Más is szokott gyomorideggel menni a párja családjához?

Nálunk kábé ugyanez volt. Mindig a kedvükben jártam, beszélgettem , nem szóltam be a más politikai nézetük miatt ,direkt sosem beszélek politikáról társaságban (de ő csak azért is beszóltak nekem).

Ezen kívül finoman leszóltak, hogy csúnya vagyok( az anyám előtt!), amikor kisminkeltem magam kiröhögtek, hogy mi ez a maszk rajtam.

Aztán mindig cukkoltak amiért nem vagyok egyetemet végzett. Pedig ők azok akik azon paráztak, hogy mi van ha hormonos a csapvíz és közben éppen levest készített a kedves anyós, ugye csapvízből, arról nem is beszélve, hogy a hormon nem így működik.

Mikor sógor gyerekének vittem ruhát gúnyolódtak, hogy biztos bárányhimlős stb.

Én mindig kedves voltam és ezt kaptam cserébe. Viszont sógornőm mindig hisztizik, parancsolgat, uralkodik a családon, péntektől-hétfőig az anyóséknál dekkol és egyből leadja a gyereket anyósnak (most oda is költöztek a vírus miatt, nehogy foglalkozni kelljen az óvodás kicsivel). Folyamatosan ott a karó a fenekében és persze SOHA nem lehet igaz.

Persze ki a család kedvence? Én aki mindig kedves voltam és évekig tűrtem a családért vagy sógornő aki tojik az egészre és cselédként kezel maga körül mindenkit?

Megsúgom, nem én vagyok anyósék szeme fénye és te is bármit teszel, mindig a selejt leszel számukra.

Én először úgy oldottam meg, hogy párom ment, de én nem. Aztán rájöttem, ha gyerekünk lesz akkor az én gyerekemre is vigyázhatnak majd úgy mint a sógornő gyerekére (ha már engem nem tisztelnek akkor legalább legyenek jó nagyszülők).

Végül kibékültem velük,de úgy hogy előtte jól helyretettem őket és lényegében sarokba állítottam a drága anyósékat. Kijelentettem, hogy ez így nem működik tovább és ha akarnak még valamit húzzák meg magukat. azóta álságos mosoly van,de legalább nem szólnak be és persze csak nagy ünnepekkor megyek át.

Ha megint elölről kezdik akkor többet nem megyek át és ezt persze párommal is közöltem, ez van. Jobbak már nem lesznek.

Nem vagy ezzel egyedül!

Dettó ugyanez van nallunk is.

Azaz csak volt ! Mert már nem járkálok anyósėkhoz.

Kibukott egy vita az anyóssal ,mert már nagyon tiszteletlen lekezelő ės szemtelen volt velem ės párommal.

Erre egyemberkėnt jöttek át balhėzni hozzánk a családtagok.

(Osztotta az eszet apuka anyuka testvėr dėlután 5 kor a sajat lakásunkba a kanapenkról ,hogy mi milyen szemėt emberek vagyunk!) Különösen ėn milyen szemėt szházi vagyok stb!!!

Azt nem tudom mai napig hogy maradtam úriember ės nem borítottam rájuk a szekrėnyt..

De valószinű azėrt ,mert nagyobb gondom volt ,hogy ėdesanyám temetėsėt kellett elintėznem azokban a hetekben.

Ugyhogy most utál a család!

De nem kell menni nem kell idegeskedni.

(Ja ės ha az anyja testvėrėhez kell menni ,mindíg be van jól látható helyre támaszva a sz@ros lėgpuska)

Pedig nem ezt ėrdemlem ,mint ahogy gondolom te se!

De akármit csinálsz nem leszel megfelelő.

Valószínű nállad is ez lesz előbb utóbb ,kėszülj fel erre az eshetősėgre is lelkileg.

Én is az 5-ös válaszolóval értek egyet.

Én nem mennék.

Miért kellene tűrni mások verbális agresszióját.

Ha a párod ezek után is menni akar,menjen.

Mondjuk a párodnak nem is értem,hogy ez nem unalmas?Hiszen neki mondják,nem neked,ahogy levettem a kérdésből.Őt ezek szerint ez nem zavarja?

Mert én biztosan nem mennék oda a párod helyében,amíg ezt nem fejezik be.

