Miért van ekkora háború fül és farok vágás körül?

tessék itt egy cikk ami szerintem sok mindent elmond:

Se füle, se farka?

A téma, amelyről most szó lesz, már jó ideje megosztja a kutyabarátok táborát: vágjuk avagy ne vágjuk kutyáink fülét és/vagy farkát? A dolog technikai részleteibe ezúttal nem mélyedünk bele: fogadjuk el, hogy a korszerű állatorvostudomány képes fájdalommentesen végrehajtani egy ilyen apró műtéti beavatkozást. A kérdés az, hogy humánus dolog-e, öszsze-egyeztethető-e az állatok szeretetével és kulturált európaiságunkkal az állatok önkényes megcsonkítása. 1998-ban úgy tűnt, hogy az állatvédelmi törvény véget vet ennek a vitának, de nem így történt és valószínűleg a legfrissebb tervezet sem fog.

A magyar állatvédelmi törvény döntőrészt "gumiparagrafusokból" áll, ami előrevetítette azt, hogy életbe lépése nem fog számottevő változást hozni az állatokkal való bánásmód mindennapos gyakorlatában. A gazdasági haszon érdekében beiktatott különféle kiskapuk lényegében minden korábban végzett, állatkínzással járó tevékenység további folytatását lehetővé tették.

Elég a következő "csemegéket" kiemelni ahhoz, hogy a dolog világossá váljék: tilos állatot kényszer takarmányozásra fogni, kivéve a liba- és kacsatömés esetét, és tilos háziasított állatfajok kóbor egyedeit állatkísérletre felhasználni, kivéve a külön jogszabályban meghatározott eseteket. Vagyis: ha akarom, vemhes, ha akarom, nem vemhes. Egy darabig úgy tűnt, hogy a kutyák fül- és farokkurtításának tilalma lesz az a konc, amit a törvényhozók az állatvédők elé vetnek, hogy legyen nekik is sikerélményük. Azután kiderült, hogy az sem: lényegileg marad minden a régiben. Az idevágó jogszabály ugyanis a következőképpen hangzik:

10.§ (1) Az állat küllemének megváltoztatása érdekében, továbbá más, nem az állat egészsége vagy későbbi egészségkárosodásának megelőzése céljából történő sebészeti beavatkozás - az ivartalanítás és a fajtajelleg fenntartása kivételével - nem végezhető.

Érthető, ugye? A törvény teljes szigorával le fog sújtani azokra, akik lenyisszantják egy kuvasz fülét vagy egy bernáthegyi farkát - igaz, hogy ez idáig sem jutott eszébe senkinek. Ahol viszont a kurtított fül és/vagy farok fajtajellegnek tekinthető, ott a műtét elvégzése továbbra is engedélyezett.

Amit szabad Jupiternek...

Nomármost: a dolgot több irányból is megközelíthetjük. Az egyik az, hogy a hazai állatvédelmi törvény az utolsó pillanatban még azon a téren is gyengének bizonyult, ahol látszólag az utolsó pillanatig teljes volt az egyetértés (a törvényalkotást megelőző egyeztető tárgyalásokon jómagam voltam az egyetlen, aki az esztétikai műtétek teljes tilalma ellen szavaztam, a későbbiekben részletezem, hogy miért). Nem lehet tudni, miféle lobbinak sikerült végül mégis belecsúsztatnia azt a bizonyos kivételt, hiszen az állatorvosi kamara annyira komolyan vette a tilalmat, hogy a jogszabály hatályba lépése után eleinte kizárással fenyegette törvénysértőnek vélt tagjait. A jogszabály gumiparagrafus-jellege persze már a fajtajellegek fenntartásáról szóló kitétel nélkül is nyilvánvaló, hiszen könnyen megmagyarázható, hogy a fül és a farok kurtítása valójában az állat későbbi sérülésének megelőzése érdekében történik - mint ahogy eredeti feladata valóban ez is volt.

