Ti megtudnátok ölni egy kutyát ha nagyon éhesek lennétek a háború után? Megtudnátok bocsájtani a dédszüleiteknek ha ők ezt megtették?

Ha te lennél közel éhenhalva, akkor te is megennél akármit is.

A jólétböl és böségböl könnyen itélkezel, de ha egyszer hasonló helyzetbe kerülsz, te sem fogsz habozni.

Mellesleg a háború alatt egy kutya semmit nem véd, viszont sem a háború alatt, sem utána nem volt semmi ennivaló ezen kívül. Nem ártana, ha utána olvasgatnál túlélök beszámolóban, akkor nem ennyire naív módon gondolkdonál!

Igen, meg tudnék bocsátani. Nyilván éheztek. Amit te nem tudsz elképzelni, meg én sem, mert nekünk ilyet nem kellett átélnünk. De ha csak filmet láttál háborúkról, akkor abban is láthattad, hogy miket megesznek az emberek, amit egyébként eszükbe sem jutna.

A saját kutyámat nem tudnám megenni. De csak úgy egy kutyát azt hiszem, igen, ha ezen múlna az életem.

Először is, a háború a legszörnyűbb dolgok közé tartozik az egész világon. Ha téged egy kutya megevése ennyire sokkolt, akkor szerintem el se tudod képzelni, milyen nagy fokú embertelenségek történhetnek meg egy háború során. (Előre bocsátom, hogy véleményem szerint a háború nem igazol semmit. Egyszerűen csak, ilyen helyzetekben derül ki, milyen ember is az illető valójában...) Szóval, ha a nagyszüleid legnagyobb gaztette kimerült annyiban, hogy élelmiszer hiány idején megettek egy kutyát, akkor ennyitől szerintem még nyugodtan aludhatsz.

Másodszor, nem a nagyapád vágta le az állatot! Nem az ő ötlete volt! Ő megevett egy ételt, amit elétettek. Utólag szerinted mit tehetett volna? Ha eléd raknak egy hamburgert és utólag közlik, hogy a kutyádból készült, akkor mit csinálsz? Nyilván sírsz, sajnálod szegény állatot, de ennyi. Vissza már nem tudod csinálni a dolgot. Egy idő után kénytelen volt túltenni magát rajta, mert ha a nagyapád még öreg korára se lett volna képes feldolgozni az esetet, belebolondult volna.

Harmadszor, ha jól sejtem nagymamád vághatta le. Mivel nem tudjuk a körülményeket, ezért sok minden lehet, de feltételezem nagypapádnak akart jót ezzel. Ha ők éheztek, valószínűleg a kutyának se volt mit enni adni.

Az állat lehet már, amúgy is öreg volt, így ez az egész az ő szemében lehet, hogy emberséges és praktikus megoldásnak tűnt. A vidéki emberek régen (még sokszor, most is) amúgy is másként gondolkodtak a kutyákról, mint mostanában szokás. Kevésbé "családtag" státuszban volt. Egyszerű haszonállat, csak más a funkciója, mint mondjuk a csirkének.

Ez a szemléletmód a világ egyes részein jelenleg is teljesen általános. Ázsia egyes országaiban, a kutya vágóállat. Sok helyen már betiltották, a kutya fogyasztását, de azért akad olyan hely, ahol szívesen felszolgálják neked. Van, aki számára az a megdöbbentő, hogy itt megeszik a "szegény, ártatlan kis nyuszit", vagy épp a malacot, amit egyesek háziállatként tartanak, mivel egy egész értelmes állatról van szó.

Szóval, mindezekkel együtt, igen, én meg tudnám bocsátani, a dédszüleimnek.

Ha ne adj isten, egyszer te hasonló helyzetbe kerülsz, te dönthetsz úgy, hogy nem eszed meg a kutyádat, te élheted másképp az életed, de szerintem a dédszüleiddel légy egy kicsit megértőbb és bocsáss meg nekik.

Bevallom őszintén, nem tudom én mit tennék. Most azt mondom, valószínűleg nem enném meg a saját kutyámat. De, ki tudja? Ha valaki más levágná, megfőzné és elém rakná, miközben már hetek óta nem ettem szinte semmit, lehet még én is megenném...nem tudom. Inkább nem beszélek magaslóról, nehogy az élet egyszer szavamon fogjon.