Eszébe sem jut, hogy nekem ez kellemetlen vagy akár sértő lehet? Vagy tudja, csak nem érdekli?

Nem egyedül él, az apósommal. Nem igazán idősek, még egyikük sem töltötte be a hatvanat, bár a gondolkodásuk, életmódjuk sok tekintetben idősebbekre jellemző.

Annak, hogy inkább csak a férjemet látja el ennyire, több oka van. A férjem egy helyen dolgozik az apósommal, így a munkahelyére is tud küldeni kaját, oda nyilván csak neki.

A férjemet biztos azért egyedül hívja el hétköznap, mert egyrészt bizalmasabban tudnak beszélgetni kettesben/hármasban, másrészt tudja, hogy én pl. nem minden héten találkozom a szüleimmel, pedig teljesen jó, szerető viszonyom van velük. Úgy találkozunk, ahogy éppen ráérünk, az lehet öt nap vagy három hét múlva, ahogy esik, úgy puffan, nekünk ez a normális, de átlagban sincs meg a heti egy (hozzáteszem, a szüleimnek van más gyerekük, más unokájuk is). Anyósomékkal viszont menetrend szerint hetente találkozunk, mert minden hét napban feltétlenül látni akarják az egy szál fiukat és egy szál unokájukat. Anyósommal meg nincs olyan közvetlen viszonyom, hogy ennyivel gyakrabban akarjak vele találkozni, mint a saját anyámmal, hogy a hétvégi látogatások mellett még hétköznap is átjárjak hozzá ebédelni. Szerintem ezt ő is leszűrte, hogy nekem ez nem testhezálló program, ezért sem hív. Igaza van, és lehet hogy hülyén hangzik, de számomra ez egyenesen figyelmes dolog tőle :).

Általában ők járnak hozzánk, ritkán fordítva. Ha mi megyünk, anyósom megvendégel, olyankor eszem nála én is. Mikor ők jönnek, akkor pedig sokáig hozott ennivalót mindnyájunknak, ugye ez gyerek előtt ritkábban volt, gyerek óta hetente. Annyit hozott, hogy ha mind meg akartuk enni, 3 napig tartott, nem fértünk a hűtőben, óriási adagok voltak, tányérnyi húsok, hordónyi levesek.

Van, amit nagyon jól készít, a többi sem rossz, de általánosságban a sajátomat azért jobban szeretem - többnyire frissen - enni (szerintem ezzel sokan vannak így), mint a másét - napokig a hűtőből.

Egyszer-kétszer mondtam olyanokat, hogy köszönöm, de egyébként van itthon ilyen meg olyan kaja amit főztem, és még azt is el kell fogyasztani, meg hogy köszönjük, de ez nagyon sok lesz már itthonra. Úgy gondoltam, veszi a finom, udvarias utalást, anélkül, hogy ki kéne mondanom: "ne hozz". Nem vagyok egyébként ennyire bátortalan, de anyósomék érzékenyek, vagyis főleg anyósom, megismertem már ennyire az évek alatt. Letudta a célozgatásomat olyanokkal, hogy "nem baj", meg "majd elfogy az". Aztán egyszer az újabb szállítmány láttán konkrétabb voltam, és azt mondtam neki, hogy a gyermekágyi időszakban tényleg nagyon jól jött, hogy annyi ennivalót küldött, mert akkor rá voltam szorulva (valóban így van, fáradt voltam, fájt mindenem, ha ő és az én szüleim nem hoznak kérés nélkül enni, rendeltük volna a kaját), és azt mégegyszer köszönöm, de azóta eltelt vagy egy év, sok hónapja ugyanúgy főzök, mint azelőtt, és köszönöm, de már igazán nincs erre szükség. Megint jöttek a "hát de hozunk mi", "ugyan már, nem sok ez" és hasonló szabadkozások, láthatóan zavarba jöttek (az érzékenység, ugye), erre még egyszer-kétszer megerősítettem, hogy "nem, köszönöm, de tényleg megfőzök én", már nem akartam engedni.

Azóta is mindig megkérdezik a férjemet, főzzenek-e valamit a hétvégén (sőt néha inkább úgy kérdezik: mit főzzenek), de ő már következetesen visszautasítja ezt a hétvégi kaját néhány hete. Nem tudom, mikor fognak beletörődni, hogy nem kell hozni. Nekem megkönnyebbülés, hogy nem kell olyan gyakran a hűtőben dermedt, mikrózott ételt ennem, ami amúgy is jobban ízlene pl. kicsit máshogy fűszerezve, meg hogy nem állnak hegyekben az ételhordók a parányi konyhánkban.

Még mindig ott a munkába küldött kaja és a hétközbeni ebédre hívás, amik így már csak a férjemre vonatkoznak, de én sem szeretném sem egyesével sütni, sem ötösével enni a csirkecombot itthon, mert a férjem vagy máshol eszik vagy nem (a gyerek még picike, az ő adagja nem oszt, nem szoroz). Heti egy alkalom is elég gyakori, de azzal már kibékülnék.

Köszönöm a válaszokat mindenkinek, most nyugodtabban állok a dologhoz. Ha még váladzol valaki, szívesen olvasom, de írni már elég regényt írtam ide :).