Mi a véleményetek a Noszlopi német juhász támadásról?
Valami történhetett ami miatt figyelmeztetés és előzmény nélkül neki ugrott a német juhász a gyereknek. Valószínűleg nem először lehettek ott biztosan ismerték a kutyák a gyereket. Csak az a baj, hogy nem tudni mit tett a gyerek, vagy még ha tudják akkor sem mondj a a média (szokásuk elhallgatni). Természetesen felelőtlenség volt egy hat éves gyereket kiengedni három kutya közé, de nem állítanám, hogy kizárólag a kutya/kutyák a hibások. A cikkből egyértelműen kiderül, hogy korábban nem volt baj a kutyákkal, etetésnél még a szomszéd is jelen volt rájuk sem mordult. Persze az előfordulhat, hogy a kutyák nem voltak úgy szocializálva, hogy mindent tűrjenek egy gyereknek és a gyerek pont ilyet cselekedett. A kutya pedig csak figyelmeztetően oda kapott, ami egy gyereknél halálos is lehet.
Egy jól szocializált kutya nem támad gyerekekre. Nekünk van német juhászunk. 12 éves lesz. Öcsém pedig 10 éves. Ki került ugyan kertbe a kutya mikor öcsém megszületett, felhoztuk Rexit megszagolta a kiságyat, elfogadta az új jövevényt. Attól kezdve mikor a hétvégi házban voltunk kint állandóan őrizte öcsémet. Mikor pléden volt kint akkor is. A másik kutyát (vele egy idős keverék) sosem engedte oda (mi sem, mert ő nem szocializálódott így), mindig elterelgette onnan. Aztán meg öcsémnek (tipikus gyerek) szokásává vállt, hogy jaj nagy kutyus menjünk húzzuk meg a farkát. Szegény Rexi mikor már látta, hogy közeledik, mindig felállt és arrébb ment egy métert, de sosem hagyta magára. Na ő tényleg az a típusú kutya akire rá lehetett volna bízni, de sosem hagytuk magára.
Ha jól van szocializálva akkor hiába a külső behatás akkor sem reagál rosszul a kutya. Főleg nem gyerekkel szemben. Biztos a gyerek tett valamit, a kutya pedig így reagálta le, mert nem tudta hogyan kell...
Ebben az esetben mindenképpen az embere a hibás. Részben a szülő, és részben a kutya tulaja.
Mi a fenéé kellett felügyelet nélkül hagyni a gyereket három kutyával, amiből ráadásul egy tüzelt???? :-O
Ez gondatlanságból elkövetett emberölés, és nem a kutyát kell felelősségre vonni, mert a lósz..rt se ért belől.
Egy kutya nem tud úgy gondolokozni mint egy ember.
Nem tudja felmérni azt, míg rendre utasít egy prémes szőrös, fajon belüli tagot, hogy annak max kilyukasztja a nyakán a bőrt, addig egy csupasz szőrtelen emberben súlyos életveszélyes sérüléseket okoz.....
Ő ezt NEM TUDJA mert NEM ember.
Az a baj, hogy sok ember hiába van emberből,de annyi esze sincs mint egy tyúknak, és a kutyát hibáztatja, és hogy ,,dögöljön meg a rohadt kutya mert ölt".
Hány és hány ember ölt állatot és embert, és azokat se ölik meg itt Mo.-on. Pedig nagyon is megérdemelné, hogy elvegyék az életét.mert azok tudatosan öltek és NEM bánták meg. ( nem tom milyen rémet is kiengedték X év után, és azt nyilatkozta hogy nem bánt meg semmit )
Amúgy meg mi nálunk vajon miért nem öli meg a gyereket a kutyám. Nem is a rokonunk a szomszéd gyerkőc, aki mindig jön velünk sétálni.
Három éves korától kezdve odajött a kutyámhoz, megsimogadta aztán ment tovább játszani. Most negyedikbe jár a srác, nagyon sok mindent tud a kutyákról, és sok mindent kérdez, és szivesen válaszolok neki. Tudja hogy magától nem jöhet be hozzánk, de amikor megyek sétálni mindig elkisér minket, és a kutya pórázát is elkéri. Persze hallgat rá a kutya, mert így lett tanítva.
Az egész nevelés kérdése, és ez logikus lenne, hogy egyetlen kutyát se hagyok felügyelet nélkül egy gyerekkel.
A szomszéd gyerek, és a vérkutya:
Örülök, hogy itt többen védik a kutyust!(=
Amúgy szegénykém sokkot kapott nem tudja, hogy miért hozták el otthonról és, hogy miért van bezárva. Szegény szerintem érzi, hogy rosszat tett!
Én csak a híradóban láttam a kutyit. Ott is látszott rajta, hogy nem érti mi történt, nem érti miért ragadták ki a megszokott környezetéből, és miért zárták be?
Remélem ha rehabilitálták jó gazdihoz kerül majd.
Amúgy az feltűnt valakinek, hogy szinte az összes ilyen kutyatámadásos történet vidéki falucskákban történik, ugyanis ott az a megszokott, hogy szereznek egy vagy több kutyát, mindegy milyen fájtát, mert nem azért szerzik, mert szeretik a kutyákat, természetesen nem ivartalanítják, így ellik a nem kívánt kölyköket össze-vissza, beb@sszák a kertbe, hogy ugasson, védje a házat, természetesen nem viszik el kutyaiskolába, nem sétáltatják, nem mozgatják le, nem szocializálják. Aztán kiengedik szerencsétlen kisgyereket, hagy játszon a "kiegyensúlyozott" kanos kutyával. GRATULÁLOK az ilyeneknek!!
Egyébként nagyon sajnálom a kisgyerek családját.
20:33.
,,Nyugi nem fogják elaltatni!!!
Jelenleg Ajkán Gyepmesteri menhelyen van pár napon belül hozzák Veszprémbe a Vackolóba."
Kérdező írta az első oldalon.....
20:34
Azárt a falucskákban is vannak állatok amelyikkel törödnek. nem azt mondom, hogy minden háznál mert van itt a szomszédba egy fazon aki azért tartja amiért te írtad.
Én is falusi vagyok és én mind a 2 kutyámat egyszerre viszem sétálni méghozzá jó nagyok. Én sokat foglalkozok velük. Kiviszem őket egy fél órás útra ott elengedem őket előveszem a hátizsákamból a játékjaikat játszunk majd a tóban megfürödnek és indulunk is haza ez kb 3 órát vesz igénybe. (= Úgyhogy NEM MINDEN falusi ilyen! (=
És nem csak faluba városba is van ilyen gazda!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!