Milyen két benti cicával élni?
2 alomtálca ajánlott és külön etető edények.
Mindig erősítsd bennük, hogy egyformán szereted őket és ők is szeressék egymást, hogy ne legyenek féltékenységi viták.
Jaj, úgy olvastam, milyen két centi cicával élni :D
Testvérem 3 benti cicussal él együtt, elég stresszes, néha kiakasztják tesómat, bár ezek a cicák nem testvérek.
Mi egyszerre vettünk magunkhoz két kan cicust, külön alomból. Néha nehéz, mert, ha az egyik végre lenyugszik és aludna a másik tuti felpörög és felkelti a társát. Van, hogy oda kell figyelni náluk az etetésnél, mivel, ha
számukra kedves falatokat kapnak, akkor képesek át enni a másik tányérjába, hogy több jusson. Ha véletlenül az egyikkel gond van, a másik is depresszióba esik (legalább is nálunk)-> Egyszer az egyik cicának combnyaktörése lett, attól, hogy visszaesett a párkányról, műteni kellett és 2 napig nem volt velünk, a másik még enni sem volt hajlandó.
Nekünk 1 nagy méretű fedeles alom tálca van, nem jelent problémát, mivel a kezdetektől egybe vannak szokva.
Amúgy nagyon jól elvannak együtt. Szeretik egymást, bár lévén, hogy 2 (ivartalanított) kan macska, vannak nagy bunyók is. Nem akarnak kimenni, nem szöknek, mert jól elvannak együtt odabent.
Mindenképp azt ajánlom, hogy főleg, ha nem akarod kiengedni (vagy nem lesz rá lehetőséged) 2 cica legyen, ha megteheted pláne.
Októberben fogadtunk be két 8 hetes kiscicát. Kistesók, egy fiú, egy lány. Olyan, mintha ikrek lennének. (kinézetre, viselkedésre)
Nagyon jó, hogy ketten vannak. Sokat szeretgetik egymást, játszanak. A legjobb döntés volt.
Mindig egyformán szeretgetjük őket. Ugyanakkor esznek, mindenből mindig ugyanannyit kapnak. Nincs kivételezés, pont azért, hogy nehogy ez közöttük problémát okozzon.
Szerintem a legjobb dolog, ha két egyidős, testvérkéket fogad be az ember. Egy cica is jó, de kettő még jobb. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!