Póráz nélkül, kissé szétszórtan? Vagy pórázzal, de. Mi a véleményetek erről a storyról?
Valami 100m-re van tőlünk a kis bolt. Leugrottam valamiért.
Olyankor a kutyáim is velem jönnek és megvárnak a bolt előtt. Nincs messze és nem is harapnak, ezért nem pórázozok. Mindenki ismeri már őket az utcában. (10 és 13kg-osak)
Egyik nap, ahogy hazafelé megyek a boltból. Tőlünk pár méterre egy nő épp egy chivavát sétáltatott. (Nem láttam még eddig erre.) A 13kg-os kutyám oda szaladt és játékosan ugatva hívta játszani a chivavát. (Tudom hogy nem szabadna hagynom, hogy csak úgy oda szaladjon, de minden szomszéd kuttyal szokott játszani egy kicsit, ha össze találkozunk séta közben.)
Erre a nő elkezdett sikítani, hogy hívjam vissza a kutyámat, mert megtámadta az övét. Elnézést kértem, mondtam hogy csak játszani akar, ez nem "olyan" ugatás. Próbáltam vissza hívni is, de már nem jött vissza, a sikítozós nőt nézte.
Mivel a kutyám nem jött vissza, a nőci a hóna alá kapta a kutyáját és elkezdett futni. De még hisztisen vissza kiabált, hogy fel fog jelenteni.
Tudom, hogy törvény kötelez a pórázra. Tehát neki van igaza. De eddig nem volt ilyen problémánk. Sokan sétáltatják anélkül a kutyájukat nálunk.
Nem akarok személyeskedni, (én is hibás vagyok, persze) De az ilyen embereknek nem inkább macska való?
Nem elég, hogy nem visszahívható, ott sincs a gazdája, hogy visszahívja...
És ha rendőr jár arra, vagy olyan, akit érdekel is, hogy mi folyik ott? Majd elviszik a kutyát valami menhelyre vagy telepre, aztán lehet keresni.
Az a véleményem, hogy 100% te vagy akárki is a boltba menő gazda, a hibás! Nem elég, hogy rettentően felelőtlen viselkedés MINDENKI felé, te igen, még törvénytelen is.
Felsoroljam mennyi minden történhet egy ilyen alkalommal?
Ráadásul még azt is tudod, hogy a kutyád nem fogad szót, nem jön vissza. Ha igazán szeretnéd a kutyáid akkor nem cisnálnál ilyet. Ez ilyen egyszerű.
Lehet a csivaváson itélkezni, hogy hülyén viselkedik, de nem ő az aki megszegte az írott és íratlan szabályokat, neki magánügye hogy sivítozik.
utálom az ilyen plázacica emberkéket a visító ölebeikkel :D De ettől függetlenül hibás voltál! Pont az ilyen szabadon engedett, de vissza nem hívható, "nem bánt" kutyák miatt utálnak minket, kutyásokat olyan sokan a nem kutyások.
Ha nem tudod behívni, akkor hosszú pórázon gyakoroljatok. Vagy legalább tiltsd le, hogy odamenjen.
Bolt előtt meg KÖSD KI, ha nem tud megbízhatóan helyben maradni a kutya!
13kg kontra néhány deka.
Megértem, hogy a nő frászt kapott hiszen féltette az apró termetű ölebét a te ugató kutyádtól. Hiába a tied játszani akart ő ezt helytelenül mérte fel mi szerintünk. saját maga szerint meg helyesen. Lényeg az, máskor jobban figyelj a kutyádra ne riogasson más kisebb testű kutyákat.
Amit te játéknak vélsz, az nem biztos, hogy a másik is annak tartja.
41/2010. (II. 26.) Korm. rendelet
a kedvtelésből tartott állatok tartásáról és forgalmazásáról
17. § (1) Belterület közterületén - kivéve az ebek futtatására kijelölt területet - ebet csak pórázon lehet vezetni.
A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény 193. §-a szerint:
(1) Aki a felügyelete alatt álló kutyát
a) a település belterületén felügyelet nélkül bocsátja közterületre, szabálysértést követ el.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!