Van aki anyósékhoz költözött és ráment a házassága?

A mi történetünk "pozitív ". A férjem és én 8 éve vagyunk együtt, 4 éve szerettünk volna összeköltözni, akkor még nagyon jó volt a viszony, én is ritkábban jöttem, meg ők is maximálisan aranyosak voltak. Kifelé mindig ilyenek.

Mikor bejelentettük hogy összeköltözünk, azonnal ragaszkodtak ahhoz, hogy a mellettük lévő üresen álló tanyán éljünk. Nekik volt egy 120nm2es nagy házuk tőlünk 2percre. Igaz anyósom az általunk lakott tanya melletti nyári konyhában főzött. Ez külön álló nem illeszkedik a miénkhez. De így minden lépésünket láthatta. A férjem nem akart albiba menni, a szülei is ezzel "győztek" hogy minek fizetnénk albi díjat, mikor ez üres és lakható.

Plusz a férjem és a családja közös vállalkozásban vannak. Zöldséget, gyümölcsöt termesztenek. Így jó ha közel vagyunk. Ezt mondták mindig.

Igazából tudtam hogy nem lesz könnyű, de meg akartam nézni mi sül ki belőle, mert a férjem a vállalkozás miatt, ha tovább akarja vinni (mert mindig erre hivatkoztak a szülei higy ezt ő fogja vezetni hamarosan) ide akart építeni egy új házat és szerettem volna tudni mire számítsak. Ne később derüljön ki, hogy borzalmas minden mikor már áll a ház.

Pénzünk volt akkor is, meg tudtuk volna tenni hogy elmegyünk,de maradtunk ezek miatt, de akkor is ki lett hangsúlyozva hogy ideiglenesen. Minden bútort gépet mi vettünk a házba.

Anyósom a beköltözést követően már dirigált, mindent csak úgy lehetett tenni ahogy ő akarta. Rendelkezni akart a szabadidőnkkel, volt egy kiskert abba kiadta mit ültessek, hogy mikor. Meg folyamatosan okított ezt igy meg úgy szereti a férjem így kell főzni. (Hozzateszem tudok főzni sütni mindent.) és nem jó szándékkal mondta hanem parancsot adott ki. Ez volt a bajom vele, hogy értek én a szóból, de ő nem volt a főnököm hogy dirigáljon.

Meg szépen lassan kezdte kimutatni a foga fehérjét. Így ment ez egy évig én türelmesen tűrtem tettem a dolgom. Majd terhes lettem, a párommal hónapok óta terveztük. Boldogok voltunk, elmondtuk naivan azt hittük ők is örülnek. Itt szakadt meg vmi, hisz anyós kiakadt ordított velünk, após csak lehajtotta a fejét. Anyósnak megvolt a terve mit mikor lehet csinálni. Megmondta hogy abszolút nem örül, szinte csak azt nem tette hozzá, hogy vetessem el. Én 29, férjem 30 voltunk, tehát azbidehe ott volt,nem voltunk gyerekek. Itt ismertem rá milyen anyósom valójában. Utána hónapokig duzzogás ment. Ezt is lenyeltük. Majd jött az okoskodás, az unokát hogy kell nevelni. Itt már a férjem is kiosztotta többször, hogy a mi életünk, mi dolgunk. Ez éveken keresztül ment így. A gyerek születése után a férjemmel sokat veszekedtünk, mert az anyja kikészített. Persze neki mondtam amitől besokallt. Úgy állította be mintha ő segíteni akarna én meg sose hagynám. De nem segített csak ellenőrzés volt, meg kioktatás. Persze ő meg azt látta anyukája milyen aranyos és én vagyok a sárkány. Anyós a hátam mögött kritizált, tömte a család fejét, igaz nem volt mibe belekötni, de ő akkor kitalált vmit, ellenséges volt velem mégha kedvesen is közeledtem. De valahogy csak kibírtuk.

Na eltelt 3 év, a viszony azóta sem jó, elvagyunk,de idén mintha a jó isteni lenézett volna ránk. Újra várandós lettem decemberben szülök és a férjemnek is megjött a kedve, hogy nagyobb házba menjünk. Ehhez nagyban hozzá járult a kedves család is, mert a férjem szeme felnyílt. A közeli családban született egy gyerek, anyós odáig van érte, mert az ő rokonságában van. A gyerekhez hetente elment, mig hozzánk kb csak azért hogy engem leellenőrizzen mit főzök mekkora rend van. Úgy hivja magát, hogy ő a kislány "pótmamija, mamija. " Illetve állandóan hasonlítják azt a családot hozzánk, a gyereket a mi fiunkhoz. A férjemnek ez piszkosul rosszul esik, most jött rá, hogy mennyire gonoszak, hisz őket nem is érdekli, hogy a mi kicsink mit tud, csak az a másik a minden.

Illetve ami feltette az i-re a pontot, hogy anyósom mikor megtudta hogy építeni/házat venni akarunk közölte a férjemmel hogy ugye nem gondolja hogy a közös kertből fog ő nyerészkedni, meg házat venni/építeni. Mert ő itt csak egy munkás. A saját fiának ezt mondta.Építeni se segítenek csak akkor ha a nevük rajta lesz, illetve anyós mondta hogy a férjem elmehet másik munkahelyre is, ha több pénz kell, majd jön más a helyére.

Pénzünk a kezdéshez van elég, mivel spóroltunk eddig is, meg igénybe vesszük amit állami támogatást adnak, de amit anyós mondott az kiverte a biztosítékot.

A párom azóta nem is nagyon beszél velük és úgy néz ki ha lemegy a járvány új munkát is fog keresni és végre a szakmájában fog dolgozni.

Mi az elmúlt időszakban összetartóbb szeretőbb család lettünk. A férjem végre rájött évekig én mennyit nyeltem, mennyit bántottak, és hogy mennyire félre ismerte a saját anyját. A gyerekünket imádjuk és vitázni mióta anyós 3 hónapja elvágta magát a páromnál alig szoktunk. Úgyhogy én bízom benne így is marad és hamarosan költözünk. :) kitartást mindenkinek aki hasonló cipőben van!