Elaltatták a cicámat. Hogyan tudnám az elvesztését feldolgozni?

Az idő minden sebet begyógyít. Gondolom már öreg/beteg volt. Így jobb neki. Most már egy szép helyen van.

Szerintem fogadj örökbe egy cicát. Persze pótolni senkit nem lehet, de lekötné a figyelmed, és lenne kit szeretgetned, nem lenne akkora az üresség.

Az én véleményem a következő:

Az emberek egy részét szereted, egy részét utálod, a többségükkel közömbös vagy.

Ha szeretett embert veszítesz el, azt nehezen, vagy soha nem lehet feldolgozni.

Keresheted őt, nem leled, hiába,

se itt, se Fokföldön, se Ázsiába,

a múltba sem és a gazdag jövőben

akárki megszülethet már, csak ő nem.

Az állatoknál elsősorban a fajba, fajtába szeretünk bele, majd egy egyedet szeretünk meg. Ha elveszítjük, és másikat fogadunk barátságunkba, előbb-utóbb az lesz az érzésünk, hogy régi kis barátunk tért vissza -új alakban, régi és új tulajdonságokkal, s előbb-utóbb rá ruházzuk az előbbi érzéseinket, s egy idő után úgy érezzük, nem vesztettünk -de nyertünk.

Számosan gondolkodnak így. Biztos hallottál már pl. futball csapatok, tűzoltók, különféle szervezetek kabalaállatairól, akik évtizedek óta ugyanazt a nevet viselik, esetleg megkülönböztetésül szám előnévvel. Ök meg vannak győződve, hogy ugyanaz az állatka van velük a kezdetek óta.

Az azért van, mert más a viszonyunk egymáshoz, és más az állatokhoz.

Azonnal kerits egy masikat es a javulas instant.

Valoban orokbe is fogadhatnal egyet, de egy 0 kilometeres megjobb valasztas.