Legyél kedvesen bunkó velük!

Szurkapiszkálódj velük! Mond, hogy milyen boldogok vagytok, milyen jól megy nektek!

Egyék a kefét!

Én már megtanultam eljátszani a higgadtat is (lehet nem mindig sikerül mondjuk, csak azt hiszem). Pokerfacet is meg kell tanulni és ezekkel szemben hidd el, jobb az a taktika, hogy a férjem előtt én is nagyon kedves tudok lenni velük. De közben teszek kedves kis megjegyzéseket, vagy éppen fejükre kell olvasni amit ők kimondtak...

Én velem ugyan ezt csinálják. De sosem szemtől szemben, hanem úgy hogy de azért megtudjam, de reagálni nem sok esélyem van.

Amúgy anyósomék akarták, hogy szar legyen az egész és ő az aki eltaszítja a fiát azzal, ahogy Ő viselkedik! De rám kenik mindig, hogy nekik nyugodt legyen a lelkük!

Egyszer régebben én elbeszélgettem a mamával, aki párszor nekem támadt, hogy ugye sokkal egyszerűbb rám kenni mindent, csak azért mert más a nevem! Mint beismerni a saját hibákat! Ja hogy ők egyátalán nem hibásak szerintük!

Én ha találkozok velük, és meghallgatom a siránkozást, lepereg. Egy szavukat sem hiszem el. Az érdeklődő szavakat sem. Nem hiszem el, hogy azok után egy őszinte kedves szavuk is van hozzám. S egy percet sem sajnálom őket, hanem mondom nekik hogy mert más nem úgy van? Másnak nem kell dolgozni a pénzért meg spórolni? Mert mindig ezzel traktálnak.

Aztán legutóbb anyós közölte, hogy a lánya vett autót. Előtte boldogan felemlegette, hogy a mi autónkat fél évig használta, milyen jó volt azzal menni! Utána benyögte, hogy ő már senkiét nem kéri el! Nézek rá... Hát nem álltam meg, hogy ne mondjam hogy épp az előbb közölted hogy ezt elhasználtad fél évig! Erre a lánya kocsija (csak úgy mint a kicsi lánya) szent és sérthetetlen? Mondtam a férjemnek, hogy merje anyád elkérni! Elküldöm tudod hova...

Mekkora ganajság ez tőle veled szemben! Meg velem is! Minket ki tudott használni! A lányától meg semmit nem kér???

Én már nem kertelek a férjemnek, megmondtam mit gondolok róluk és elmondtam mindent amit csináltak. Persze neki hihetetlen volt, mert sokról nem beszéltem a béke kedvéért, meg mert tudtam nem hinné el. Anyósom előtte mindig kisangyal volt. Egyszer meg hazugságot állított rólam. Mondtam a férjemnek halál nyugodtan, hogy ha nem hisz nekem nem hisz, de nekem tiszta a lelkiismeretem, mert én olyat nem csináltam. De talán mostabában látja már ő is, hogy nem teljesen szentek. Szarnak az ő fejére is konkrétan és ez az anyja saját döntése. Sosem hívnak minket magukhoz el. Múltkor mikor bementünk, hát semmi öröm nem volt, nem is érdekelte őket mit beszeltünk. Annyira látványos...

Egyébként férjem sem akar menni hozzájuk. Nem mondaná nekem, mert tudja mit gondolok róluk, de nem akar menni mert szembesül azzal, hogy senkit nem érdekel ott. A testvére is csak uszít mindenkit ellenünk, akinél "kell". El is érte a célját egyrészt, természetesen mindenért én vagyok a hibás amióta csak a lábam betettem oda. S mivel anyuka sem szeret és mert az a lánya, hát mellé áll.

Ha olyan rossz lettem volna, nem lennénk együtt majd 8 éve, 2 éve házasokként.

Nekik az volt a gyásznap kb, a mi esküvőnk - amikor elvettem tőlük a férjemet...

Sajnálom őt, de remélem nemsokára ténylegesen látni fogja az igazságot, lehull az álarc róluk. De még mindig mentegeti az anyját, s mindent megmagyaráz magának, hogy de az anyja biztos nem úgy mondta... De biztos nem rosszból...