A másik megközelítés ennél bonyolultabb: vajon milyen jogi és erkölcsi alapon tiltható meg állatokon olyan jellegű sebészeti beavatkozás, amilyenhez hasonlót embereken el lehet végezni? A hölgyek körében egyre elterjedtebb plasztikai műtétek lényegesen komolyabb operációk, mint a kétnapos kutyakölyök farkának lenyisszantása, de ezeknek legalább önkéntes alapon veti alá magát a páciens. Léteznek azonban olyan apró, nem gyógyászati célt szolgáló sebészeti beavatkozások is, amelyeket csecsemőkön végeznek el - értelemszerűen az érintett hozzájárulása nélkül.

Néhány szó a testi épségről

Noha első kutyám fajtájának megválasztásakor tudatos szempont volt, hogy ne kelljen belőle levágni semmit, s későbbi boxerem lenyisszantott, árva füldarabkáira visszapillantva az állatorvosi műtőben megfogadtam, hogy többet nem vetek alá kutyát ilyen beavatkozásnak, mégis több ponton is támadhatónak tartom az állatvédő mozgalmak erélyes és ellentmondást nem tűrő fellépését az állatok esztétikai műtétjei ellen.

Az egyik sokat hangoztatott érv az, hogy az állatnak joga van a testi épségéhez. Ez szépen is hangoznék, csakhogy nem tűnik túl hitelesnek ugyanazok szájából, akik minden lehetséges fórumon igyekeznek népszerűsíteni az ivartalanítást. Az állat testi épségéhez tudniillik az ivarszerveinek épsége is hozzá tartozik, és ha a kutya választhatna, hogy a férfiasságától váljon-e meg vagy a füle hegyétől, döntéséhez aligha férhetne kétség. Távol álljon tőlem a férfiúi szolidaritásból táplálkozó érzelgősség: szó sincsen arról, hogy kétségbe szándékoznék vonni a sterilizálás jótékony hatását a nemkívánatos kutya- és macskaszaporulat elkerülése szempontjából. Azt sem vitatom, hogy ha egy bika vagy csődör herélése magától értetődő és nem kelt visszatetszést, akkor alaptalan idegenkedni ugyanettől egy kutya esetében. Csupán arra szeretnék rávilágítani, hogy aki következetes akar lenni a saját elveihez, az nem ítélheti el a kupírozást az állat testi épségére hivatkozva, csak ha az ivartalanítást is ellenzi. Ez nem érzelgősség, hanem logika.

Miből áll a kutyanyelv?

A másik fő alappillére a fül- és farokkurtítás elleni tiltakozásnak a természetes viselkedésformák akadályozására, az egyedek közötti kommunikáció csorbulására, valamint a farok mozgáskoordináló szerepére való hivatkozás. A farok ugyan kétségtelenül fontos egyensúlyozó szerepet tölt be számos állatfajnál, másoknál pedig az úszás közbeni kormányzást segíti, a gyakorlat azonban azt mutatja, hogy nem nélkülözhetetlen. A természettől fogva kurta farkú hiúz semmivel sem mozog ügyetlenebbül, mint a puma, és a jegesmedve példája mutatja, hogy az úszás is egész jól megoldható hosszú farok nélkül. Míg néhai, dús farokzászlót lengető berni pásztorkutyám vágtában még buzgó farokkörzéssel is alig volt képes számottevő irányváltoztatásra, addig csonka farkú boxerem ifjabb korában teljes sebesség mellett is képes volt 180 fokos fordulatot venni.

Ami pedig a kommunikációt illeti, az nem elsősorban fül és farok, hanem sokkal inkább a kölyökkori szocializáció kérdése. Amíg senki nem emeli fel a szavát az ellen, hogy kiskutyákat bezárva vagy állandóan pórázon rángatva, társaiktól elszigetelve, a játék és a kapcsolatteremtés lehetőségétől megfosztva neveljenek fel, hogy végül agresszív, összeférhetetlen idegroncsokká váljanak, akik teljes testi épségük ellenére sem képesek a fajukra jellemző kommunikációs formák alkalmazására, addig felesleges arról vitatkozni, hogy dadogva beszéli-e a kutyanyelvet a farkatlan vagy vágott fülű eb. A farok magasra emelését vagy a fül hegyezését ugyanis a kutya a testbeszéd más formáival is képes helyettesíteni, de az "anyanyelv" elsajátításához szükséges társas érintkezés és kölyökkori élmények semmivel sem pótolhatók.

