Elhunyt a gyerekkori, első kutyám. Hogy tudnám feldolgozni?

Jól mondják,hogy az idő segít.Én 5 éve éltem át,mikor első kutyám 16,5 évesen kellett elengedni. Nekem teljesen fél év volt mire teljesen feltudtam dolgozni.Újabb fél év mire azt mondtam szeretnék még egy kutyát,időközben húgomtól átörököltem a kutyáját,mert nem volt ideje sem kedve foglalkozni vele. Így nem maradtam kutya nélkül igazából,ami vigasztalás is volt. Vele kezdtem el foglalkozni. De ő akkor volt 7 éves. Aztán teltek az évek és 3 éve vettem egy kutyát. Jelenleg 3,5 éves, másik kutyusom 12 elmúlt.

Most kicsit rettegek,hogy mi lesz a 12 évessel,meddig lesz velem.

Ha minden jól megy jövőre költözök és szeretnék még egy kutyust, mert nem szeretnék nagy korkülönbséget a fiatal meg a jövendőbeli kutya között.

Jobb ha kisírod magadat,nekem az segített,hogy sírtam mikor egyedül voltam,nem beszéltem róla senkivel sem,mert nekem az rosszabb volt. Magamban intéztem. De elengedés után pár hétig konkrétan egy bolt közepén is sírva fakadtam mivel nyár volt,sokszor volt rajtam napszemüveg és megpróbáltam keveset nyilvános helyen tölteni. Munkahelyemen sem feszegette a kolléganőm szerencsére a témát. Illetve én mikor haza értem az elengedést követően minden ami az ő cucca volt felvittem a padlásra,mert ha ránéztem nagyon fájó volt. Aztán pedig menhelynek adományoztam mindent, a tápját,gyógyszereit stb.

Nagyon sajnálom, kérdező.

Hagyj magadnak egy kis időt, és ha készen állsz rá, ismerkedj meg egy új kutyussal. De ne siettesd. A te kiskutyád soha nem lesz pótolható, de szerethetsz másik állatot bűntudat nélkül. Hidd el, fogsz is, mert annyira más lesz, a lehető legjobb értelemben. Más dolgok miatt fogod szeretni, az új, közös élményeitek ugyanolyan szépek és fontosak lesznek majd.

Sajnos tavaly ugyanezt éltem át. A kiskutyám velem volt ötödikes koromtól, a gimis szívfájdalmakon, apu halálán, a nagyim halálán átsegített, ott játszottunk vele az esküvőnk napján az épülő házunk telkén, megannyi csodás emléket köszönhetek neki. Általános iskolában mikor nem voltak barátaim, csak ő volt. Jött velem hosszú sétákra, lovas edzésekre, mellettem feküdt, mikor az érettségire meg a zh-kra tanultam...

Tavaly októberben elment. A munkahelyemen hívott a férjem, hogy ne menjek délután hozzá, mert nincs többé. Hetekig sírtam minden nap, most is könnyezek amúgy, hát felejthetetlen társ volt.

Aztán nem akartam kutyát, úgy voltam vele hogy majd ha felépül a ház, akkor talán... de az anyósomék kutyáinak egy hónappal később született egy alomnyi border collie kölyke (sajnos elég felelőtlenek ebből a szempontból) és mi mentünk hajnalban segíteni a szukának, mert senki se volt otthon. Pár hét múlva az egyik apróság el nem hagyott minket egy percre sem és csupa bölcsesség áradt belőle. Mintha ezer éve ismertük volna egymást. Azóta is hiányzik az én Louim, mert nincs hozzá fogható, de Ginny minden erejével azon van, hogy újra boldog kutyatulajdonos legyek. Igyekszem tartalmasan tölteni vele az időt és sok élményt szerezni vele is. Az első meg is van, előbb jelezte a várandósságomat, min a tesztek :).

Próbáld esetleg az érzéseidet kiírni, ha nincs kivel beszélgetni róla. Sokan azt mondják, a kutya csak egy állat, de esküszöm, közel annyira megszenvedtem az elvesztését, mint a családtagokét. Nem elég, hogy ők elmentek, Loui volt az utolsó kapocs, ami a gyermekkorhoz fűzött. Megértelek.

26/N

Csak az idő segít. Sírjál, amikor jól esik. A "gyászmunkát el kell végezni" (Erre nem tudok értelmesebb verziót mondani.)

Ha kicsit jobban vagy, döntsd el, hogy szeretnél-e másik kutyát (macskát,, krokodilt, elefántot)