Anyóssal, apóssal milyen a viszonyotok?

Csak azzal lehetsz jóban és szorosabb viszonyban, aki szintén akar! Én ezt megtanultam! Meg hogy ha nem akar, kár az erőfeszítés...

Én nekem anyósommal annyira felszínes, annyira megjátszott dolog, hogy mi jóban vagyunk...

"Jóban vagyunk" azt jelenti a mi helyzetünkben, hogy szóba állunk egymással kedves hangsúlyban, de nem érzünk egymás iránt szeretetet, csak el van játszva. Ez az igazság. Férjem viszont ezt az álszent dolgot úgy éli meg magában, hogy kedveljük is egymást, holott én mondtam neki: ez csak szinjáték, méghozzá azért mert nem hagyom, hogy azzal fogást találjanak rajtam, hogy bunkóskodom! Mert az fegyver lenne a kezükben. Sokat bántott az anyja, a mamája, a huga... Röviden: mindenki szebb és jobb volt tőlem és ezt mindig tudatták is velem, hogy ennyire tartanak. Persze úgy, hogy csak én tudjam, a férjem ne tudja meg hogy ők ezt gondolják rólam. Előtte nagyon kedvesek voltak - általában. Illetve VELE nagyon kedvesen beszélt a hugi is miközben az adott helyzetben engem éppen levegőnek nézett.

Apósomról minden rosszat mondott anyósom, de apósom jobb fej. Vannak hibái igen, de már nem hiszem hogy a fele akár igaz amit róla beszéltek. Apósom nem írt le engem, mint ők. Apósom párja is nagyon kedves velem. Őket tényleg kedvelem.

De ami igaz az igaz: egyikük sem tart ránk igényt, hogy lássanak. De hát így minek is, ha nem szeretnek nem igaz?

Szerintem sosem fogok túl lépni azon a helyzeten, hogy itt vagyunk, hozzájuk lakunk közel

és hát leszarnak, utálnak... A férjemet is leszarják amúgy. Humbuk, hogy szeretik őt. Csak talonba tartják, hogy ha kell akkor a rendelkezésükre álljon, mert ő meg hagyja magát kihasználni mégis csak a családom címen. A helyzet, hogy az én családom az akire számíthatunk akár anyagilag is, vagy kétkezi munkában. Ők maguktól ajánlkoznak. Anyósom sosem ejtett ki a száján ilyet, hogy eljön segíteni. Amikor mégis, kár pont nem ért rá micsoda véletlen.