Félek, ha kisbabám lesz bántani fogja a kutyám. Van okom?

Igen, van okod félni!

Sajnos idővel nem lesz más választásod, mint hogy elajándékozod vagy kennelbe zárod.Fogd fel, pici baba mellé kutyát, ráadásul olyat mint a tied-értsd neveletlen és ő a falkavezér-, nem szabad engedni kontroll mellett sem!!

Az ilyen helyzetek és a lágy kezű gazdák miatt vannak a tragédiák és egyes fajták megbélyegzése...

Én ezt írtam:

"az első időkben 2-3 éves korig nagyon nem"

És ezt tartom. Senki nem beszélt későbbi dolgokról mivel azzal már tisztában vagyok h ott milyen különbségek vannak. Ám egy 2 éves gyereknek sem tudod elmagyarázni h miért ne menjen át a 6 sávos autóúton, mivel gőze sincs a halál fogalmáról és még félelemérzete sincs, pláne h nem volt rossz élménye autókkal (ergó még valószínű nem ütötték el), így csak megtilthatod neki h ne lépjen le...és ezeknek a tiltásoknak a tanításában igenis én rengeteg mindent a kutyakiképzésből vettem. Illetve amit még át lehet a kutyakiképzésből ültetni a gyereknek erre a korára, az a motiválhatóság.

De persze nem kell h igazat adj(atok) nekem, mivel még a kutyás ember legtöbbje is hidegrázást kap attól h egy gyereket egy kutyához hasonlítunk és párhuzamot vonunk. És még egyszer hangsúlyozom, nem az egész gyereknevelésre gondoltam a párhuzamot! De azt jó ha tudja mindenki, h a gyerek (és ami belőle lesz felnőtt) azokból a sémákból, tapasztalatokból, reakciókból fog építkezni a későbbiekben amit az első 3-4 év alatt megtanult, megtapasztalt.

De mondom, nem kell velem egyetérteni. Én csak örülök, h nálam ez működött, illetve látom más gyerekeken, más kutyákon h mi van elrontva és jééé igencsak hasonló ;o)

Nem, tényleg egy 2-3 éves gyereket még hasonlóan kell kezelni, DE a gyereknek már el lehet, és el is kell kezdeni elmagyarázni dolgokat, mert egyre nagyobb részét fogja felfogni ezeknek. Nem is azt kell neki magyarázni amúgy, hogy meghalsz az autópályán, hanem hogy elütnek, és az nagyon fáj, kórházba kell menni, kapsz egy csomó szurit, nem vicces, ne csináld. Egy kutyával ez sem megy.

Nekem amúgy semmi bajom a hasonlítgatással, az alapvető dolgok (határozottság, szabályok, stb.) ugyanazok tényleg. Csak egy gyereknél más a végcél, úgyhogy minimális, de fontos különbségek mindig lesznek.

[link]

És konzultálj szakemberrel, mert ennyi nem mindig elég.

Az ágyban alvás tényleg nem oké.

Én sokféle módon elkényeztetem őket, de ezt valóban már nem engedem. Imádok velük aludni, de ezt megoldom másként: van egy jókora szivacsunk és amikor lehetőségem van rá, ott durmolok velük egy jót.

Az egyik első kutyámmal az ágyban aludtam, irtó jó haverok voltunk, de ha azt mondtam, gyere ide, pont az ellenkező irányba ment:) Persze nem csak az együttalvás miatt, hanem mert gyerek voltam és inkább volt a haverom, mint a kutyám akit nevelni kéne.

A mostani kutyusaimnál azért állítottam fel az ágyba felmenni tilos szabályt, mert a volt párom hozzám költözött, vettünk egy franciaágyat és őt zavarta volna a kutya az ágyban. Igaz, azt se szerette, hogy beengedem őket a házba, de az már marhán nem érdekelt.

Utána amikor szakítottunk, elég nagy volt a kísértés, hogy felengedjem őket, mondván úgyse lesz nekem már soha normális partnerem, meg nem is akarok még egy hü...lyét. Ekkorra már elég sok szakkönyvet elolvastam a kutyákról, és úgy ítéltem meg, könnyebben megtartom a falkavezér pozíciót, ha nem jöhetnek fel. Az egyik kutyusom így is állandóan vigyázni akar rám, szóval nem akartam tetézni a zűrzavart a fejükben, főleg hogy egy időben meggyűlt a bajom a marakodásokkal is.

Amíg egyedül éltem, többnyire velük aludtam a szivacson.

(Sőt, a párkapcsolatom alatt is nem egyszer lemásztam hozzájuk az ágyból a szivacsra.)

