Mit gondoltok a kutyák túlszaporodásáról?
Nehéz ezt belátni, de bizony hazánkban a kutyák túl vannak szaporodva, mindenhol befogadóképességen felül működő menhelyekről hallani, amelyek mindenkitől adományokat kunyerálnak. És sok kóborkutya mégcsak nem is kerül menhelyre, hanem falkában járva veszélyezteti a lakosságot.
Tudom, most sokan azt fogják mondani, hogy én vagyok maga Szörnyella de Frász, de én az összes menhelyen lévő kutyát elaltatnám. Gondoljunk bele, a vadászok sem véletlenül lőnek ki szarvasokat, őzeket, vaddisznókat stb., hanem mert ezen állatok túlszaporodása már súlyos, fenntarthatatlan környezeti problémákat okozna. De a kutyák esetében ez nincs ilyen módon kezelve, így a felelőtlen állattartás következtében már kezelhetetlen túlszaporulat keletkezett. Szóval én egyből "kiiktatnám" a menhelyre kerülő ebeket, esetleg exportálnám valamely ázsia országba őket, ahol fogyasztanak kutyahúst, így még iparág is épülhetne erre. Ezzel megoldódna a fizetésképtelen, zsúfolt menhelyek problémája és felelősebb állattartásra is ösztönözné az embereket.
1.) Beteg vagy ...
2.) Épp most degradáltad le semmivé többszáz ember munkáját akiknek a fél élete abból áll, hogy állatokat mentenek.
3.) A kutyák szaporodásásról az ember tehet .. össze se lehet hasonlitani a vadak szaporodásával.
4.) A kutya társállat, nem haszánállat hogy a barmok megegyék.
5.) Minél tovább próbálom a kérdésed feldolgozni magamban, annál betegebbnek tünsz agyilag.
Beteg az agyad! Eladni a húsáért? Tényleg ennyire nem vagy komplett?
Előző! A vadak túlsazporodásáról is az ember tehet! Első sorban kiírtotta a természetes ellenségüket, másodsorban csökkenti az élőhelyét. Nem lenne se túl sok szarvas, se nyúl, ha meglenne a természetes ellensége és lenne neki elegendő élőhely.
húh hát az előttem szólóval teljesen egyett értek!
"Szóval én egyből "kiiktatnám" a menhelyre kerülő ebeket, esetleg exportálnám valamely ázsia országba őket, ahol fogyasztanak kutyahúst, így még iparág is épülhetne erre."
Én téged iktatnálak ki és kihajítanálak az erdőbe majd a vadak széthordanak te retardált idióta! Még hogy étkezési célra! Ilyen embereket kéne kiiktatni mint amilyen te vagy! A kutya egy érző gondolkodó lény és olykor több tapintatosság van benne mint egyes emberekben (mint például benned)
Little Red
igazad van (igaz mindenkinek)
a hajléktalanokat szedjük össze és adjuk el kanibáloknak!
Nem értek veled egyet mindenben, de az igaz, hogy ez nem állapot, ami van. Nem gondolom, hogy Holokausztot kéne hirdetni a menhelyi/keverék kutyák ellen, hanem inkább az okot kéne megszüntetni, ami viszont oktatás-nevelési kérdés.
Egy csomó állatvédő van, aki lejáratja az "állatvédő" kifejezést (ahogy a környezetvédő is inkább negatív fogalom lassan a pár fanatikus hülye miatt). Ezt a negatív felhangot kéne megszüntetni, hogy MINDENKI felelősséget vállaljon azért, hogy tart vagy nem tart állatot (nem csak kutyát). Csakhogy ez nem olyan gyors megoldás, mint elaltatni az összes menhelyi kutyát, talán generációkon át tartana.
Sokkal humánusabbnak tartom, ha egy alomnyi újszülött kölyköt elaltatnak, mint ha felnőnek nyolchetesre, aranyosra, aztán kirakják őket vagy jobb esetben menhelyre viszik. Normális állatorvos a nem kívánt kölykök elaltatását ingyen végzi.
A kutyahús fogyasztásáról meg annyit, hogy nekem kifordulna a számból, de nem ítélek el senkit, amiért más országban hagyományosan fogyasztják. A lóhúst se hiszem, hogy megkóstolnám, az olaszoknál meg nemzeti étel.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!