Sznob, nyársat nyelt, urizáló apósjelölttel és anyósjelölttel mit lehet kezdeni?
Úri népnek adják elő magukat, úgy ülnek le az asztalhoz, mintha grófi kastélyban élnének, s velem úgy beszélnek, mint a kutyájukkal vagy a cselédjükkel, dühíti őket, hogy a lányuk velem él. De most láttam mindkét firma anyját, az apósjelöltét is meg az anyósjelöltét is. Halottak napjára eljött mindkét nagymama. Majd elájultam. Mindkét nagymama egyszerű fejkendős falusi nénike. Akkor ez a két szép madár - az apósjelölt meg az anyósjelölt - mire fel játssza meg magát? Hisz mindketten alulról jöttek. Nem grófi bölcsőben ringatták őket. A apósjelölt mégis úgy vonul mindenhová, mint egy angol lord, az anyósjelölt meg úri dámaként teszi-veszi magát. Mire fel a nagy rongyrázás? Már átlátok rajtuk, hisz ezek mindketten parasztgyerekek voltak, parasztcsaládban nőttek fel. Miért akarják a gyökereiket megtagadni? Miért vették fel a grófi stílust? Megyebálra járnak, színházba járnak, bridzselnek a barátaikkal, a nagyságos úr teniszezni jár, a nagyságos asszony meg kondicionáló tornára. És még engem mernek lenézni? Nekem egyik nagymamám sem fejkendős néni!!! Mindkét nagyszülői pár a polgári rétegbe tartozott (már meghaltak szegények). Akkor mi jogon vergődnek? Mert a nagyságos úr orvos, a nagyságos asszony meg jogásznő? Na és? Én sem maradok el tőlük, gyógyszerész vagyok. Mégis olyan lekezelőek velem, semmi természetesség nincs bennük, csak a görcsös urizálás, a feszülés, a gebeszkedés.
Csoda, hogy a lányuk ilyen környezetben felnőve is normális maradt. Hogy mondjam meg nekik, hogy hátrább az agarakkal, mert nincs mire fel nagyzolni? Köpjék ki a lenyelt vállfákat, most már úgyis mindent tudok, a fejkendős nénikék láttán mindenre rájöttem velük kapcsolatban.
Valahogy meg kell ezt mondanom nekik.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Jajj,hát fogok ásni is.
Mégis milyen gróf lennék,ha az ásást kihagynám??

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)

"velem úgy beszélnek, mint a kutyájukkal vagy a cselédjükkel, dühíti őket, hogy a lányuk velem él."
Gondolom ez a fő problémája a kérdezőnek.
Sose foglalkozz velük, kérdező, mert egyrészt simán csak felkapaszkodott emberek,akik talán maguk is szégyellik, hogy honnan jöttek, ezt kompenzálják azzal, hogy a házvezetőnőt és a kertészt "cselédként" kezelik.
Másrészt, ha te gyógyszerész vagy, az én szememben többet érsz, mint egy orvos. Van nálunk egy patika, oda jár a barátom, elhozni a gyógyszereim, mivel nekem szklerózisom van.És mindig a gyógyszerészt kell kihívni a pulthoz, mert csak ő adhatja ki az egyik gyógyszerem. De míg lejártam,jóban voltunk, most is kérdez rólam, meg néha beszélek vele telefonon, és biztosan állítom, hogy többet segített nekem az évek alatt, mint egy orvos. Ugyanezt tudom elmondani a nővérekről is.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Már megint javítanom kell magam, mielőtt bele talál kötni valaki:
Szóval úgy értettem, hogy talán maguk előtt is szégyellik a származásukat, holott azon nincs mit szégyellni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!