Hogyan tudtátok feldolgozni a kutyátok elvesztését?

Én ugyanúgy meggyászoltam a kutyáimat, mint bármelyik családtagomat. Ugyanolyan gyászfolyamaton esik át az ember, ezt sajnos nem lehet megspórolni. Feldolgozni sem lehet, inkább tényleg csak megszokja az ember az elvesztett kutyus hiányát. Akkor érdemes egy új kutyát beszerezni, aki nem vigasztal ugyan, de eltereli a figyelmet a hiányzó kutyusról. Én is gyászolom a mai napig a 20-30 éve meghalt kutyáimat. Nagyon hiányoznak, pedig van új kutyánk.

És annak, aki a gazdát teszi felelőssé a kutya haláláért: minden kutyám végigélte az életét 14-15 éves koruk után haltak meg gyógyíthatatlan betegségben.

Én kicsit máshogy állok a halálhoz. Amíg az állataim, szeretteim élnek igyekszem kedves lenni hozzájuk, foglalkozni velük, az állataimnak méltó, átlagon felüli életet biztosítani és mikor elmennek viszonylag könnyen el tudom őket engedni. Egy-két napig szomorú vagyok, néhányszor elpityeredek az azt követő hónapokban, de tudom, hogy ez az élet rendje és talán a meglévő többi állat is segít a továbblépésben.

Elfogadom, ha más másként áll a gyászhoz és remélem, hogy ez az elfogadás kölcsönös :)

Ugyanúgy, ahogy bármelyik szerettemét. Csak az idő segít igazán, semmi más.

(Én hiszek a lélekben, reinkarnációban, ami segít ezekben, persze ebben mindenki vagy hisz, vagy nem. Nem tanácsnak szántam, csak a kérdésre válaszolva írom.)

Idővel örökbe kell fogadni egy újabb kutyust, és elfogadni, hogy mivel az ő élettartamuk rövidebb, mint a miénk, egy életünk alatt több kutyust "kell boldoggá tennünk". Nekünk kell úgymond feláldozni magunkat és erősnek lenni.