Vissza a természethez?

Ha még egy kicsit tovább boncolgatjuk a kérdést, az is kiderül, hogy a farok kurtítása még egészségkárosodást megelőző, preventív beavatkozásnak is minősülhet. Azok a fajták ugyanis, amelyeken ezt a műtétet újszülöttkorban el szokták végezni, felnőtt korukban igen erőteljes, merev felépítésű, vaskos farokkal rendelkeznek, amelyet hevesen csóválva rendszeresen beleütnek ajtófélfába, gázvezetékbe, bútor sarkába, újra meg újra véresre verik, összetörik, míg végül nemritkán felnőtt korban kell amputálni (immár komoly műtéttel) a tönkrezúzott, menthetetlen csigolyafüggeléket.

Említést érdemel, hogy a vadászatra szánt vizslák és spánielek farokkurtítását még a legradikálisabb állatvédelmi törvények is kivételként kezelik. Azoknak a kételkedőknek, akik erre azt válaszolják, hogy a farkasnak sem vágják le a farkát a természetben, abba kell belegondolniuk, hogy mind a kutya anatómiája igen sokat változott a farkaséhoz képest (elég egy bulldog fejére pillantani, hogy ezt belássuk), mind a viselkedése (a felnőtt farkasok sohasem csóválják olyan hevesen a farkukat, mint a kutyák, akik kifejlett korukban is mutatják ezt az eredetileg kölyökkori magatartásformát), végül pedig a környezet sem teljesen ugyanolyan (az erdőben viszonylag ritkák az élesre gyalult ajtófélfák meg a gázcsövek).

Nem áll meg a lábán ugyanakkor az az érv, hogy a fül kupírozása előnyös a fülgyulladás megelőzése céljából - ezen az alapon ugyanis a spánieleknek és vérebeknek kellene elsőként levagdosni a hosszú, lebernyeges, befülledésre hajlamos fülét, az pedig, Ugye, azért furcsán mutatna...

Hogy nézne ki farokkal?

És ezzel el is érkeztünk az egész fül- és farokkérdés sarkalatos pontjához: hogy nézne ki? Hiszen a fül és farok kurtítása ma már csupán küllemi, ízlésbeli kérdés. Az esztétikai műtétek tilalma komoly kihívás elé állítja a tenyésztőket, a küllembírókat és a tenyésztőszervezeteket is, hiszen a bírálati szempontokat hozzá kell igazítani a megváltozott körülményekhez. Ugyanannak a kutyának, amely zengzetes címeket érhetett volna el korábban, mert csúnya, görbe farkát, szabálytalan, felemás fültartását jótékonyan leplezte volna az, hogy a hibás testrészt idejében eltávolították, ezután be kell érnie gyengébb minősítéssel. Időbe fog telni, mire kialakul az egységes, esztétikus fültartású dobermann, és eltűnik a tömérdek össze-vissza kunkorodó, vadászkutyához egyáltalán nem illő farkat viselő magyar vizsla.

De vajon el tudjuk-e fogadni az általunk kedvelt fajta megszokott küllemének megváltozását? A hír, hogy Németországban betiltották a kutyák fül- és farokkurtítását, sokakat érzékenyen érintett. Ezzel ugyanis értelmét vesztette az állatvédelmi törvényben szereplő kiskapu, hiszen ha standardadó ország nem követeli meg (sőt tiltja) a kupírozást, akkor nem beszélhetünk többé a fajtajelleg fenntartásáról - márpedig a fül- és farokkurtítás kérdésében érintett ebek legtöbbje a német fajták közül kerül ki.