Aztán jött egy nagy szerelem, aki szintén szereti a kutyákat, de neki is szokatlan, hogy a kutya bent legyen a házban. Ez továbbra se érdekelt, de végülis az összeköltözésünk után új szabályokat léptettem életbe: nem engedtem be többé a kutyákat a szobába. Az emeleti folyosón lett egy közös kuckónk, bejárhatnak a földszinten is a folyosóra, meg a konyhába, de szobákba nem. Nem a párom miatt döntöttem így és nem is ő erőltette rám, hanem azért, mert ekkoriban már szóba került a gyerekkérdés, és úgy ítéltem meg, ha itt kisbaba lesz, nem tartható tovább az a gyakorlat, hogy egyszerre több kutya is bejáratos a szobámba.

Majdnem belepusztultam és rettentően érzem magam sokszor most is, mert kis buksik mindig itt sóvárognak a küszöbnél, de muszáj volt:( Néha elgyengülök egyébként, mert mintegy véletlenül egyszer csak bent fekszik a lábamnál egy kutya és olyankor agyonpuszilgatom, de ez azért van, mert nem jön össze a gyerek, és egyre kevésbé látom értelmét ennek az egésznek. Párom meg ilyenkor úgy viselkedik, mintha én valaha is megígértem volna, hogy a kutya többé nem jöhet be a szobába. Na mindegy.

Meg betegek is voltak és akkor se érdekelt, kineveztem a nappalit kórháznak és ott aludtam a kis szőrmókokkal. De akkor a párom se szólt rám, megértette, sőt akkoriban kérte meg a kezemet:)

Várhattam volna ezzel a kutyakitiltással az első pozitív tesztig, de most már mindegy. Azt akartam, hogy még véletlenül se kössék össze a szigorításokat a gyerek érkezésével a bancik.

Olvastam ötleteket pl. arra, hogy mielőtt megszületik a gyerek, érdemes gyereksírást lejátszani magnóról a kutyáknak és szoktatni őket ehhez. Én majd ha aktuális lesz, mindig megpróbálom valami jó élményhez kötni nekik a gyereksírást. Mondjuk etetéshez vagy nem tudom mihez.

Engem az is kiborít, hogy attól félek, ha lesz gyerekem, nem vehetem már úgy karba ezeket a kis buksikat, mint most. Most ha olyanom van, leülök közéjük, behúzom az ölembe, összebújunk...De ha gyerek van, mindig őt kell majd ölbe vennem, tutira kivágja a hisztit, ha nem ő lesz az ölemben...

Igazából annyira félek ettől az egésztől, hogy szerintem ezért is nem sikerül teherbe esnem.

"De ha gyerek van, mindig őt kell majd ölbe vennem, tutira kivágja a hisztit, ha nem ő lesz az ölemben... "

Az a vicces h még meg se született a gyereked, de már a fejedre nőtt. Döbbenet :O Ezt nem is értem hogy gondolod?? És ha kivágja a hisztit? Majd megtanulja azt is h nem minden körülötte forog és van amikor anya mással van elfoglalva, ami történetesen mondjuk a kutya... a másik meg ha a kutyákkal szemben gyökeresen megváltozik a viselkedésed a gyerek születése miatt, az egyértelmű féltékenységre fog okot adni. Én nem is tudom, h ezeket a gondolatokat felnőtt ember hogyan is gondolhatja komolyan....

Látom másoknál, a pici gyerek állandóan az anyán lóg. Ez így természetes szerintem egész pici korban, nem hiszem hogy egy 2 éves gyerek jól tolerálná, hogy a kutyával ütyülipütyülizek, és nem vele.

Egy kisgyereket egy másodpercig nem lehet felügyelet nélkül hagyni. Van némi tapasztalatom, régebben jártam gyülekezetbe és vigyáztam picikre a csibe-bölcsiben. Hamar megtanultam, hogy az ilyen piciket állandóan szemmel kell tartani.

Hogy gondoskodjak a kutyáimról, akikkel kialakítottam azt a kapcsolatot, hogy nagyon szeretünk összebújni, ha közben egy másodpercre se vehetem le a gyerekről a szemem? Főleg, ha még a kutyával is vigyázni kell, mert esetleg nem jól tolerálja a kicsit. És ha jól tolerálja, akkor is jobb az óvatosság.

Nincs sajnos nagymama, az egyik nem él, a másik messze lakik, senkire se számíthatok majd, aki segítene.

Akkor gondolkoznék gyerekesen, ha ezeket nem gondolnám végig.