lesz, felnő és hasonló helyzetben lesz, ti is ugyanígy segítsétek őt. Mert engem is így segítettek a szüleim, ők se vártak érte semmit, és ezt most nektek adom tovább.
Kérdező:
,, Nem tudunk meglepiből bevásárolni, mert anyós napközben mindent elintéz, hiába kérdezzük, hogy kell e valami."
Dehogynem. A nagybevásárlás szerintem nem azt jelenti, hogy mi kell pillanatnyilag a konyhára, hanem hogy mi kell általában.
Te ismered a család étkezési szokásait, de ami szerintem kb. alap. az + pár kiló liszt, tészta, tej, rizs, bab, egy zsák krumpli,kávé, hús a fagyasztóba,halkonzerv, kolbász, mosószer pl.
Ez tuti elfér otthon, nem romlandó, stb.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!