Európa boxertenyésztői közül sokan már a vészharangot kongatják a fajta felett, mondván, hogy jellegét, vonzerejét, ezáltal rajongótáborát veszti el küllemének átformálódása miatt, és új, a némettől független fajtastandard benyújtását fontolgatják. Mert szép lehet egy boxer hosszú farokkal és lelógó füllel, de boxer marad-e, ha alig fog különbözni egy vékonydongájú bullmasztifftól vagy bordeaux-i dogtól? Eközben egy amerikai boxerbarát megkísérelte a fajta születésénél fogva farkatlan és felálló fülű vérvonalának kitenyésztését, s a hírek szerint jó eredményeket ért el pembroke-corgi bekeresztezésével, majd a nemkívánatos tulajdonságok kiszűrésével...

Se pro, se kontra

A fentieket összegezve megállapítható, hogy a fül- és farokkurtítás ellen felhozott érvek között csupán egy állja meg a helyét: az, hogy mellette sem szólnak igazán nyomós érvek. Az okok, amelyek e szokás kialakulását indokolták, ma már aktualitásukat vesztették. Kutyáink nem vívnak (és ne is vívjanak!) véres harcokat sem farkassal, medvével, sem egymással, és gondos, hozzáértő tenyésztői munkával kiküszöbölhetők az esztétikai kifogások is. Egyébként is csak a mi számunkra megszokott látvány a kihegyezett fülű boxer, schnauzer vagy dobermann: elég néhány generációnak felnőnie ahhoz, hogy visszatekintve értelmetlen barbárságnak tűnjön négylábú barátaink megcsonkítása.

Ahhoz azonban, hogy teljes mellszélességgel támogatni tudjam az esztétikai műtétek tilalmának követelését, egyetlen "apró" dolognak meg kellene valósulnia: nevezetesen annak, hogy a kutyatartás, a kutyaélet más területein is legalább ilyen nagy súllyal essen a latba az emberi humánum és az állatok érdeke. Hogy legyen tilos kutyákat ketrecbe zárni, láncra verni, silány táplálékon tartani, kitéve tűző nap hevének, tél fagyának, társaiktól elszigetelve, egész életén át, falkaállathoz, családtaghoz nem méltó módon. Ha ugyanis az efféle állatkínzás tilalmát továbbra sem rendeli el, és az ellene való hathatós fellépés lehetőségét továbbra sem biztosítja az állatvédelmi törvény, és a szerencsétlen, szenvedő állatok csak távolról irigyelhetik megkurtított fülű és farkú társaikat, akiknek kényelmes fekhely, tápláló eledel, családi környezet és élményekben, játékban bővelkedő élet jut, akkor mit sem ér a kierőszakolt testi épség. Akkor az állati jogokra való hivatkozás nem egyéb, mint szemforgató, álszent demagógia, amelynek - hogy stílszerű legyek - se füle, se farka.

[link]

18.24-esnek:akkor a rövid szőrű kutyáknak miért vágják,lásd pl.dobermann?

Álló fülű,rövid szőrű kutyáim vannak,folyton be van gyulladva a fülük.

Barátnőm kétszeres aranykoszorús mestertenyésztő,a boxereinek sok éve nem vágatja fülét,mégsincs sose begyulladva egyiknek sem.

Hogy lehet ez?

:-) jajj a spánieleknek! Sokszor érkezik a fajtamentéshez gyulladt fülű kutya, nem ritka ha légylárvák fordulnak ki belőle...de ez soha nem a fülvágás hiánya hanem a gazda igénytelensége miatt van. Tudom sarkított az érvelésem, de ha a kupírozás, fül vágás olyan nagy haszonnal jár a higiénia terén akkor a menhelyi keverékeknek is kijárna ez a luxus? Vagy nem?

Én nem vágatnám a spánielejeim farkát ha egyszer valami oknál fogva megbolondulnék és tenyészteni kezdenék, egyszerűen nem kell a kutyát olyan élethelyzetnek, körülménynek kitenni ami miatt már pár naposan ki kellene tenni ennek. Tudom a munka, a vadászat...stb...stb csak valahogy nekem ez olyan elavult. mintha azt akarnám megelőzni hogy a dohányzó asztal el ne törje a farkát ha csóválja...