Hogy tudnék örülni?
Kb. 5 évvel ezelőtt ismerkedtem meg egy férfival. Először csak haverok voltunk. Aztán amikor már többet beszéltünk magunkról kiderült, hogy mindketten egy rossz házasságban vagyunk már csak megszokásból. Mindkettőnknél ugyanaz volt az ok, nálam a férjem, nála a felesége volt alkoholista.
Mielőtt valami megkérdi, hogy akkor minek mentem hozzá? Az elején még nem ivott, csak amikor elvesztette a munkáját, akkor szokott rá, utána ugyan talált másik munkahelyet, de az italt többé nem tudta letenni. Hát ezért mentem hozzá. Hogy a felesége miért iszik, azt nem tudom.
Miután tisztáztunk a viszonyunkat. Úgy döntöttünk, hogy elválunk és megpróbáljuk együtt. Nekem nincs gyerekem, és a férjem sem nagyon akadékoskodott, így hamar elváltunk. Neki van egy lánya, vele jóban vagyok. De a felesége ott tett neki keresztbe ahol csak tudott, így csak az idén februárban mondták ki a válást.
Tulajdonképpen 4 éve várok arra, hogy szabad legyen, azóta húzódott a válás. Azóta az volt a leghőbb vágyam, hogy végre szabadon vele lehessek, és végre lefekhessek vele, ne legyünk házasságtörők.
Ezért nem értem, hogy mi történt velem. Ugyanis, most, hogy végre elérhető közelségbe került az együttélés, valami megváltozott bennem. Nem tudok aludni, gyomoridegem van. Akkor nem érzem, csak az idegességet, ha dolgozik, mert 12 órás műszakokban dolgozik, és akkor nem találkozunk aznap. A legszebb, hogy a múltkor azon kaptam magam egy hipermarketben, hogy idegen férfiakkal flörtölgetek, amit azelőtt sosem csináltam. Az együttélésre vártam 4 évig, most meg nem tudok neki örülni. Vagy csak bepánikoltam, mint a menyasszonyok az esküvő előtt? Én nem pánikoltam az esküvőm előtt, de lehet, hogy ez az. Nem vagyunk már mai csirkék, szóval nem igazán értem, hogy mi történt velem? Volt már valaki ilyen helyzetben?
"hiszen ezt már szinte "megköveteli" a helyzet????"
Ezzel megoldottad a gondomat. Csak nekem nem jutott eszembe. De ez lehet a bajom. Hogy most már muszáj vele összeköltözöm, hiszen mégis csak miattam vált el. Ettől ijedtem meg. Kösz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!