Kutyanevelésben kinek van igaza, neki vagy nekem?
Az én elveim: többnyire dicsérem a kutyát, de ha rosszat csinál szidom is rögtön, ha nagyon rendetlen (pl. hátulról belekap a lábamra, rögtön hátrafordulok, és ráütök az orrára). Kaját csak bizonyos időben kap, egyéb esetben ha dolgozik érte, az én kajámból se asztalnál, se más esetben nem kaphat.
Az ő elvei: "ne üsd a kutyát!", "adj már neki egy szemet, ha nem adsz neki adok én, akkor nem tudja, hogy a tied". Elhalmozza a szeretetével, de nem bünteti sose. Szerintem ezek az elvek jóindulatúak, de hosszú távon rossz vége lesz. Én nem ezek szerint fogom nevelni a kutyát. Rosszul gondolkodom?
Eleve nem vagyok egy kegyetlen, erőszakos ember, szeretem Viktória Stilwell módszerét, de azzal nem értek egyet, hogy sose fegyelmezzük a kutyát. A rossz viselkedést muszáj valahogy megakadályozni, gyereknevelésnél is, ha olyat tesz a kisgyerek ami veszélyes esetleg életveszélyes a számára akkor nem hiszem, hogy a szülő tutujgatja, hanem ráüt vagy a kezére, vagy a fenékére. Ezzel nem lesz kegyetlen.
Ennek ellenére a felesleges verésnek nem vagyok híve, azért ne üssön senki kiskutyát, ha csak apró rosszaságot csinál, akkor bőven elég "nem!", és a testbeszéd, olyankor elé állok és nem engedem, hogy folytassa ami épp csinált (visszakövetelem a papucsot pl.). De a láb és a kéz harapdálása az hiába még most játék később elég veszélyes lehet, ennél nem elég a "fúj!" "nem!" és a határozottság, a lábad és a kezed mindig mozog, és a kutya akár kicsi, akár nagy SOSE harapdálhatja meg, nem tekintheti játéknak. Viktória meg az egyéb kedves nevelések jók ha egy már kialakult viselkedést akarunk megváltoztatni, vagy új parancsokat akarunk megmutatni, de egy még alakuló rossz szokás megállítására nem alkalmas. Én is csak most jövök rá, mióta megvan a kiskutyánk. Állhatok én kemény "fickóként", és mondhatom neki, hogy "nem!", meg is nyugszik, ha azt akarom, de ha megmozdul a lábam azonnal ott terem és játszana vele, és újra "bevadul". A kis orrsuhintással rögtön visszazökken, hogy hol a helye, és rögtön tudja, hogy itt ki a főnök. Nem kegyetlen vagyok, de következetes, ha egyszer a harapás tabu, akkor mindig tabu, a szabályokat a gazda írja, nem pedig az, hogy éppenséggel a kutyának van kedve engedelmeskedni abban a pillanatban, vagy inkább játszani akar...
Minden kutya más és más, ami egyiknél bejön a másiknál nem. Nála nem jött be a szájbefogás, sőt jobban elkezd játszani, ha elengedem. Nála ez vált be, szerencsére szinte sose kell már alkalmazni, naponta egyszer-kétszer kerül rá sor.
Nyugodtan kunyerálhat, nem adok neki kaját, ha kunyerál, egy kis ideig csinálja csak, hamar rájött már hogy "á, most ő eszik ebből én úgysem kapok". Ehetek mellette a földön is, nem megy a kajához, pedig simán átugorhatná a lábamat, de elég ha a lábammal elállom az útját.
Én úgy látom, hogy ha sikerül lekötni a figyelmét akkor gyorsan tanuló, ügyes kutya válhat majd belőle.
válasza:Az orrát ne üsd, mert ezzel komoly károsodásokat okozol neki. Egy kölyköt szerintem is hülyeség verni, inkább nyomd le a grabancánál a földre, azt jobban megérti, mintha ütöd-vágod.
Én sem vagyok a túlzott elkényeztetés híve, a kutyanevelés lényege a határozottság, következetesség és onnantól kezdve, ha ez megvan, nincs szükség testi fenyítésre. Ezek a sorozatok(Stilwell, Milan) csak kiindulópontnak jók a kezdő gazdik számára, de attól még nem fog tisztelni a kutya, hogy előtte "beleeszel" a kajájába meg kifurakodsz előtte az ajtón, minden helyzetben határozottan kell viselkedni. Asztalnál tilos a kutyának falatokat adni, mert ha egyszer adsz, utána mindig ott fog kunyerálni.
Én még soha nem ütöttem meg a kutyámat(most 8 hónapos) mégsem volt soha gond a falkavezérséggel vagy az engedelmességgel.
válasza:Én is azt vallottam,hogy kicsit sem ütünk,soha, stb.Aztán idekerült hozzám ideiglenesbe egy kutyus, aki úgy kezdte a pályafutását,hogy belekapott a kezembe. Rászóltam,stb,nem bántottam. Ezt kb 3szor eljátszottuk. Ő ekkor éppen kamaszodott, én épp viszgaidőszakos voltam. A 4. este befejezte a vacsit,lehajoltam,hogy elvegyem a tányérját, ekkor ő morogva nekiugrott a kezemnek. Nem tehetek róla,iszonyatosan bedühödtem,és bizony elvertem. Nem agyonütöttem, nem megkínoztam,de kikapott rendesen. Attól a ponttól tisztel,és eszébe sem jut mégcsak csúnyán nézni sem. És nem félelemből,mert jön,játszik, ugrál,stb, de tudja,hogy itt én parancsolok.
Nő létemre én kemény határokat szabok a kutyáimnak. Imádom őket, a tűzbe mennék értük, de itt igenis,az van,amit én akarok. És bizony,ha nem elég a NEM,akkor elcsattan egy-egy pofon.
De könyörgöm,nekik ez a természetes!
Ha a kölyök túl erősen harap az anyjába,akkor az anyakutya nem rászól,hogy ejnye Zsömle,ezt nem szabad,hanem odakap. Náluk a mostanában annyira elítélt "testi fenyítés" ( hogy ez milyen hülye szó) a normális fegyelmezési mód.
válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!